Sasinszki Klára (szerkesztő-adminisztrátor)

Szeretnék bemutatni egy csodálatos embert, akit a Csíksomlyói búcsú néven létrehozott saját klubomban ismertem meg, mint klubtagot,
Dobre Ferencet.

Szinte már hagyománnyá vált, hogy néhány családtagunkkal és barátainkkal ellátogatunk a Csíksomlyói búcsúba, egyúttal Erdély és Székelyföld csodálatos tájaiban gyönyörködünk. Idén is ezt tettük azzal a különbséggel, hogy a klubból Dobre Ferenc is csatlakozott hozzánk.

Dupla öröm volt ez számomra, mert megismerhettem személyesen egy klubtagot, egy igaz MAGYAR ember személyében.

A szállásunkat, szintén egy klubtagunk segítségével oldottuk meg, Hideg Gyöngyi (Mókus a beceneve) Gyöngyi, Gyergyószentmiklóson él, egy csodálatos és segítőkész teremtés!
Egyszer már találkoztunk Budapesten.
Nagyon boldog vagyok, hogy megismerhettem és egy őszinte barátra leltem személyében! Az ott tartózkodásunk alatt kitett magáért, nem csak Ő, hanem szállásadóink is, akik szinte lesték gondolatainkat.
 Sok mindenben lehetne tanulni az Erdélyi vendéglátóktól!

Szeretném, ha elolvasnák Fecó beszámolóját, én nem tudnám ilyen szépen leírni, bár együtt éltük meg ezeket a csodálatos napokat,  az egész baráti társaság!

- Dobre Ferenc vagyok, egyszerű, de becsületes... Wass Albert szavai fejezik ki legjobban, hogyan szeretnék élni... Töretlen hittel EMBER és MAGYAR!

Néhány mondatban mesélnék a búcsújárásunkról. A hajnali indulás után, szép időben utazhattunk, a határon is simán átértünk.

Az első megállónk a Király-hágón volt.
Csodaszép a kilátás, itt már érezni, Erdély kapujában állhatunk.

Kolozsváron is tettünk egy kis kitérőt. A Mátyás szobor még mindig fel van állványozva, így inkább a Házsongárdi temetőt vettük célba.
Érdekes volt sétálni a régi több száz éves sírok, kripták között.


Késő este értünk Gyergyószentmiklósra, ahol házigazdáink még így is szívesen fogadtak bennünket. Meleg vacsorát kaptunk a késő esti éjszakában is. Ez egyébként elmondható volt ottlétünk minden percére, hogy vendéglátóink nagyon kedvesek voltak és szeretettel fogadtak bennünket!
Végre személyesen is megismerhettük Hideg Gyöngyit, aki szintén a Csíksomylói búcsú klub tagja. Gyöngyi, aranyos és kedves ember lévén segített nekünk a szállásunk lefoglalásában. Első napunk ezzel véget ért, a hegyek között a magaslati levegőtől, mindenki úgy elaludt, mint a bunda.
Szállásaink


A második napunk, kicsi zsúfolt volt, de sok szép dolgot láthattunk, ami kárpótolt a szűkös időbeosztásért. Reggeli után a Gyilkos-tóhoz vettük az irányt,

a havasokban valóban találtunk még havat, simán lehetett volna hógolyózni még! A tó most is szép, mint mindig. A sok, sok évvel ezelőtti pusztítás csendes emlékei, a kiálló facsonkok... elgondolkodtatóak.

Utunk a Békás-szoroshoz vezetett, jó volt sétálni a sok millió éves függőleges sziklafalak alatt.


Igaz, az eső itt is eleredt, az én esőkabátom, otthon figyelt a szálláson ... Nem számított, hisz a hely szellemisége kárpótolt mindenért és hamarosan újra sütött a nap! A második nap délutánján Szejkefűrdő volt az úti cél, ahol a legnagyobb Székely Orbán Balázs síremlékénél helyeztünk el koszorút.

Már annyit láttam képeken a Székely kapuk sorát, jó volt végre sétálni alattuk. Itt vettem egy Wass Albert kötetet a látogatás emlékére. A következő állomás Farkaslaka volt, Tamási Áron síremléke. Itt is helyeztünk el koszorút és tisztelegtünk az író emléke előtt. Azóta bánom, hogy nem hoztam a Székelyföldről, igazi helyben készült Székely inget és posztó mellényt... Még egy indok, hogy visszamenjek!

Korond volt a következő megálló, ahol mindenki kedvére válogathatott a Székelyföldi emléktárgyak között. Este újra finom és bőséges vacsora várt a szálláson és egy csodás nap élményével térhettünk nyugovóra.

Az alvás elég kevés volt, de azt hiszem, nem aludni mentünk... Azt itthon is lehet!
Az ébredés minden reggel mesébe illő volt! Az erdő szélén a fenyők alatt ébredni... Kinyitottam az ablakokat és a házunk melletti kispatak zúgása hallatszott. Komolyan, mint a mesében!
A reggelek hidegek voltak, a háztetőkön vastagon volt a dér... valahogy még sem fáztam. A szívemet melengette az érzés, hogy 700 km-re a szülői háztól-mégis úgy érzem, otthon vagyok!

Szombat reggel korai ébredés és reggeli után, irány Csíksomlyó! Szereda előtt már utolértünk néhány keresztalját, akik gyalogosan igyekeztek a búcsúba! Lelkesen integettek a buszra, libabőrős voltam, meg kell valljam teljesen ismeretlen emberek üdvözölték egymást, akiket még összeköt az ezer éves kapcsolat - TESTVÉREK vagyunk!
A város szélén már rengeteg ember, autóbusszal már nem is tudtunk beljebb menni. Gyalog indultunk a nyeregbe!

Az odavezető úton éneklő, mosolygós emberek... Az összetartozás érzése... Nem túlzok, ezeket szavakkal leírni nem lehet! A nyeregbe meredek kaptatón jutottunk fel, felemelő volt, mikor elém tárult az a rengeteg ember, aki már akkor ott volt.
Még körülbelül 3 óra volt a szertartásig. Rengetegen voltunk és csak jöttek folyamatosan a népek...

Sok szép népviseletet láttunk, a Székely férfiakat, a Csángó embereket, bányászokat ünneplő egyenruhában, a barantások bordó egyenruhájukban, zászlóerdő közepette... A Magyar Gárda tagjai és az a sok egyszerű ember, aki még ott lehetett! A búcsú kezdetén még szép napos idő volt, de hamarosan jöttek a felhők és elkezdett esni az eső. Az esőkabát alól figyeltük a szertartást és eszünkbe se jutott, hogy otthagyjuk az egészet. Kitartottunk, hisz ez is csak egy próbatétel volt... Aki tiszta szívvel ment oda, kitartott a végéig. A Himnuszok alatt újra hatalmába kerített valami megmagyarázhatatlan érzés...

A Magyar himnuszt még végig énekeltem, de a Székely himnuszba belefulladtam... Be kell, hogy valljam, nem csak az eső áztatta az arcomat.

Azt kívánom mindenkinek, hogy személyesen élje át ezt, ott fent a MAGYARSÁG SZENT HELYÉN!

A mise után még fent maradtunk a hegyen, nem kellett sietni, így volt idő nézelődni, látni, amint fegyelmezetten vonulnak le az emberek...

Kicsit szomorú voltam, hogy véget ért, de határtalanul boldog voltam, hogy ott lehettem! Lassan visszaindultunk mi is, bementünk a Salvator kápolnába, majd lassan leereszkedtünk mi is a templomhoz.

A Babba Máriához nem jutottunk fel, a templom zsúfolásig volt emberekkel. Lassan hazafelé indultunk, volt még egy megállónk!

A Mádéfalvi turulos emlékműnél róttuk le tiszteletünket, a Székely Hősök előtt!

Sasinszki Klárival helyezzük el a koszorút az emlékműnél


Az esti vacsorát, mi kihagytuk a párommal, Zsuzsával. Olyan szép volt a szállásunk és környéke, mi inkább egy kis sétát választottunk a rántott hús helyett!
Nem bántuk meg felkapaszkodva a hegytetőre, csodálatos kilátás tárult elénk. Alattunk terült el a GYERGYÓI MEDENCE, SZENTMIKLÓSSAL a közepén, körbe a havasok koszorúzták a medencét.
Csodaszép látvány volt a lebukó nap fényében állni a hegyen! Majdnem ránk sötétedett, mire visszaértünk a szobánkba.

Az ott-tartózkodásunk negyedik napján, vasárnap reggel szomorú szívvel vettünk búcsút. Mint már írtam, ha a jó Isten erőt ad, még visszatérünk, ebben biztos vagyok! Szovátán a Medve-tónál tettünk egy rövid sétát, majd a Bözödújfalu-i falurombolás színhelyét kerestük
fel.

Sajnos nem tudtunk teljesen közel menni a rossz útviszonyok miatt, hogy emlékezzünk az elárasztott falu emléke előtt.

Messziről láttuk a templomtornyot, ami szomorúan, kicsit megdőlve, kilátszott a vízből! Elbúcsúztunk a mi hegyeinktől és elindultunk hazafelé...

Jó volt arra gondolni, hogy hamarosan újra szeretteink körében lehetünk otthon, mégis mintha egy darab ott maradt volna a szívemből a kárpátok alatt.

Útközben még egy gyönyörű templom várt reánk, a Kőrösfői fatetős templom, mely méltóságteljesen áll a falu feletti dombon.

Az Erdélyi emberek mentalitását jellemezve, elmondom, hogy a templom mellett lakó harangozó néni, az ebéd mellől kelt fel, hogy beengedjen bennünket...

Remélem ez a kis beszámoló is segített abban, hogy aki még nem volt ott, elszánja magát, és jövőre együtt mégtöbben álljunk ott a nyeregben!

(Dobre Ferenc)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés