Új bejegyzés Frissítés

2010.01.03. 07:53 Csukor Árpád

Vasárnap, - Vízkereszt ünnepe!   Jézus Krisztusban Isten szeretete öltött testet és jött közénk. A világ azonban nem ismeri fel sem az Istent, - sem az Ő Küldöttét. „Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.” (Jn 1, 10)   A Szeretet mégis áradni akar. Átjárni szíveinket, örömmel megtölteni életünket, és Isten életébe emelni mindnyájunkat. Ezt az áradó Szeretetet ünnepeltük a Karácsonyban. Ám vajon hány lélek fogadta be Isten szeretetét az adventi gyertyák fényénél, - s a karácsonyfák alatt? Hány lélek számára fontos egyáltalán ez a felénk áradó Szeretet? Az embernek nincs hatalma Isten felett. Igent vagy nemet mondania azonban, kapott méltósága, a szabad akarata folytán, - képes. Viszont előbb, vagy utóbb el kell számolnia a Szeretet befogadásának vagy elutasításának következményével.   A Napkeleti bölcsek, - akiket a csillag vezetett, - a Gyermekben felismerték a várva várt Királyt. Ajándékaikkal hódoltak előtte. Mi tudjuk és valljuk, hogy Ki fekszik a Jászolban? S közben képesek vagyunk a Golgotára is gondolni? Vagy arra, hogy ez a Gyermek egyszer majd eljön, angyalainak kíséretében ítélni, - hogy megfizessen kinek-kinek, életmódja szerint? Hisz az én életem is ott volt Betlehemben. Értem is megszületett. Életem ott volt Keresztje alatt is, - mert értem is meghalt. S tanúja leszek második eljövetelének is, hogy én is elvegyem kezéből örök életemet, vagy örök elvettetésemet, - amint azt kiérdemlem.   A Szeretet áradni akar! Bárcsak befogadná azt minden ember. Bárcsak a Szeretet Istenétől várnánk mindannyian, a világ, - édes Hazánk életének jobbra fordulását. Így újesztendő elején, hangsúlyosabban is, - a Szebb Jövőt!   Adjunk hálát hitünkért, s mint a Bölcsek, - csillagként kövessük azt. Még állnak a karácsonyfáink, s alatta ott a Jászol. Rakjuk oda istenszeretetünk aranyát, imádságaink tömjénjét,  szeretet cselekedeteink mirháját.   Kívánok Nektek, pihenésre és lelkünk Istenhez való felemelésére szolgáló szép vasárnapot!

2010.01.01. 10:45 Csukor Árpád

Megpróbáltam a saját nevem alatti bejegyzést, - de nem mondhatnám, hogy sikerrel jártam, Kedves Klári! Úgy, hogy maradok itt a Vendégkönyvben. Megköszönve egész évi fáradozásaidat, kívánok Istentől áldott boldog újesztendőt. Szeretettel: Árpád

2010.01.01. 10:34 Csukor Árpád

Újév hajnalán, újesztendő küszöbén, - a keresztény ember nem fogadkozik. Tennie kell és élnie, - mint eddig. Üzemelni. Jelként kovászként, sóként. Mert sötétség van körülöttünk, - hihetetlen sötétség, - ezért világítanunk kell. Mint a tartóra emelt lámpásnak. Ez a sötétség árad az áron megvásárolt emberekből, a színekben villódzó képernyőről. Ez van jelen hivatalban, utcán, iskolákban. Sőt ami a legnagyobb baj, sok családi otthonban is. A teljes világban, és oly fájóan, édes Hazánkban. Lehetne szidni ezt a sötétséget, ostorozva, - mint egyre jobban megkövülő valóságot. De változtatna ez valamit is? Egyáltalán mi jogon követelhetnék bármit is? Mi jogon kényszerítenénk a mi általunk helyesnek tartott törvényeket, a törvényen kívül élőkre? Csak egyet tehetünk, amit szabad, - sőt kell is tennünk. Világítanunk! Hagyni, hogy áradjon fényünk, melegünk. Hirdetni az idők Királyának, - nem hatalmát, hanem szeretetét. Aki az idők múlásában is,- a hitetlenség ellenére is, - úgy szent, mint eddig. Aki életét Mindnyájunkért adta. A Tőle távollevőkért is. Akikhez éppen nekünk kell vinnünk fényét, - melegét. Őt magát! Úgy, - mint immár 2000 éve. Ez lenne a keresztény ember igazi újévi vállalása. Ha eddig ezt nem tettem volna, - az új, a 2010 - es esztendőben, teszem! Ha eddig lanyhán tettem, - az újesztendőben fokozottabban, nagyobb erőbedobással igyekszem tenni. Az Ő segítségével, - menni fog! Csak B.U.É.K! Bízzuk Újra Életünket Krisztusra! Ő igazában csak erre vár! Úgy, - mint eddig! S ez fogja boldoggá tenni az új esztendőnket.   „Ó szép Jézus ez új esztendőben, légy híveidben! Ó Mária esedezz érettünk, édes reményünk, Hogy az új esztendőben, minden ügyeinkben Lehessünk Jézus, drága kedvében.   Ó szép Jézus, - tartsd meg híveidet, mint tieidet! Ó Mária Jézusnak szent anyja, országunk Tornya Adjad, kérünk, hogy ebben, az új esztendőben, lehessünk épek, - testben, lélekben.” (népének)   Adja meg nekünk ezt az Úr! A szebb Jövőt!

2009.12.30. 20:43 Csukor Árpád

Kedves Barátaim!          Az égi Banknál, a 2010 - es számú számlátokra, átutaltam 365 nap szerencsét, egészséget, jókedvet és szeretetet! És sok - sok bölcsességet az elköltéséhez! Az Úr áldása legyen ezen a tranzakciónkon!               Boldog Kalkuttai Teréz anya szavaival kívánom, hogy az újévben: „Azt az Életet éld, amely: egyetlen esély, - vedd komolyan! Szépség, - csodáld meg! Boldogság, - ízleld meg! Álom,- tedd valósággá! Kihívás, - fogadd el! Kötelesség, - teljesítsd! Játék, - játszd! Érték,- vigyázz rá! Vagyon, - használd fel! Szeretet, - add át magad! Ígéret, - teljesítsd! Szomorúság, - győzd le! Dal,- énekeld! Küzdelem, - harcold meg! Kaland, - vállald! Jutalom, - érdemeld ki! Élet, - éld!”   Kívánok Mindnyájatoknak, mértéktartó, de nagyon vidám szilvesztert, és Boldog Újesztendőt! BUÉK = Bízzuk Újra Életünket Krisztusra! Szeretettel:     Árpád

2009.12.30. 10:15 Csukor Árpád

A Ferences Tartományfőnök, - Magyar Gergely tartományfőnök karácsonyi üzenete:   Az értékünk nem a hasznunk   A megbénult Eurostar szuperexpressz vonaton ezrek töltöttek 16 órát Anglia és Franciaország között a tenger alatti alagútban. Megbénult közlekedés, megbénult repterek. A tenger alatti alagútban vagy a nyílt pályán veszteglő vonaton, állomások fűtetlen várótermeiben vagy a szabadban sok-sok ezer ember kényszerű várakozással töltött hosszú időt. Korunk abszurd képe ez. A hihetetlen gyorsaság és mennyiség, az ember-alkotta technika lehetőségei elkápráztatnak bennünket. Már-már elhisszük, hogy nincs lehetetlen, amikor egyszerre megbénul minden. És ott állunk nincstelenül.   A megbénult közlekedés a megbénult emberhez tesz hasonlóvá, akiben kérdések ezrei merülnek fel. Hogyan tovább? Mit tehetek és mit nem? És ami a legfontosabb, mit érek immár én így, bénán? Megfosztva mindentől, ami eddig biztonságot adott, ami miatt értékesnek tartottam magam.   A bénult vonatban többen pánikba esnek, kapkodva keresik a kijáratot, az életet jelentő ajtót. Mások csendben veszik tudomásul, hogy már nem érik el a csatlakozást, a munkahelyüket, a mai nap már oda van. De a kérdés mélybe vág. Azért érek csak valamit, mert rohanok? Mert termelek? Produkálok? Ha béna vagyok, akkor útjában állok még önmagamnak is? A gazdasági válság csak a jéghegy csúcsa. Az igazi válság az ember körül van. Az ember értékeinek már nemcsak a biztonsága fenyegetett, hanem a léte is.   Szeretném felírni minden jégvirágos vonatablakra, amit Ferenc, az assisi mezítlábas jegyzett le intelmeiben: „Minden ember annyit ér, amennyit Isten szemében ér, és semmivel sem többet.”   Igen, Isten szemével kellene néha látnunk magunkat. Annak a szemével, aki nemcsak megálmodott minket, hanem mindenét nekünk adta, amikor emberré lett. Pilinszky fabula-béli farkasa jut eszembe, ami az ablakon át nézi a házban lévőket, gyönyörködik bennük, és olyan szépnek látja az embert, amilyennek csak Isten látja őt. Bár a mesebeli farkast az ember agyonverte, a világba érkező Istenfiát az ember kivégezte, Isten mégsem, továbbra sem bánta meg, hogy közénk jött.   Minden karácsonynak édes émelygés helyett meg kell ráznia minket, hogy újból és újból tudatára ébredjünk, újra átéljük azt a valóságot, hogy az értékünk nem a hasznunk. Nem is emberi erőfeszítésünk, alkotásaink. Nem vívmányaink a klíma vagy a gazdaság terén, még akkor sem, ha azok a legmagasztosabbak. Még jóságunkat sem magunknak köszönhetjük.   Emberként akkor is szegények maradunk, ha a leggazdagabbnak tartanak minket, hiszen semmink sincs, amit nem kaptunk.   Legjobb, ha felemeljük a tekintetünket és annak a szemébe nézünk, vagy kacsintunk, akinek mindenünket köszönhetjük. Ebben a szemben érünk legtöbbet. Mert mindent tud rólunk. Majdnem mindent szeret bennünk. És mert mindenét nekünk adta Fiában, aki karácsonykor emberré lett.     Lefagyott gépeink megindulnak, még a bénult végtagok is valamennyire újra taníthatók. De ebből az alagútból már másként kell kijönnünk, mint ahogy belementünk. Egy másik, egy értékeivel tisztában lévő ember lát újra napvilágot.

2009.12.27. 08:02 Csukor Árpád

Ma a Szentcsalád vasárnapja van!   A család a legfontosabb értékteremtő és értékörökítő közösség, mindannyiunk életében. Melyet társadalmunkban ezer és ezer veszély, támadás fenyeget.   Manapság magát a család legfontosabb alapját kérdőjelezik meg, a házasságot. Pedig más nem lehet, csak a házasságban egymásra találó, - egymást feltétel nélkül és felelősen vállaló kér ember, (egy férfi és egy nő!), szeretete az a szilárd alap, amire a család épülhet. Sajnos éppen a létfenntartás és az előbbre jutás gyilkos hajszájában nem fordítanak kellő időt és figyelmet a felek egymásra. Pedig mindketten a családért küszködnek, - s éppen eközben morzsolják fel annak alapját, házasságukat. Csak egymást szerető, - egymáshoz hűséges házaspárok képesek kiegyensúlyozott, boldog embereket nevelni.   Igaz, szinte legyőzhetetlen probléma, hogy rövidlátó, rossz politikai döntések, divatos vadliberális ideológiák szinte összehangolt támadása zajlik a szeretetre, felelősségre és az élet hosszan tartó hűségre épülő házasság ellen. Ugyancsak házasság, tehát család ellenes a „biztonságos szexualitás” propagálása, a nők önérzetes gyermekvállalása, a homoszexuális párok kapcsolatának egyenjogúsítása. Pedig ha a család megszűnik védelmezett érték lenni, - akkor az utolsó mentsvárat dobjuk el, ahol az ember még személynek számít. Ahol az ember képes megélni a maga értékrendjének személyes valóságát. A keresztény házasság, család, - eszménye, az Isten felé való nyitottság. Ebből a nyitottságból következik az élet elfogadása, vagy egyes házaspárok esetében a gyermekáldás elmaradásának alázatos vállalása.   A keresztény házasság lényege az, hogy a két ember szerelme jel. Jel abban, hogy Isten teremtő nyitottságáról, Krisztus áldozatvállaló nyitottságáról tesznek tanúságot. II. János Pál pápa szerint, az élet elfogadásával ugyanakkor tanúságot tesznek a Húsvét titkáról, mert az élet elfogadásával újra meg újra diadalmaskodnak a halálon.   Szép vasárnapot!

2009.12.26. 21:13 Csukor Árpád

Ha van hozzá kedvetek, fújjátok el velem A KARÁCSONY, - ÜNNEPI GYERTYÁJÁT, szép orgona muzsikával:   Domenico Zipoli - Pastorale http://www.youtube.com/watch?v=FYdxCkUDVLc     Bach: Vom Himmel Hoch by Thilo Muster in Geneva Cathedral http://www.youtube.com/watch?v=wSBoY5_ZmvE     J.S. Bach: In dulci jubilo BWV 751 http://www.youtube.com/watch?v=Lyuc-ViE6Hg&NR=1         VÉGTELEN ADVENTEK         Majd, ha elmúlik az ünnep, a karácsony, S elalszik a gyertya a zöld fenyőágon... Vajon, - kialszik-e a fény a szemedben? Ádventi nép! Vársz-e, élsz-e reményedben?   A Messiás eljött, de nem úgy mint várták, Nem fogadták be Őt, tagadták, utálták, Hiszen királyt vártak, hatalmi jelt, pálcát, Megakarták mérni Isten igazságát, És nem értették Isten Golgotáját... És nem értették meg Isten Történelmét. És nem értették meg Irgalmát, kegyelmét. Azt, hogy az öröktől fogva élő Ige Alázatosan jött le szolgálni ide. S végigjárta minden lépését az útnak... A próféciák is mind-mind ide futnak - - De itt van kezdete már a másik útnak.   Később megértették, s szerte a világon, Évente új várás indul, új karácsony. Aztán, - ahogy elmúlt, a várásnak vége, Indulunk ismét a köznapok elébe...

2009.12.24. 16:15 Csukor Árpád

Ádvent, - ÉRKEZIK MÁR AZ ÚR! 2009. huszonhetedik ádventi estéje, ami egyben a Karácsonynak   SZENTESTÉJE!   „Amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük.” (Gal 4, 4-5)    „Ma megtudjátok, hogy eljön az Úr: holnap pedig meglátjátok dicsőségét!” (zsolozsma antifóna) Már csak az Isten végtelen kegyelme képes megtenni velünk, hogy Karácsonyunk, valóban  az legyen ami: az Istengyermek születésnapja.   Mi vásárolunk, rohangálunk, kis csomagokat készítünk, karácsonyfát díszítünk és énekeljük a Mennyből az angyalt, a Csendes éjt. De a Titok, - az Isten Fiának Titka, - hogy ő értem, - értünk emberré lett, - legtöbbünk életében csak valami érzelgős dekoráció. Túl kell lépjük az ajándékozási görcsöt. Az ünnepi zsibongás kavalkádját. Akarjunk szent Ünnepet ülni! Ünnepet, melyen a mérték ugyan az, - hogy „ki mennyit ad.” De nem a pénztárcájából, - hanem a szívéből! Adjuk önmagunkat is annak, akinek jó szóra, vagy csak meghallgatásra van szüksége. Éljük meg a Karácsony keresztény szellemiségének, mondanivalójának magasabbrendűségét. Így lesznek akkor valóban az átnyújtott ajándékok, jeleivé a szeretetnek, mint megannyi fényes tükre, - az Isten szeretetének. Sugározzuk magunk köré azt, ami a Jászolból ránk sugárzik. Melegítsük át mások szívét is, ahogyan Jézus, - a közénk Született, - átforrósítja a mienket is. Kicsi Jézus, - ments meg az Ünnepünket! Ments meg minket! Ezért vállaltad az embersorsot. Köszönet és imádás Néked!   „A világosságra vártam, de talán a várakozás is már világosság!   A beteljesedésre vártam, de talán a vágyakozás is már beteljesedés!   Az örömre vártam, de talán a könnyek is már az élet jelei!   Istenre vártam, - és egy Gyermek jött a világra.”     (Andrea Schwarz: Másfajta ünnep)

2009.12.23. 16:21 Csukor Árpád

Ádvent, - Közel van már az Úr! 2009. huszonhatodik ádventi estéje.   „Az Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk.” (1Jn 4.9)   Oly lelkesítők József Attila szavai: „valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy felmelegednének az emberek.” Elképzelek egy óriás, - akár százemeletnyi fenyőt. Több százezer gyertyával, több tízezer arany csengővel… Előtte több ezer kórus egyesített kara énekelne… S így várnánk, Karácsony vezérlő Csillagát. Leheletünk didergő jászlában, újra megtestesülne az Agnus Dei, - az Istennek Báránya, - a földre szálló Gyermek. Hogy ezt a kegyetlen és egyre több sebből vérző világunkat megváltsa. Erőt adna lelkeinkbe, - és erőt a karjainkba. A szeretet erejét, - a pusztítani, ölni, széttörni, lopni akaró kezünkbe. Amivel azután képes lenne éhezőnek, szomjazónak, - békére és szeretetre vágyó tömegeknek szétosztani: Önmagát. Megnyitná szemeinket és szívünket, a szépre, a jóra, - és csak az igazra. Hogy ne csak nézzük, - de lássuk is azt, ami a világ végső realitása. Dicsérni Istent, szeretni embert. Immár véget érnek Advent várakozó hetei, megszentelt napjai. Lehetőségünk volt arra, hogy „megtanuljunk vágyakozni az után, ami a mienk.”(Pilinszky) Igen! - Vágytunk a csendre, a békességre, - Karácsonyhoz közeledve a hóesésre, s az Ünnepre csalogató harangszóra… Úton levők voltunk, - hogy egyszer majd „haza találjunk” Idén még csak, a Karácsony szeretet fényébe. Mellettünk és körülöttünk sok-sok kereső él. Biztatnunk kell őket: az a Gyermek hatalmasabb nálunk, biztosan meg talál bennünket. Csak várnunk kell. Figyelmesen. Hallgatva a derengő csöndben, - amíg fel gyulladnak Karácsony szelíd fényei.   „Csodás ünnep a Karácsony, a földre eget varázsol! Fenyőágon gyertya lángja, csillagot visz kis szobánkba.   A világnak azt kívánom, legyen szívében Karácsony! Közeleg, - ideér holnap, szavaim, - már harangoznak.” (Falu Tamás: Csodás ünnep)

2009.12.22. 16:50 Csukor Árpád

Ádvent, - Közel van már az Úr! 2009. huszonötödik ádventi estéje.   „Tekintsetek fel és emeljétek fel fejeteket!” (Luk. 21,31.)   Virrasztásunkban, várakozásunkban a legfontosabb kellene legyen, - az örvendező készülődés. Ebben gyakran visszatart, lelohaszt egy, - sokszor nem is egészen alaptalanul, - lelkünkbe lopódzó érzés. Várakozásunk örömteli hangulata, s majd a beteljesültség ünnepi érzése, - úgy is el fog múlni! S azután újra megint, minden napunk, - egyforma lesz. Nem szabad engednünk ennek az érzésnek. Éppen elég dolgunk van, - mit tennünk kellene. Szent Lukács egyértelműen fogalmaz. De amikor állandóan, annyira nyomasztanak az élet terhei. A csalódások… A mindennapi meg nem értések bizonytalanságai Éppen mindezek miatt kellene felfelé tekintenünk. Hiszen állandóan, - újra meg újra, - bebizonyosodik, hogy csak odafentről remélhetünk segítséget, és vigasztalást. Amivel itt, - lent, - vigasztalni akarnak, az mindig csak csalóka reménységet kelt.  (Példáért nem kell messze mennünk, - elég, ha csak az utolsó 20 esztendő történéseit szemléljük, - édes Hazánkban) Fel kell emelnünk, - fejünket. Keresztény öntudattal. Annak bizonyságában, hogy eljön, Akire várunk. Egyedül Ő a mi reményünk! Ha nem ingadozunk, - ha a bánatban megtisztított szívvel igazán készen állunk, - akkor méltók leszünk arra, hogy megmeneküljünk sok, egyébként ránk váró következménytől. Már közel az Érkező! Nyissuk tágasra szívünk ajtaját. Figyeljünk! Igen, - ezek már az Ő lépései!   „Jöjj el, jöjj el, ó Napkelet, ím árva néped költöget. Törd át a sűrű éj ködét és oszlasd gyászát szerteszét. Meglásd, meglásd, ó Izrael, hogy eljövend Emmanuel!   Jöjj el, ó Dávid adta kulcs, hogy üdvösséges napra költs. A mennyországba tárj utat és rekeszd el a poklokat. Meglásd, meglásd, ó Izrael, hogy eljövend Emmanuel! (Az Ó - antifónákból)

2009.12.21. 16:34 Csukor Árpád

Ádvent, - Közel van már az Úr! 2009. huszonnegyedik ádventi estéje.   „Tudom, milyen terveket gondoltam felőletek, - mondja az Úr. Ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek. Ha kerestek, megtaláltok; föltéve, hogy szívetek mélyéből kerestek.” (Jer 29, 11. 13)   Várakozunk! Mire várakozunk? Kire? Egyáltalán, - várhatunk még valamit? Századok kegyetlenségei, égbekiáltó bűnei, gőgös magabiztossága, - mindez feljogosít bennünket arra, hogy várakozzunk? Nem kellene inkább készen állnunk, valami újabb iszonyatra? Menekülésre készen állva? Aki azonban képes érzékenyen figyelni az idők rezdüléseire, - mindennek ellenére, meg kell állapítsa: érdemes, sőt szükséges várakozni! Az emberhez hozzátartozik a nyitottság. Az új befogadásának készsége. Ez vezette, - a megtorpanások ellenére is, - mindig előre. Hogy nagy bukásai után is, - újra és újra, - felemelkedjen. Bajában, bánatában, - reménykedjen. Várakozzon, - figyeljen. Mert hamarosan megérkezik, - Akit annyira várunk. De ott van a szomorú valóság is, érkezik, - Akit azután, újra meg újra szem elől tévesztünk. Az intelem nekünk is szól: „Vigyázzatok, el ne nehezüljön szívetek, el ne tompuljon, el ne kérgesedjék.” Bizony, rendet kellene rakni szíveinkben. Letisztítani róla pl. a legsúlyosabb terhünket, - az önzést. Mely annyira érzéketlenné tesz bennünket a többiek gondja iránt.   „Milyen nagy méltóságban részesültem, Hogy már gyermekként gyermekeddé lettem!   Felvettem akkor hófehér ruhámat, És elindultam serényen utánad.   Az úton sűrű homály volt előttem, De Pünkösd napján hírnököddé lettem.   Azóta prédikálom szent Igédet, És ezzel telt, és ezzel múlt az élet.   A szívem lassul, hangom halkra fordul, Tudod, Uram, mi volt jó, s mi ment rosszul.   Ha mindent hiba nélkül tettem volna, Úgy sem lennék, csak haszontalan szolga.   Ha eljön a nap, s most már egyre várom, Szólj néhány jó szót mellettem, Királyom!” (Gerzsenyi Sándor: Meditáció)

2009.12.20. 19:38 Csukor Árpád

Ádvent, - Közel van már az Úr! 2009. huszonharmadik ádventi estéje.   „Amint a föld növényzetet sarjaszt, és amint a kert veteményt növel, úgy sarjaszt az Isten igazságot és dicsőséget minden nemzet előtt.” (Iz 61, 11)   Holnap elkezdjük az idei évben, - az utolsó adventi hetet. Találunk még rendbe tenni valót magunkban? Bizony! Sokat is! Jó lenne magunkról legyalulnunk a közömbösség szálkáit is… A közömbösséget, melyet sokszor még meg is ideologizálunk. Jó lenne, ha jobban tudnánk figyelni egymásra. Sokan gondolják úgy, - egyáltalán, miért figyeljek a másikra? Én talán várhatok tőle valamit? Van nékem elég bajom! Hagyjon engem mindenki békén! S tőlem se várjon senki, - semmit! Vagy ott van a legveszedelmesebb általánosítás. „Hívő emberek” Mikor veszitek már észre, hogy Krisztus nem érdekli már az ez emberiség nagy részét! - Oly kevesen vannak, akik igazán képviselik tanítását! S erre jön a konklúzió: „másoknak sem sikerült, - miért éppen én törekedjem rá?” Bizony, - bizony, - úgy látszik, mintha lenne is valami igazság e szavakban. Hiszen éppen ez az egyik oka a világszerte hódító szekularizációnak. Az Istentől távol levésnek. Ezért vagyunk tanúi, a közömbös keresztények és az aktív hitetleneknek egyenlőtlen versenyfutásának. S hányan vannak, akik még advent idején is oly könnyen elfújják várakozó gyertyafényüket. „Nehogy valaki észre vegye, - Kire várunk! Maradjunk csak a sötétben! Legalább nem látnak!” Mi azonban ne így gondolkodjunk! Őrizzük és óvjuk a lángot! Menjünk elébe, - örüljünk az érkező Fénynek! Mert csak Ő világíthatja meg életutunkat!     „Jöjj el, jöjj el, Emmánuel, csak téged áhít Izrael, és hozzád sóhajt untalan, mert Isten híján hontalan. Meglásd, meglásd, ó Izrael, hogy eljövend Emmanuel!   Jöjj el, ó Jessze vesszeje, és állj a Rossznak ellene, a mélyből, mely már eltemet, s a tűzből mentsd ki hívedet. Meglásd, meglásd, ó Izrael, hogy eljövend Emmanuel!” (Az Ó - antifónákból)

2009.12.19. 17:03 Csukor Árpád

Ádvent, - Közel van már az Úr! 2009. huszonkettedik ádventi estéje.   „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat." (Mt 5, 16)   Ma este meggyújtjuk a negyedik gyertyát, adventi koszorúnkon. Fénye már-már összeér Karácsony fényével. „Ébredj ember, - mély álmodból,” - szól a századok ajkán, az ősi adventi ének. Bizony előfordul, - nem is néha, - sokszor már észre sem vesszük, hogy minket is elnyom az álom. Bóbiskol a lelkiismeretünk. Az Advent, - ébredésre szólít. Hogy vizsgáljam meg, - milyen tekintetben alszik a lelkiismeretem. A Krisztus hűségem. A másik ember iránti szeretetem. Milyen „álomból” kell felébrednem, s ébresztgetnem környezetemet, családtagjaimat, - a rámbízottakat. Jézus oly sokszor szólít fel bennünket a virrasztásra. Az éjszakák sötétében, csöndjében, - a legtöbben pihennek, alszanak. Ám vannak, akik másokért, a többiekért vállalt szolgálat miatt, - virrasztanak. A felsíró gyermekeiket csitítgató édesanyák, a betegek felett virrasztók, az emberek biztonságát őrzők… A világot elöntő hitetlenség sötét éjszakájában a hívő ember, ilyen szolgálatot vállaló virrasztó. Sokan úgy élnek, mintha Isten nem lenne. Az imádkozó virrasztóknak kell ébren tartani, - az Isten létének tudatát. A világ saját tündöklésével sötétíti el az ember szívek mélységeit. A virrasztóknak kell belevilágítani, - a hamis fények káprázatába, - az Úr világosságát. Adventben, - a szent Karácsony fényét!   „Szenteste, hogyha újra eljön, én is csatlakozom a csordapásztorokhoz. És térdemen, ha Betlehembe érek, tudom, Jézusom vétkemből feloldoz.   És bárány lesz a szívem. Tiszta, gyapjas, fehér, szelíd bárány. Karomba véve megcsókolom majd ujjongó örömmel, és rábízom örökre szent kezére.” (Gerzsenyi Sándor: Várom Őt)

2009.12.18. 16:37 Csukor Árpád

Ádvent, - örvendező Várakozás! 2009. huszonegyedik ádventi estéje.   „Úgy világítson a ti világosságotok az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5.16)   Az adventi gyertyák fénye megvilágíthatja azt az igazságot is lelkünkben, - és nyilvánvalóvá teheti számunkra, - hogy az ember életének csak Krisztus adhat értelmet. Általa értelmet nyerhet, még a legcéltalanabbnak látszó élet is. Akkor élünk helyesen, ha ez az adventi lelkület teljesen betölt bennünket. Ha valóban él bennünk a vágy és az igazi várakozás, - Krisztus eljövetelére. Ha ez az adventi vágy eltölt bennünket, akkor képesek leszünk az Ő irgalmas szeretetének tekintetével vizsgálni magunkat, - életünket. Szent Pál szavával, akkor már valamelyest „magunkra öltjük” Krisztust. Az óra itt van, hogy felébredjünk, - álmunkból! A világ a hitetlenség sötétjében él. Ha nem vigyázunk, - életünk, az ezerféle tennivalókban zajos és zsúfolt lesz. Ami azután nagyon könnyen sötétbe borítja bennünk Krisztus világosságát. S akkor már csak egy lépés, hogy szívesebben válasszuk a homályt, mint az igazság fényét. Nekünk Krisztus világosságában kell járnunk. Ez kell átjárja életünket. Hatoljon be szívünk belsejébe. S így igyekezzünk, mi magunk is „világító emberré” lenni. Krisztus fényének hordozóivá és sugárzóivá.     „Szállj, szállj magasra, szíveink reménye Vezess el minket Jézusunk elébe, Ragyogj előttünk fénynek oszlopával: Szent bíztatással.   Hogy jó az Isten, ráüt a viharra, Vidám szivárványt sző a borulatra; Igéje napfény, az ragyog felettünk, Mit félne lelkünk?   Óh jó az Isten, a mi sziklavárunk, Nem tart soká már bűnben bujdosásunk. Az ígéretnek földjére érkezünk, Jézus az, - nekünk. … … S lesz, lesz hitünknek diadalma, teljes. Atyánk az Isten, irgalmas, kegyelmes. A szeretetnek fényes napja jő fel Üdvözítőnkkel!” (Szabolcska Mihály: Adventi ének - részl.)

2009.12.17. 17:09 Csukor Árpád

Ádvent, - örvendező Várakozás! 2009. huszadik ádventi estéje.   „Vessző kél majd Jessze törzsökéből, és hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr Lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erősség lelke; a tudás és a jámborság lelke, s eltölti őt az Úr félelmének lelke.” (Iz 11, l-3 a)   Hogy volt régen? Igazi böjttel várták, - jó magyar eleink, - a karácsony ünnepét. András naptól volt a „bűtös idő.” Ugyanis november 25. - én Katalin, amint mondták: „bezárta a hegedűt.” November 30. - án pedig szent András, úgy „eltette a kulcsot,”  hogy a mulatáshoz kedvet érző fiatalok azt csak karácsony másnapján találták meg. Bált addig nem rendezhettek. De más, - ma a világ! A megtartó hagyományok lassan már elenyésznek. Még jó, hogy megmarad, sőt, - mintha reneszánszát élné, - az adventi koszorú. Azt jelente-e, - amit kell? Jelzi - e életünk adventi lelkületét? A bennünk levő vágyakozást, s várakozást Krisztus eljövetelére? Valóban azt az időszakát az évnek, mely különösen alkalmas arra, hogy annak a négy gyertyának szerény fényénél, ám annál vakítóbb élességgel, - tekintsünk életünkre? Nézzük! S közben ismerjünk rá legapróbb hibáinkra is. Sok-sok önámításunkra. Minden, - magunk előtt is titkolt, - rossz tettünkre. Ám ez az adventi fény megfelelő arra is, hogy felfedezzük jótetteink valódi értékét is.   „Ó, népek Megváltója, jöjj, hadd lássuk a Szűz Gyermekét! Egész világ, ámulva nézz! Istenhez méltó születés:   Nem férfi magvából fogant, de Szentlélektől titkosan, az Úr Igéje testet ölt, mint Szűz méhen termett gyümölcs.” (zsolozsma himnusza)

2009.12.17. 17:07 Csukor Árpád

Ádvent, - örvendező Várakozás! 2009. tizenkilencedik ádventi estéje.   A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig! (l Tessz 5, 23-24)   Hányféle várakozás, - virrasztás van. Éjjel-nappal éberen őrködő, az emberek biztonsága felett őrzővédők. Lehet virrasztani gyöngéden és gondoskodón egy beteg ágya mellett. S lehet várakozni arra is, hogy megérkezzen, - Kinek jövetelére már napok óta készülünk. S kell várnunk utolsó földi óránkat is. Az Emberfia második elérkeztét. Ezen utóbbi várakozásunkat sürgeti Jézus azzal, mit apostolainak, - és nekünk is, - mondott: „Vigyázzatok, virrasszatok! Legyetek éberek! Mert nem tudjátok!” Nyilvánvaló, hogy Akire várunk nem rettegett ellenség, s nem valami félelmetes nagyúr, - hanem az a Valaki, akit egész életünkben oly fájdalmas hiányként hordozunk szívünk mélyén. S szól felénk biztatása: „Térjetek meg és higgyetek az Evangéliumban!” Ezzel az Örömhírrel lep meg bennünket, s abban a reményében, hogy ettől az örömtől lelkesülve megnyitjuk szívünket az Ő, - Isten jóságának, - befogadására. Rádöbbenünk szeretetére, amellyel nekünk akarja adni önmagát. Nem is kell mást tennünk, mint elfogadni ezt a felénk nyújtott ajándékot. Érthetetlen számomra, az a rosszindulat, gyöngeség, netán gonoszság,(?) hogy oly sokan mégsem fogadják el ezt a feléjük nyújtott kezet. Pedig az ő boldogságuk is csak Isten szeretetében teljesedhet ki. Be kell látnunk, s meggyőződéssel vallanunk, magunkban tudatosítanunk: Isten eljött közénk, de nekünk is állandóan útra kell kelnünk, hogy eljussunk Hozzá.   A téli tájon átsüvít a szél. Decemberi hajnalon baktatok, egy emlékkel a szívemben. Visszazeng: „Rorate coeli… Harmatozzatok…”   A kis templomban hűvös béke. csend. Égnek a gyertyák. hajnali mise. Fájdalamasan szép. „deo Glória!” Az ember szívek végtelen hite.   (Antalfy István: Rorate coeli)

2009.12.15. 16:18 Csukor Árpád

Ádvent, - örvendező Várakozás! 2009. tizennyolcadik ádventi estéje.   „Ne ítélkezzetek időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait. Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől.” (l Kor 4, 5)   Miről szól nekem, - az advent? Amiről az adventi koszorú gyertyái is beszélnek, - imbolygó, apró fényeikkel… S ez a Fény azt hirdeti: az élet, - várakozó imádság. Akire várunk, - a Második Isteni Személy, - az Ige. Isten azért teremtette a világot, hogy Ő eljöjjön bele. Embert is teremtett, hogy a Fiú emberi testet ölthessen. A megtestesülés alkalom Isten Fiának, hogy közöttünk lakjon. Hogy a földi sorsot vállalja. Hogy megmutassa nekünk az Atyát. Hogy ő, - „akiben az Istenség egész teljessége lakozik,” - „akiben a bölcsesség és a tudomány összes kincsei megvannak” - közvetítő legyen köztünk és az Atya között. Hogy értünk bemutassa a tökéletes áldozatot mely „mise a világ felett.” (Teilhad de Chardin) Ennek az „életimának,” - kegyelmi adventnek Hajnalcsillaga a Boldogságos Szűzmária, aki szépséges alázatával fogadta az isteni Üzenetet. Vállalva ezzel, - bármelyikünkhöz hasonlóan, - a hit adventi homályát, s a bizonytalan jövőt is. Ezzel Mária az Isten Fiának Édesanyja lett. Hatalmas alakja ő az adventünknek. Égi édesanyja az én adventemnek. A Biblia világos képe szerint, az ember olyan akart lenni, mint az Isten. Tövis és bojtorján, - bűn és szenvedés lett az eredménye. Mária az „Úr szolgáló leányának” nevezte magát, - ezért a „Mennynek Királyné Asszonya” lett. Az anyaság gazdaggá tette Őt, - a „titkos értelmű Rózsát.” Az Ő adventje tökéletesen beteljesedett. A mi adventünk tanulsága, hogy az életünk, továbbra is advent marad. A Karácsony, a túlvilág ragyogása. A hétköznapokra, sajnos, - vajmi kevés marad belőle. Elmúlik. Az életünk pedig egy nagy, várakozó imádság. Szükséges, hogy benne ne csak azt várjam, hogy Isten meghallgasson engem, - hanem én is hallgassam Őt.   „Teremtőnk! Istenünk! Örvénylő mélységbe elveszünk… elveszünk…! Hova jut a lelkünk, ha Téged feledünk?   Vágyunk a harmatra! Mindig lehajoló szelíd irgalmadra… újjáalakító… léleknyitogató, megmentő Szavadra!” (S. Arnold Klára: Rorate – részl.)

2009.12.14. 16:45 Csukor Árpád

Ádvent, - örvendező Várakozás! 2009. tizenhetedik ádventi estéje.   „Gyarapítson és gazdagítson titeket az Úr a szeretetben egymás és mindenki iránt, …Tegye állhatatossá szíveteket, hogy feddhetetlen szentségben állhassatok Istenünk és Atyánk elé, amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus, - majd eljön összes szentjének kíséretében.” (1 Tessz 3,12-13)   Várunk, - virrasztunk. Igyekszünk ezt hűségesen tenni. A távol-keleti vallások remekül megsejtik Isten távollevését. Az iszlám hangsúlyozottan vallja a Teremtő Isten jelenvalóságát, a teremtett világban. A kereszténység tisztán hiszi, hogy Isten, - Egyszülött Fiában, belépett az emberi történelembe. Személyesen megszólította és ma is megszólítja az embert. Az ember adventi várakozással felel erre a megszólításra. Közben kérdez. Honnan jöttem, - mi a célom? Kérdéssel, - kéréssel ostromolja az eget. „Harmatozzatok, - égi magasok!” Az Eljövendő pedig állandóan érkezik. Érkezett a Messiást váró népnek történelmében. Érkezett az első karácsony éjszakáján. Advent magának az Egyháznak történelme is, - mely a második Érkezés felé tart. S advent a hívő ember egész élete is. Hűségesen az virraszt, akit Jézus ébren talál. Aki állandó kapcsolatban van Istennel. Reagál rá, mozdul, szól, - vagy akár, - még ha küzd is vele. Isten állandóan jön. Jön a bűn miatt, mely el akar szakítani Tőle.  Jön a sötét, a homály miatt, mely el akarja Isten arcát takarni az ember elől. Nem hagyja, hogy az ember, emiatt, - saját arcát is elveszítse. Az adventi homályban az a legveszélyesebb, hogy arra akar rávenni bennünket, hogy itt, ezen a földön legyünk boldogok, - mégpedig úgy, hogy másféle boldogságra, ne is gondoljunk. Főleg az örök boldogságra ne. Jön, hogy az emberben éljen a remény. Az örvendezni akaró remény. Ez a remény gyújtja meg a hit szeretetgyertyájának fényét. Ami él a virrasztóban, - s társaira világít.   „Körültünk néma, vak sötétség, Gyűlölség átka a szívekben, … … Ki gyújt nekünk fényt e homályban Vagy benne járjunk mindörökre?   Te vagy Uram, a mi Királyunk! Kelj fel a mi segítségünkre…” (Baja Mihály: Adventben részl.)

2009.12.13. 16:33 Csukor Árpád

Ádvent, - örvendező Várakozás! 2009. tizenhatodik ádventi estéje.   „Ne ítélkezzetek időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szí­vek szándékait.” (1 Kor 4, 5)   Szeretnénk felkészülni Jézus születésére. Röpke négy hét elég lenne? Ha azt tennénk, amit tennünk kellene, - akkor elég is lenne. Mert mi lenne szükséges hozzá? Összeszedni magunkat! Felismerni, hogy ez az idő, nem hogy hasznos, de nélkülözhetetlenül szükséges is ahhoz, hogy megtaláljunk önmagunkat. S ahogy az ember megtalálja önmagát, úgy nyílik ki előtte az a „más” világ, - melynek Fényére tulajdonképpen vágyakozunk. Melynek eligazító útmutatása szükséges is, hogy megéljük az Isten, rólunk alkotott szeretet tervét. Az összeszedettség első lépése, - tisztázni, és számot adni róla, hová és Kihez is tartozunk. Ha azt állítjuk magunkról, hogy annak közösségéhez, kinek születése Ünnepére készülünk, akkor valóban, - gondolatainkkal, szavainkkal, cselekedeteinkkel Isten mellé kell állnunk. A nem hívők azzal vádolnak bennünket, hogy „szűklátókörűek” vagyunk. Vitatkozni felesleges velük, hiszen bizonyos értelemben valóban erre is törekszünk. Mert ez az általuk „szűk” - nek nevezett látásmód vezet bennünket egy sokkal szélesebb, tágabb valóságra. Amivel éppen Advent idején szembesülhet, aki kicsit is komolyabbra veszi a felkészülést. A keresztény ember számára ez a hatalmas feladatot ró. Mert neki meggyőződése, hogy Isten mindenkihez indul, de csak rajta keresztül érkezhet meg. Ha ő úgy él, akkor családtagjaihoz, embertársaihoz legalább a Karácsonyban meg is érkezik. Az ember törekvése: a sötétben, világosságot szeretne gyújtani. A hitetlen, a sötéttel nem tud mit kezdeni. Cselekedeti, anélkül, hogy egyáltalán észrevenné, - kényszerpályán mozognak.   A hívő ember az advent sötétjében úgy hagyja magát elveszni, hogy Istennek adja át magát. Isten világítson bele életébe, amit Ő szeretetből, Fényre teremtett!   „… Kis templomot cipelnek, csengettyűszóra ébredez a jászolban a Gyermek, Szereti őket, én tudom! Kis arca olyan halovány …” (Antalfy István: Betlehemesek - részl.)

2009.12.12. 16:16 Csukor Árpád

Ádvent, - örvendező Várakozás! 2009. tizenötödik ádventi estéje.   „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. … Az Úr közel van.” (Fil 4, 4 - 5)   Ma este meggyújtjuk a 3. gyertyát az adventi koszorúnkon. Legtöbbször ez rózsaszínű, mert a harmadik adventi vasárnap az ÖRÖM vasárnapja, - a Gaudete vasárnap.  A liturgiában sokszor fordulnak elő, - a zeneszerzők is sokszor komponáltak rá gyönyörű muzsikát, - szent Pál szavai: „Gaudete in Domino! Iterum dico, gaudete!” Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. Enyhítése ez a szent idő szigorúságának. (hol van az már, sajnos, - manapság?) Ugyanakkor elevenebbé teszi bennünk a reményt. Hiszen örömünk forrása nem más, mit az, hogy „az Úr, már közel van hozzánk!” Az Úr közelségének öröme nyugodt, aggódás-mentes bizodalmat, szívbéli békét és derűt nyújt számunkra. Ez az öröm, aminek most át kell hatnia lelkünket, - cselekvésből születik meg. Az Úr tettéből és az én cselekvésemből Ő eljött értem, hogy elvegye ítéletemet. Én pedig örvendek e felett, és valóságosan hiszek benne. Nem kell félnem, - mert bár gyönge és botladozó ember vagyok, - mindig az Úrra bízom életem megítélését. Ő ellenségemet, a Gonoszt is legyőzte. Örvendezésem igazi forrása: Ő mindig velem van! Örömöm Forrása azonban csak akkor ad életet nekem, ha én is cselekszem. Mit kell tennem? Ott kell szentté lennem, ahol vagyok! Éppen az emberré lett Istentől tanult emberszeretetet kell gyakorolnom, - konkrét tettekben. Ez egyben számomra az igazi felkészülés is, - a karácsonyra. Mi más nyithatná meg bennem az öröm forrását?   „Örvendezzünk, keresztények, közel van az Isten, És eléje minden lélek szentül közelítsen S az angyalok seregének hangján énekelje: Siess, Uram, jöjj le közénk, kérünk esdekelve.”   (Forrás: SZVU 4.)

[223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1] [Archívum]