|
Csukor Árpád-rovata |
|
| |
|
Sasi Klári rovata |
|
| |
|
LINKEK |
|
Csíksomlyó
Búcsújárás
Wass Albert:
Erdély
Valahol van egy furcsa ország,
Bérce templom, völgye szentéj,
Bánatország az az ország,
Neve: Erdély.
Kékebbek ott az esték,
Sárgábbak ott a rónák,
S a falevelek mindig hullanak
Este tájt.
Csöndes faluk fehér harangszavára
Imádkozó bükkerdők orgonája:
Zsolozsmásan felzúg a patak.
Ott mindig ősz van. Erdély árva lelke:
Az őszi szél kószálgat szüntelen.
És megsúgom: hiába jön a tavasz,
A hóvirág,
A régi hóvirág már nem terem.
Mert ott az erdők keresztfát teremnek
És Golgota a hegynek a neve.
S ki ott él: valami régi nyárnak
Halálosan beteg szerelmese.
Elátkozott álmok kísérik,
Ha belekábult ott a tájba:
Mert átokország az az ország.
Nagyon ködös és nagyon árva…
Fészkefosztott fiainak,
Széttépett, bús fiainak,
Mégis, mégis, jaj de drága!
Wass Albert
Igyekezz kulturált lenni. A kultúra nem azt jelenti, hogy fogkeféd van és meg tudod indítani a gramofont. A kulturált ember látni és érezni tudja a szépet és a jót. Bennük és általuk fölülemelkedik állati mivoltán és valóban igyekszik azzá lenni, akit Isten a maga képére teremtett. A kulturált ember uralkodik önmaga fölött és úgy bánik indulataival, mint a házőrző kutyákkal: időnként elengedi őket, de csak a kerítésen belül és csakis olyankor, ha tolvaj kerülgeti kertjét.
Nem az a szabadság, hogy úgy élhetsz, mint egy diktátor és kedved szerint érvényesítheted a benned felgyülemlett gyűlöletet. Szabadság az, hogy nincs diktátor fölötted más, csak a Teremtő Rend. És hogy a gyűlölet ellen megvédelmezheted magadat a szeretettel.
“Elég, ha ebéd után tíz percre ledőlsz pihenni. Elég, ha munkahelyedre lassan és kényelmesen haladsz és néha megállasz, hogy egy fát, egy virágot, vagy egy madarat megnézz. Elég, ha fél órával üldögélsz tovább a padon, mint amennyit előre szántál magadnak. Mert szépen süt a nap és a szellőnek kellemes, meleg virágszaga van. Elég, ha minden hetedik napon nem dolgozol semmit, csak örvendesz annak, hogy élsz és hogy szép a világ, amiben élsz.” (Wass Albert)
Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.
De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:
Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.
(Wass Albert)
“Csak mentem Erzsike mellett, és nézegettem az alacsony házakat az utca két oldalán, és arra gondoltam: nálunk nagyobb házakban laknak az emberek. Meg is mondtam ezt Erzsikének, mire nagyapa hátrafordult, rám nézett, s még ma is hallom a hangját, ahogy mondta: “a szeretet és a békesség, fiam, a legkisebb kunyhóban is elfér. Nem mindég a nagy házakban élnek boldog emberek.”
(Wass Albert: Magukrahagyatottak)
“A barátság oka nem lehet véletlen, sem az egymásra utaltság. Még kevésbé az azonos világnézeti beállítottság vagy politikai célkitűzés. A barátság oka egyedül a barátság maga.”
(Wass Albert)
“Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.”
(Wass Albert)
Talán
Talán egy könyvben vagyok egy betű.
Talán egy szó.
Talán egy költemény.
Mit tudom én.
Csak azt tudom,
hogy nagyon szomorú lehet az a mondat,
mit kiolvas belőlem valaki,
ha letette a tollat.
Sóhaj
Én Istenem, az idő hogy szalad!
Ma még vagyunk, holnap már nem leszünk,
múlt és emlék: minden elmarad.
Nyomunkat rendre belepi
rőt lombjával az őszi szél.
S hogy kik voltunk:
maholnap az sem tudja,
aki rólunk beszél.
Zölden remeg a nyírfa lombja,
a bajor erdőn szellő támad.
Lőpor-szagú ködök lepik
a jövendőt és a hazámat.
Fehér itt is a nyírfa kérge,
pillangó jár a gyöngyvirághoz.
S mégis: minden virágharanggal,
illattal, színnel, fénnyel, hanggal
a régi erdő húz magához.
Bajor erdőkön vándorok haladnak.
A bánathoz már egynek sincs szava.
De sóhajaik ég felé röpülnek,
kendőnyi kis fehér felhőkké gyűlnek
s jó szél szárnyán elszállnak haza.
(Bajorerdő, 1946) Wass Albert
Dal
Mikor az első csókot adtad:
már az ősz osont a fák alatt,
Kapirgáló szelek kutattak
avar-homályban árnyakat;
A fákra ráhajolt az este,
s az est meséje régi volt...
csókunkat fák közül kileste,
és kacagott a régi hold;
Felettünk fényes csillag égett,
s két csillag volt a két szemed...
beléje néztem: vissza-vissza nézett...
és bíztatott és kérdezett...
Szellõt üzent az esti távol,
és azt üzente: Csend legyen...
S a hervadás-erezte fákról
lekacagott a szerelem.
Ott áll az Istenszéke magosan a Maros fölött. Egyik oldalán a sokágú Galonya, másik oldalán a Bisztra-patak, s mögötte a Kelemen csúcsai. Persze, ma már ott sem olyan a világ, mint akkor volt, midőn az Isten pihenni leült volt a hegyek közé.
Wass Albert: A Funtineli boszorkány (regényrészlet)
| |
|
|
|
VENDÉGKÖNYV |
|
[223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1] [Archívum]
Szomorú tapasztalataim vannak március 15.-éről.
Kezdve attól, hogy voltak, akik odáig merészkedtek, hogy azt állítsák: „sohasem” volt március 15.-öt ünnepelünk! Árnyék is van számomra e szép ünnep felett. Mikor fogunk eljutni oda, ahová 48 márciusa szerette volna vezetni a nemzetet???
A másik árnyék: hányan és hányan akarták kisajátítani maguknak, nemzetrontó céljaik eléréséhez ezt az ünnepet! Miközben harsogják: március 15. nem kisajátítható!
Olyan jó lenne ezt az ünnepet „visszafoglalni”!
Évtizedeken át a 3 tavasz ünneplése volt a divat. Együtt kellett ünnepelni március 15.-tel,
a 19-es kommunista diktatúrát (márc. 21) és a megszállva „felszabadító” ünnepet (ápr. 4.). Szerencsére ez már a régmúlté!
Ünnepelni csak akkor tudunk igazán, ha felül tudunk emelkedni a „haza a magasban” létsíkjába. Ha vallani tudjuk, hogy nemzetünk örök, és egy test, határon innen és túl, - amit ugyan csúnyán szétszabdaltak térképhúzogatással, - de e nemzet közös, - és lelke állandó.
Őseik harcának célja a „szabadság” volt. És nem a ma divatos „szabadosság,” mely a gonoszság palástja. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a „szabadság” valami túlságosan eszményi magasságba emelje az embert. Március idusán bennünket, magyarokat különösen fenyeget ez a kísértés. Szent elfogultsággal tekintünk szabadságharcainkra és nagyon könnyen elhisszük magunkról, hogy másoknál szabadságszeretőbb nép vagyunk.
Szabadságba vetett hitünket, - 48-as és 56-os eszményeinket, - bűn lenne tagadnunk.
Soha helyre nem hozható károkat okozna egészséges nemzeti önbecsülésünknek, hiszen jócselekedetekre és ezáltal felemelkedésre serkentő ereje van.
1989 óta tudjuk, hogy a szabadság jóra és rosszra egyaránt felhasználható.
Adja a magyarok Istene, hogy a szabadság teremjen jó gyümölcsöket, - mi pedig, mint szabadok, a szabadság áldásait kihasználva, legmélyebb mivoltunkban is szabaduljunk fel a jónak cselekvésére.
Isten, áldd meg szép magyar Hazánk! Ti pedig ünnepeljétek!
Csukor Árpád |
Nagyböjt 4. vasárnapja van.
Hamis és gonosz világban élünk. Édes hazánkban, az utóbbi évekre ez különösen jellemző.
Az erkölcs nélküli hatalomgyakorlás még az Urat is szeretné lehúzni a harácsolás labirintusába. A polgártól még az érvelés lehetőségét is el akarja rabolni. Már pedig az Úr, ezt a gyönyörű világot mindnyájunknak adta! Hogy átmenetileg használjuk, dicsőségére és javunkra. Úgy rendezte, amennyiben az Ő országának dolgait keressük elsősorban, - megkaphatjuk hozzá a világ javait. Hozzá adta ehhez, a világ dolgaiban való eligazodás ajándékát is. (ez lenne a politizálás, mely szótól, a bizonyos oldalon állók annyira félnek?)
A keresztény ember Isten dolgaiban akar gazdagodni, de ez nem fordítja őt el a világ dolgaiban való eligazodástól. Sőt inkább erőt ad ahhoz, hogy annak jó vagy rossz állapotát felfedezve, - a felfedezés eredményét különösen azok felé, akikhez küldetést érez, - szeretettel közölve, - ha kicsit is, de előbbre vigye. Isten nem helyettünk akarja elvégezni azt, ami a mi dolgunk. Feladatunknak kell érezzük a társadalmi légkör és igazságosság kialakítását. Ennek következtében azután annak kell majd szégyellnie magát, aki a másét elrabolja, aki a nemzetet nyomorba dönti, aki hazugságra építi kétes hatalmát. Lehet ezen cinikusan mosolyogni, lehet ezt a naiv megoldások közé sorolni, de az igazság vastörvénye ezt mindnyájunkon előbb- utóbb bevasalja. Mert a végén mindennek, valami csodálatos Rend van! Ahogyan azt a jóságos Rendező elgondolta!
Ő tegye széppé vasárnapotokat!
Csukor Árpád |
Nagyböjt 3. vasárnapja van!
Bárcsak ezen a vasárnapon, mindnyájunkhoz betérne az Úr! Ne feledjük, Ő állandóan közelít felénk! Mi pedig, sürgünk - forgunk, lótunk-futunk, - már-már összetörjük magunkat, és éppen a nagy igyekezetünkkel tesszük szinte lehetetlenné életünk teljességét. Dolgozunk, szinte gürcölünk, hogy adni tudjunk gyermekeinknek, és éppen a lényeget nem adjuk nekik: önmagunkat. Vélt anyagi biztonságot igyekszünk számukra megteremteni, ők pedig, - ne csodálkozzunk rajta, - az élet kalandját akarják választani. És bármily fájdalom, de nélkülünk akarják. Hiszen már oly sokszor csalódtak bennünk!
Egy gondolattal tovább lépve, gondoljunk a 2 hét múlva esedékes, jövőnket súlyosan meghatározó népszavazásra. A titkolt és hazugságokra épített gaztettek közepette tudnunk kell: a történelem az igazságot, előbb-utóbb felszínre hozza! Éppen ennek nyomán láthatjuk: kormányok jönnek-mennek, de csak azok maradnak meg a hálás emlékezetben, akik a teljes életet, a nemzetet szolgálták. Van, aki képes tagadni 1998-2002 gyönyörű eredményeit. (Mint ahogyan igyekszik ezt tenni, még az önmagát sajnos szétdaraboló nemzeti oldal is, a szoclib nem titkolt örömére és hasznára!) (Azt se mondd, hogy ne politizáljunk, mert még ha lélegzetet veszünk, manapság már az is politika!)
Ugyanakkor figyelembe kell vennünk a nem kézzelfogható világ értékeit is, az anyagi boldogulás mellett. Ahogyan családjaink életében a tárgyi feltételek még nem teszik boldoggá a családot, a nemzet életében sincs másként. Egy nemzet csak akkor fejlődik, ha a legfontosabb kincse is fejlődik, a saját szellemi és lelki értékvilága.
Az Úr megmutatja nekünk az utat! Hogy csak egy a fontos: elegendő és élő hitünk legyen. Hogy keressük elsősorban az Ő országát! Akkor fogjuk megkapni hozzá az áhított földit is!
Legyen szép a vasárnapotok!
Csukor Árpád |
Ma nagyböjt 2. vasárnapja van!
A keresztény ember számára teljesen világos, érthető és elfogadható, amit Jézus Krisztus főparancsnak mond. Ez az Isten és emberszeretet. Az ősbűn a gőgnek és lázadásnak sebével ezt vetette el. És sajnos, belénk emberekbe is belénk ivódott, génjeinkig. Isten mégsem vetett el bennünket. Bár minden további nélkül megtehette volna. Ehelyett Ő szeretetével teljesen elrejtőzött világunk legmélyebb pontjáig, - és jelen van a rászorulókban, az elesettekben, a bűnökkel és csapásokkal sújtottakban. A különféle eltévelyedésektől szenvedőkben. Jelenléte így szenteli meg világunkat és várja, hogy felfedezzük Őt! Bár mindenütt jelen van, legjobban a kicsinyekben, a másik ember által elnyomottak világában lelhetjük fel Őt. Vigyázzunk, mert ha nem keressük Őt, akkor megszáll minket a magány, az Isten nélküliség sötétsége! Aki távol tartja magát embertársai gondjaitól, az távoltartja magát az Istentől is. De aki szereti a másik embert, abban magához öleli Istent is. Ilyenkor kerülünk egészen közel Hozzá. Mert a másik fölé hajló segítő kéz, mindig Krisztust találja meg! (Lásd: Boldog Teréz anya)
Ez az igazi tudomány. Ez a megtalált kincs. Aki erre rátalál, mindent megtalál. Az tudja a dolgát: szeretni Istent és szeretni az embertársat. Ez maga az élet!
Legyen szép a vasárnapotok!
Csukor Árpád |
Nagyböjt 1. vasárnapja van!
Ugye tudjátok, hogy a böjti időszakban, nem is annyira a böjtön van a hangsúly, hanem az igazi megtérésen. És ez nem is csak azt jelenti, hogy a hitetlen emberből egyszer csak valaki hittel élővé válik. A megtérés valójában, éppen a hívő ember feladata. Mi is valójában a megtérés? Megtérésem lényege, hogy Jézus Krisztust tekintem életem legfőbb értékének, és legfőbb urának. Életemben megteszem azt, amiről a Szentlélek ihletésére érzem, hogy Jézus kíván tőlem. Mint az egymást nagyon szerető szerelmesek, kiknek a másik kívánsága szinte parancsként jelentkezik. Ha igazán szeretem Jézust, akkor parancsa nem nehéz. Így lesz az állandó, mindennapi megtérésem személyes döntés. Teljes odafordulás az Úrhoz, ezzel együtt elfordulás a rossztól. Nem egyetlen esemény, hanem állandó, életre szóló feladat. Mert melyikünk mondhatja el magáról, hogy már teljesen befogadta Istent? Hiszen az Isten mindig tart számunkra meglepetéseket, melyekben újra és újra felénk mutatja szeretetének újabb és újabb arculatát. Állandóan keresnünk kell Őt! Mint a jó házasságban a házastársak: szeretetüknek mindig újabb oldalát ajándékozzák egymásnak. Isten mindig nyitott, hogy nekünk ajándékozza magát. Nagyon szomorú, ha nem vagyunk nyitottak feléje a megtérésben. Akkor a vele való kapcsolatunk megszürkül, - tönkre megy. Törekednünk kell arra, hogy újra és újra megtérjek, odaforduljak Istenhez, egyre jobban átadjam magam neki. Az imában, - a csendben, - a másik felé való odafordulásban. A vasárnap megünneplésében. A mai napod legyen ilyen, - legyen szép!
Csukor Árpád |
Hamvazószerda van!
Itt az alkalmas szent idő! Újra egy olyan időszak, ami arra hív, hogy megújítsam életem. Saját szenvedéseim, fájdalmaim, problémáim vállalásán keresztül, - azt odakapcsolva a Megváltó szenvedéseihez, - magába foglalja ez a Krisztuskövetés összes mozzanatát, egészen a feltámadásig. Hamut hintünk fejünkre ezen a napon. Szembesülünk félelmetes módon, de ugyanakkor vigasztalóan is, a gondolattal: „Emlékezz, ember! Porból vagy és porrá leszel!” Mindaz, amiért annyit gürcölünk életünkben, mind az enyészetté lesz. Ugyanakkor fénylőn ragyog a gondolat: az Isten jóságos tenyerében az a maréknyi por, amivé leszek, élettel fog megtelni. Mi ez, Annak hatalmában, Kinek „legyen” szava teremtette a világot, és aki jóságos szüleim két félsejtjéből életre szólított engem? Legyen ez a böjti időszak alkalmas idő arra, hogy minél jobban és minél inkább Isten fénylő szeretetébe helyezzem magam. A „böjtölésemnek” akkor van értelme, ha, amit magamtól megvonok, azt Istennek adom. Istennek, aki a környezetemben élő embertársak képében áll elém.
Konkrétan: családtagjaink, elhanyagolt barátaink, ismerőseink maghallgatására, vigasztalására, meglátogatására fordíthatjuk azt a felszabaduló időt, ami pl. a tvnézés korlátozása nyomán sajátunkká lesz. Váljon ez az idei szent negyvennap, lelki gazdagodásunkra, igazi megtérésre, Istenhez és az embertárshoz való szeretettel gazdag odafordulásra!
Csukor Árpád |
Vasárnap van! Jézus Krisztus elmondta, mit tegyenek az Őt követni szándékozók. De amit Ő akkor, - kétezer évvel ezelőtt mondott, - nem kellene-e másképpen megfogalmazni? Hiszen a mai ember, „felnőtt és nagykorú”, - gondolnánk. Talán ma már mindenki maga el tudná dönteni, hogy hogyan kövesse Őt. (!?) Azért ha igazán magunkba nézünk, - (és miért ne, pont ezen a vasárnapon?) - akkor rádöbbenhetünk: ezek a hangzatos megfogalmazások, sok ember „bölcs” kibúvóinak egérútját takarják. Csak ha szívünket feltétel nélkül neki adjuk, akkor kezd lelkünk igazán felszabadultan élni. Isten gyermekének szabadsága ez, amely éppen az engedelmességben, a feltétel nélküli önátadásban találja meg teljes értékű életét és szívtiszta örömét. Isten országában a tétovázás, a halogatás idegen. Ide tökéletes eltökéltség szükséges, ez tartozik hozzá, elválaszthatatlanul. A Krisztuskövetőt ez fogja megerősíteni feltétel nélküli hűségében.
Legyen szép a vasárnapotok!
Cs. Á. |
Ünnep van: Urunknak bemutatása a templomban.
Magyar elnevezése az ünnepnek: Gyertyaszentelő Boldogasszony.
Mária és József felvitték a gyermek Jézust a Jeruzsálemi templomba, hogy bemutassák az Úrnak. A Gyermeket az öreg, az agg Simeon karjában tartotta, az öreget a Gyermek vonzotta. Az a Gyermek, akit a Szűz szűzen szült, és akiben a megváltó és örökké való Fényt imádjuk. Égő gyertyákat tartunk kezünkben, - fényét a lelkünkben, - hogy ennél a fénynél felismerjük a felénk közelítő Istent! Jelzi ez a fény azt a tündöklő tisztaságot, amellyel nekünk is kellene Krisztus felé sietnünk. Ugyanakkor óriási a feladat, amit ez a Fény ránk ró. Úgy kell hordozzuk, hogy mindenki más számára is látható legyen! Nem elég annak tudata, hogy számunkra már tündöklik a Világosság. Mindnyájunknak meg kellene világosodjunk. Hogy egyre többen legyünk, akik Fényben, Isten jelenlétében éljük életünket, és e fény bátorításában képesek legyünk zengeni az ősrégi himnusz sorait: „Lám, Simeon, az igaz agg ölére zárta örömmel a templom homályán, vágya betelt így, s lelkesülten látta, Krisztus napját. Halld meg a kérők imaesdeklését, Istenünk Anyja, s osztogasd nekünk is, szent Egyszülötted Szíve bő kegyelmét, szerte a földön.”
Legyen szép az ünnepetek!
Csukor Árpád |
A mi ötven forintosunk az év érméje
Tizenöt érme közül több mint százezer szavazattal a 2006-ban kiadott ötvenforintos lett az év pénze egy amerikai kiadó internetes közönségszavazásán.
Az amerikai Krause Publications kiadó, a World Coin News magazin kiadója 25 éve szervezi a "The Coin of the Year" (Az év érméje) pályázatot, amelyen idén először közönségdíjat is hirdettek. A közönségdíj sorsáról a nagyközönség interneten leadott szavazatai döntöttek: a győztes a Magyar Nemzeti Bank által 2006-ban kibocsátott jubileumi 50 forintos forgalmi érme lett, amely az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak állít emléket – közölte az MNB.
A pályázati anyagok elbírálását nemzetközi zsűri végezte; így választották ki a szakmai kategóriagyőzteseket. Ezen kívül a nagyközönség számára is összeállítottak egy jelöltlistát, amelyen az 50 forintos magyar érme is szerepelt. "Az év érméje" közönségdíjasára végül több mint százezer szavazat érkezett a világ minden részéről. A versenyben a magyar ötvenes olyan versenytársakat utasított maga mögé, mint a francia 10 eurós Verne-emlékérem, vagy a Benjamin Franklin születésének 300. évfordulójára kiadott amerikai egy dolláros. A teljes mezőnyt itt nézhetik meg. (Az oldalon úgy tűnik, még lehet szavazni, de a szervezők már tájékoztattak a hivatalosan csak február másodikára ígért eredményről.)
A 2006-os jubileumi 50 forintos hátlapja Kósa István alkotása. (Az előoldal, mely Bartos István munkája, a "sima" 50 forintos éremképével azonos.) Az kép a Magyar Nemzeti Bank által szintén az 1956-os forradalom emlékére kibocsátott 500 forintos emlékbankjegy grafikai tervén alapul, annak éremre "fordított" változata. A bankjegy grafikai tervét Pálinkás György, a Pénzjegynyomda munkatársa készítette. Az érme réz (75%) és nikkel (25%) ötvözetéből készült, súlya 7,70 gramm, átmérője 27,4 mm, széle sima. Az érmét a Magyar Nemzeti Bank 2006. október 20-án bocsátotta ki 2 millió példányban.
Babi
|
A keresztények egységéért végzett ökumenikus imanyolcad 8. napja!
Most, a keresztények egységéért végzett imahét végén, be kell látnunk, hogy amiért imádkoztunk, egy héten át, - az egység helyreállítása, - igényli ugyan a mi erőfeszítéseinket, de ugyanakkor teljes mértékben meghaladja a mi képességeinket. Mert az Istennel és a keresztény testvéreinkkel való egység olyan felülről érkező ajándék, amely az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetközösségéből fakad. Amikor mi az egység megvalósulásáért imádkozunk, teljes mértékben Isten kegyelmébe kell helyezzük reményünket és bizalmunkat. Ezért nem csak „alkalomszerűen”, - egy - egy hétig kell imádkoznunk, hanem mint az idei imahét mottója is mondja: „Szüntelenül imádkozzatok!” Ma az utolsó napon feltehetjük a kérdést magunknak: mivé is válna az ökumenikus mozgalom, ima nélkül? Az egység iránti vágyunknak, imaéletünk szerves részévé kell válnia. „A történelem minden szakaszában az Isten Szava és az ima által formált férfiak és nők váltak a kiengesztelődés és az egység munkálóivá.” (XVI. Benedek) Adjunk hálát az Úrnak, hogy ebben a korban élünk, amikor mi, - keresztények, - már az egységre törekedni tudunk és az egységért, szeretetben tudunk könyörögni. Adjunk hálát a széles körben elterjedt imamozgalomért, amely immár 100 éve kíséri és támogatja a krisztushívőket az egység keresésében. Hála Jézus közöttünk való jelenlétének, mert ez az, ami elősegíti az értelem és a szív mély harmóniáját. Ez által vagyunk képesek új módon, szeretetben tekinteni egymásra. Újra és újra megerősíteni szándékunkat, hogy leküzdjük mindazt, ami elválaszt bennünket. „Szüntelenül imádkozzatok!”
Csukor Árpád |
Vasárnap van!
Egy olyan nap, - amikor találkozhatok Jézus Krisztussal! A döntés pillanata, - úgy érzem, mindenki életében eljön. Jézussal, vagy Jézus nélkül? Azonban napjainkban, nem is olyan egyszerű a helyzet. Sokan alig hallottak valamit Jézusról. Sokan csak valamiféle „Jézus legendáról,” esetleg „Szupersztárról” tudnak. Bár már komoly történész nem tagadja történelmi létét. A történelmi nagyságokról, életünk szempontjából teljesen mindegy, hogyan vélekedünk. De Jézus így mutatkozik be nekünk: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut Atyámhoz, csak énáltalam.” (Jn 14,6.) Út Ő, amely célhoz vezet, Igazság, amely biztonságot ad, és Élet, amely a nehézségek ellenére is, boldogít. Amikor Róla van szó, tulajdonképpen az én ügyemről van szó! Bebizonyította halálával, hogy szeret, feltámadásával, hogy Ő Isten. Velem él, hogy vele élhessek. Ha hallgatok szavára, feleletet kapok kérdésemre: miért élek? Jézussal könnyebb a szenvedés. Békét és örömet ad, ha megbánva bűneimet megyek Hozzá. Azt kéri, szeressük mennyei Atyánkat, mert akkor leszünk testvérei egymásnak. Akarja, hogy talmi, veszendő értékek helyett, Isten országát keressem. Engem is, Téged is, meghívott Országába! Legyen szép a vasárnapod!
Csukor Á. |
A keresztények egységéért végzett ökumenikus imanyolcad 7. napja!
Buzdítani szeretnélek Titeket, - akik hisznek, és bíznak a meghallgatott ima erejében, - hogy imádságunk által kerüljünk közelebb egymáshoz, - mi, Krisztus-hívők, - testvéri közösségben.
Minden keresztény mindig érzete, hogy a szakadásokba nem lenne szabad belenyugodni. Széperedményű egységre törekvések történtek a századok során. Ennek eredménye volt pl. a magyar görögkatolikus egyház létrejötte, több mint háromszáz éve. Sajnos az igazi problémák megoldása nem történt meg. Hiszen mindaddig reménytelen az egyesülés kísérlete, amíg a vita tárgya az, hogy kinek van igaza. A szakadás kiváltó oka emberi gyarlóság volt és a szeretet kihűlése. Megszüntetése is csak gyarlóságaink beismerése és a szeretet újraélesztése lehet. Megbékélést csak az adhat, ha beismerjük tévedéseinket, jobban megismerjük egymást és önmagunkat. Századok bűneit csak szeretetünkkel tudjuk jóvátenni. Ennek eredménye az lesz, hogy közelebb kerülünk Jézusunkhoz, és ha mindnyájan eljutunk Hozzá, akkor Ő az, aki által ismét egyek leszünk. Boldoggá tesz az a tudat, hogy mi, akik az egységért imádkozunk, a Szentháromságot imádjuk, Krisztust valljuk Urunknak, a keresztségben az istengyermeki élet részesei vagyunk. Már mindnyájan Krisztus Egyházához tartozunk, még akkor is, ha tanításbeli, fegyelmi és szervezeti különbségek akadályozzák is az egység megvalósulását.
Imádkozzunk érte!!!
Cs. Árpád
|
A keresztények egységéért végzett ökumenikus imanyolcad 6. napja!
Buzdítani szeretnélek Titeket, - akik hisznek, és bíznak a meghallgatott ima erejében, - hogy imádságunk által kerüljünk közelebb egymáshoz, - mi, Krisztus-hívők, - testvéri közösségben.
Idén éppen száz éve, hogy ilyen formában imádkozik a keresztény világ az egység megvalósulásáért. „Az elmúlt száz év nagyon gazdag volt a Szentléleknek köszönhetően. Az imahét, az ökumenizmus nem a mi művünk, hanem a Szentléleké, amely nélkül nem valósulhat meg az egység”. (Kasper) Öröm töltheti el lelkünket, ha arra gondolunk, hogy az utóbbi években imádkozó hálózat jött létre, és eredményesen működik a kolostorok, lelkiségi társulatok, püspökök, papok és világi hívek között. Az ökumenikus mozgalom valóban az Urat kérő imamozgalommá vált. Ennek nyomán, - gondoljunk pl. a Gráci Találkozóra, vagy a tavalyi Nagyszebenire, - a keresztények egységesebbekké váltak. Ma már nem ellenségnek, hanem testvérnek tekintik egymást Jézus Krisztusban, és összefogva együtt haladnak a teljes egység felé. Az egységmozgalom lényegében, nem is száz éve kezdődött. Hanem kétezer éve, a Cenákulumban, - az Utolsó Vacsora termében, - ahol Jézus azért imádkozott, hogy mindnyájan egyek legyenek. Az ökumenizmus, - az egységre törekvés, - Jézusnak ezt az imáját kívánja magáévá tenni. Az idei év gondolata is ez: „Szüntelenül imádkozzatok!”
Csukor Árpád
|
Köszönöm,
Kedves Klári,
a köszönetedet. Csak szerény szolgája szeretnék lenni a Jóhírnek! És Annak, Ki azt nekünk elhozta!
Sok irányú munkásságodra és Tieidre, a Szent Szűz biztató mosolyát és az Úr áldását kívánom, szeretettel:
Árpád
|
A keresztények egységéért végzett ökumenikus imanyolcad 5.napja!
Buzdítani szeretnélek Titeket, - akik hisznek, és bíznak a meghallgatott ima erejében, - hogy imádságunk által kerüljünk közelebb egymáshoz, - mi, Krisztus-hívők, - testvéri közösségben.
Köszönet az Úrnak, akiben élünk, mozgunk, növekszünk és vagyunk! Köszönet az egyházakért, a keresztényekért, szerte a világon. Növekedjünk együtt, hitben, reményben és szeretetben. Növekedjünk mindaddig, amíg elérjük azt az egységet, ami az Úr szerint való. Töltsön be minket a Lélek, hogy egyre jobban megismerjük Jézust, és bizonyságot tudjunk tenni Róla életünkkel, egységben megélt életünkkel. Ismerjük meg Krisztus tanítását, azért, hogy az Isten bölcsességéről mindenhol,- szólni tudjunk.Adj nekünk erőt,- Urunk, - hogy együtt, közösen tudjunk dolgozni a békéért, a kiengesztelésért az egyházban és a társadalomban egyaránt. Segítsd valamennyi egyházat, melyek változásokat élnek át, növekedésükben, vívódásaikban és megbékélésükben. Lelkeddel ihlesd és erődítsd őket és minket, valamennyiünket a bizonyságtétel és a szeretetszolgálat tetteiben. Együtt könyörgünk mindazokért, akiknek nincs otthonuk, hazájuk, élelmük, munkájuk, egészségük, - nincsen békességük. Ismerjük fel és szolgáljuk Krisztust, a szenvedőkben és a szükségben levőkben! Imádkozzatok!!!
Csukor Árpád |
Kedves Árpád!
Köszönjük szépen ezt a gesztust a részedről!
Nagyon örülök, hogy Te vagy aki feltette nekünk ezt a csodálatos olvasmányt!
Szeretettel Üdvözöllek:
Sasinszki Klári |
A keresztények egységéért végzett ökumenikus imanyolcad 4. napja! Buzdítani szeretnélek Titeket, - akik hisznek, és bíznak a meghallgatott ima erejében, - hogy imádságunk által kerüljünk közelebb egymáshoz, - mi, Krisztus-hívők, - testvéri közösségben. Végig tekintve a századok sorát, szomorúan kell megállapítanunk, hogy nagyon gyakran inkább az irigységet és az ellenségeskedést választottuk, mint a bizalmat és a tiszteletet egymás egyházai iránt. Az elszigetelődést és a visszavonulást ahelyett, hogy áldássá lettünk volna egymás számára, egyházaink között. Ahelyett, hogy az Úr örömével tekintettünk volna egymásra, arcunkat elfordítottuk, pedig tudtuk, hogy egymás segítségére szorulunk. Amikor egymástól eltávolodtunk, ugyanakkor távol tartottuk magunkat, - botor módon, - Krisztus szerető személyétől. Ezzel csak erősítettük egymás közötti megosztottságunkat is. Pedig csak Jézus Krisztus lehet az egységünk alapja. Mi nem voltunk képesek arra, hogy erre az alapra építve Isten lakóhelye legyünk. Sőt sok helyen rommá lett az ő Háza! Közös imánk nyomán adj Urunk új lehetőségeket az egységért folyó munkánkban. Teremts bennünk égő vágyat az egység iránt, a Te házad egysége iránt, és készséget hogy ebben az irányban munkálkodjunk. Imádkozzunk!!!
Csukor Árpád
|
A keresztények egységéért végzett ökumenikus imanyolcad 3. napja! Buzdítani szeretnélek Titeket, - akik hisznek, és bíznak a meghallgatott ima erejében, - hogy imádságunk által kerüljünk közelebb egymáshoz, - mi, Krisztus-hívők, - testvéri közösségben. Adjunk hálát Istennek, aki az egységre és az egység keresésére hív bennünket, különböző felekezetekben, egyházakban élő gyermekeit. Adjunk hálát minden testvérünkért, akik ezekben a napokban, a világ legkülönbözőbb részein kívánják, és imádkoznak a keresztények, a Krisztus - hívők egységéért. Szeretettel figyeljünk egymásra, mi, - a különböző felekezetek és egyházak tagjai, - és együtt kérjünk közösen áldást másokra is. Lássuk meg, hol és miben tudunk növekedni, együtt, az egységben, hogy imádságaink nyomán ragyogjon fel a szívekben, a tiszta istenismeret világossága. Nyíljon meg, minél több embertársunk értelme az evangéliumi üzenet befogadására. Belátva eddigi tévedéseinket, - és a szakadások által okozott botrányt, - az Egység Lelke szerinti megújított életünk, minden szándékunk, legyenek az Úr tetszésére. Imádkozzatok!!!
(Bocsánat,- amiért a tegnap előtt elmaradt az aláírás.)
Csukor Árpád |
Kedves Ismeretlen Keresztény Testvérünk!
Szeretnénk tudni, hogy ki az, aki beír a vendégkönyvbe és ki az, aki buzdít minket imára?
Ha a keresztény testvérünk vagy, akkor aláírod a neved.
Sok szeretettel:
Sasinszki klára és a szerkesztők |
A keresztények egységéért végzett ökumenikus imanyolcad 2. napja!
Buzdítani szeretnélek Titeket, - akik hisznek, és bíznak a meghallgatott ima erejében, - hogy imádságunk által kerüljünk közelebb egymáshoz, - mi, Krisztus-hívők, - testvéri közösségben.
Kérjük az Urat, - támogatva egymást, - szeretetben, hogy valósuljon meg a lélek egysége, a békesség kötelékében. Hogy egy test és lélek legyünk Krisztus közös meghívásában.
Hogy tudjunk tevékenyen dolgozni a megbékélésért, - megbánva bűneinket, szakadásainkat és sértéseinket. Adjon erőt az Úr, hogy tudjunk egymásnak megbocsátani, legyőzve magunkban gőgöt és gyűlöletet. Hogy képesek legyünk a közös tanúságtételre, a párbeszéd kultúrájának ápolására. Hogy legyünk annak a reménynek hordozói, amelyet az Úr örömhíre, evangéliuma ültetett belénk. Hogy lehessünk a béke eszközei otthonaink, környezetünk, saját gyülekezeteink és egyházaink, népünk és nemzetünk boldog békéjének előmozdításában.
A Szentháromság egy Isten nevében kapott keresztségünkben nyert közösség adjon erőt nekünk, az örvendező tanúságtevéshez. Az Úr áldása legyen közös imádkozásainkon!
Ebben a közös szolgálatban köszöntsük az élő Krisztust, útban a megbékélés felé.
Közös Atyánk áldásával találkozzunk Krisztusban. Így egyházaink, felekezeteink jobb szolgálói lesznek az Igének, és szebben tanúskodnak arról, hogy az Isten maga végzi bennünk, - közös kéréseink nyomán, - a megbékélés kimunkálását. Imádkozzatok!!!
|
[223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1] [Archívum]
| |
|
|
|
Menü |
|
| |
|
Naptár |
|
2024. Május
H | K | S | C | P | S | V | 29 | 30 | 01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 01 | 02 |
|
| | |
|
Hírek, cikkek |
|
| |
|
Blogbejegyzések |
|
2012.05.04. 00:38
2012.05.03. 22:38
2012.05.03. 22:15
2012.05.03. 21:55
2012.05.03. 21:43
2012.05.03. 20:51
2012.05.03. 20:47
2012.05.03. 20:37
| |
|
Ajánlott oldalak |
|
| |
|
ÜZENET |
|
| |
|
:-) |
|
| |
|
VÁLTOZATOS ÍZZEK |
|
| |
|
EGÉSZSÉG! |
|
| |
|
MENETREND |
|
| |
|
|