Új bejegyzés Frissítés

2009.12.11. 16:15 Csukor Árpád

Ádvent, - szépséges Várakozás! 2009. tizennegyedik ádventi estéje.   „Várjuk az Üdvözítőt, Urunkat, Jézus Krisztust. Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.” (Fil3,20b-21)   Felfokozott izgalommal várjuk a Karácsonyt. De vajon Jézus eljövetelére várunk? Ha az Ő érkezésére gondolunk, akkor is ugyanúgy él bennünk a várakozás izgalma? Vágyunk arra, hogy Ő jól érezze magát, - körünkben? Vagy pedig maguk alá temetnek a szürke hétköznapok, s a legfőbb izgalmunk oka, hogy senkiről se feledkezzünk meg az ajándékozandók közöl? A szeretet ajándékait készítjük, vagy csak fogcsikorgató igyekezettel a másikat akarjuk lepipálni? A születendő Gyermek számára készítünk - e ajándékot? Egy biztos! Őt nem tudjuk felülmúlni! Éppen e miatt kellene azon legyünk, - hogy a legszemélyesebb ajándékainkat helyezzük jászla köré. Egy jó elhatározást. Egy kicsit mélyebbre ható önvizsgálatot. Jótettet. - Arról sem szabadna elfeledkeznünk, hogy keresztény szemléletmódunkat és magatartásformáinkat valamelyest finomítva, - Hozzá méltó módon fogadjuk Őt. Ezáltal avatva ünneppé, - gyönyörű érkezését. Kevesebb indulatra, önzésre, - kicsit több szeretetre és megértésre lenne szükség. Ez a Gyermek, képes szavaink mögé látni. Kisebb-nagyobb hazugságaink és önmentségeink mit sem használnak, - amikor Elébe lépünk! Először ezeket kell elvetnünk, ha az a vágyunk, hogy hitelesen fogadjuk Őt. Ennek a szenvedő földnek, a gyűlölködő emberiségnek, kettéosztott országunknak, valamint indulatos, haragvó önmagunknak, - isteni Őrzőre volna és van szüksége. Érkezésére új ének dallamát és szavait kellene megtanulnunk. Oly énekét, mely a szeretet és béke szólamában cseng ki!   „Csend puhaszárnyán, kék csillag pályán, Jöjj, Urunk Jézus a nyugtalan árva szenvedő földre.   Félelmek, rémek helyett új ének hirdessen Téged, emberségünk igaz, isteni őre.” (Megyeri Ábel: Angyalok nyelvén - részl.)

2009.12.10. 15:10 Csukor Árpád

Ádvent, - szépséges Várakozás! 2009. tizenharmadik ádventi estéje.   “És te, - efratai Betlehem, - éppen nem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert belőled származik a Vezér, aki népemet, Izraelt kormányozza.” (Mik. 5,2)    Zeng, - Mikeás próféta szózata. Isten büntetését helyezi kilátásba, a hűtlenné vált népnek. Igyekszik rávenni őket a bűnbánatra. S a próféták, - mondhatni örök sorsa: hasztalanul. Fenyegető szavait azonban váratlanul félbeszakítja. Felcsillantja a reményt. Jön, - akit az Úr küld hozzánk. Aki az Ő erejében fogja, - irányítani és éltetni népét. Nem kitalált mesevilágot vetít elénk, hanem valóságosan, - történelembe helyezi bele a boldog jövendőt. Betlehemben születik a Szabadító. Közöttünk, - ebben a világban jelenik meg. Ám nem a mi erőfeszítésünk hozza a boldogságot, hanem az Úrtól kapjuk. Ajándék gyanánt. Él - e bennünk, ez az állhatatos várakozás? Hisszük - e, hogy Krisztus valóban megváltott bennünket? Bennünket, ezt a ma is oly nyomorúságos, indulatokkal terhelt emberiséget? Vagy pedig hasadt lélekkel élünk, még mi is, - hívő emberek is, - ebben a „kettészakadt” világunkban, ami különösen is Édes Hazánkra jellemző, mai állapot? A hétköznapok forgatagában, a szűnni nem akaró csatározásokban és törtetésekben. Közben pedig még talán templomba is járunk, olykor imádkozunk is, vagy jámbor szövegeket olvasunk, hallgatunk a szeretetről, a megváltásról. Mikeás adventi üzenete mindnyájunknak szól. Higgyük el, hogy a látszat ellenére is, - csakugyan megváltott világban élünk. Hogy az Úr valóban békességünkké válhat, - de csak akkor, ha befogadjuk Őt, szívünkbe és lelkünkbe. Erre kiválóan alkalmas idő, - a szépséges advent ideje   „Jöjj békesség fejedelme! Az egész világ téged vár, mert oly sok háború után békességben szeretne élni már. Jöjj békesség fejedelme! A megváltott nép hív és vár! … … Jöjj békesség fejedelme! Hozd el békeországodat!” (Groska József: Jöjj békesség fejedelme! részl))

2009.12.09. 16:27 Csukor Árpád

Ádvent, - szépséges Várakozás!     2009. tizenkettedik ádventi estéje.   „Itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból: üdvösségünk közelebb van, mint amikor hívők lettünk. Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.” (Rom 13, 11-12)   A karácsonyra való készületünk, a „kikerülhetetlen,” ünnepi készülődés izgalmán és fáradalmain kívül mást nem ró ránk? Megelégedhetnénk, csak ennyivel? Amikor „kellemes” ünnepet kívánunk, megelégszünk csak ennyivel? Krisztusunk születése, - a jóságos Isten ígéretének teljesülése, - melyet a Tőle, bűnében elfordult embernek tett, - sokkal nagyobb tudatosságot vár és követel tőlünk! Azt, hogy minden szavunk, minden tettünk, - melyek szükséges eszközei az ünneplésünknek, - mind, hitelesen jelezzék számunkra és családjaink számára, - Krisztus eljövetelét. Az ajándékozó Isten szeretetét, amellyel önmagát adta nekünk, - Fiában. A nagy kérdés, - növekszünk-e minden karácsonyunk által? S nem csak elmúltával döbbenünk rá, - az újra elmulasztott lehetőségre? A körülmények ugyan befolyásolhatják, de legfőképpen tőlünk függ, - teljes értékű-e az Ünnepünk. A jó készülettel el tudjuk érni, hogy Ünnepünk áldott, békés, és boldog örömű legyen. Legyen áldott, hogy az Úr áldása, mely Krisztussal a világba költözött, bennünk és velünk is, tovább terjedjen. Legyen békés, hogy Jézus szelídségével családjainkban, környezetünkben, - az Úr békéjének eszközei legyünk. Legyen boldog, melyben az örömöt az nyújtja, hogy felfedezzük benne Isten ajándékozó szeretetét. Természetes, hogy mindezt nem lehet ölbe tett kézzel várni. Hanem minden alkalmat megragadva, Isten ajándékozó szeretetének utánzói igyekezzünk lenni. Ilyen összeszedett készület után reménykedhetünk Ünnepünk kegyelemmel teljes megvalósulásában.   „Kétezer éves adventi gyertya, dísz az ünnepi asztal közepén a hit szikrája lobbantja lángra, és szívtől szívig terjed a fény. (Lukátsi V.: Advent - részl.)

2009.12.08. 16:41 Csukor Árpád

Ádvent, - szépséges Várakozás!    2009. tizenegyedik ádventi estéje.   „Testvéreim! Legyetek türelemmel az Úr eljöveteléig! Lám, a földműves türelemmel vár a föld drága termésére, míg a korai és késői eső meg nem érkezik. Legyetek türelemmel ti is! Erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetelének ideje közel van!” (Jak 5, 7-8. 9b)   Az üzleti világ alaposan mellé fog, amikor elébe siet a Karácsonynak, - hirdetve: „Nálunk már karácsony van!” Bár, ha a karácsony, - már pedig sokak szerint így van, - csak a vásárlás, a beszerzés, a pénzkiadás és üzleti haszon ünnepe, akkor igazuk lehet. Na, - de már bocsánat! A Megtestesülés szinte felfoghatatlan titka, a földre szállt Isten születésének Ünnepe, - csak a pénz és az anyagiak ünnepe lenne? Mintha a karácsonyra, csak a bevásárlással lehetne készülni? S a pénzvilág embereinek haszna lenne a legfontosabb cél, - akiknek még a legszentebb dolog is csak annyiban jelentős, hogy mennyi a nyereség rajta! Azután ott van a másik, „karácsonyi szöveg.” A karácsony,  a szeretet, a béke a család ünnepe. Ezt a világnézetileg közömbös, - (mert ugye köztudott, hogy semleges nincs!) - bárki elmondhatja, hívő és hitetlen is. Kötelezni semmire nem kötelez. Ugyanúgy, mint a „kellemes” – kifejezés. (Kellemes lehet pl. az időjárás, de langy meleg jelzővel köszönteni e nagy Ünnepet??)   A jókívánság eredetileg, - a „kegyelemmel teljes Ünnepet” kívánságból torzítódott, kellemesre. Ami nagyon is vallásos értelmű. Mint maga a mint a fenséges, Titkot hordozó Karácsony, - a mi Urunk Jézus Krisztus e világra születésének Ünnepe. Ezt az ünnepet pedig gyarlóságainktól megtisztulva, jótettekkel buzgólkodva kell várni. Persze minden, amit a világ fontosnak tart az ünnepben, az is szükséges… Az ajándékozás is, - mely éppen az által, hogy megajándékozzuk egymást, érzékelteti Istenünk ajándékozó szeretetét. Tehát, - ne a kereskedés szellemének ünnepét tartsuk, hanem adjunk egymásnak lelki, szellemi ajándékot, - imát, jó szót, bocsánatot, elismerést, köszönetet.   Végtelen   Kutatom lényed, keresem az arcod, formálom emberarcúvá a mindenséget. Fogódznék, karom Feléd réved, Benned a végtelen titok egyszerűsége. Kiáltanék, látom hatalmas kezed, titkaid egyikét a mentő kegyelmet. Engedd kérni, hogy megérteni éljek, elémtárt végtelenséged. (Sz. Gy. I.)

2009.12.07. 18:05 Csukor Árpád

Ádvent, - szépséges Várakozás! 2009. tizedik ádventi estéje.   „Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti felhők, hullassátok közénk az Igazat! Nyíljék meg a föld, teremje az Üdvözítőt, és sarjadjon vele szabadulás is!” (Iz 45, 8)   Vannak az emberiség történelmének, de az egyén életének is korszakai, amikor eluralkodik a várakozás érzése. A - „valaminek történnie kell!” Ilyenkor még a reménytelenség szürkeségébe is belevilágítanak a reménység fényei. Senki nem tudja bizonyossággal, hogy pontosan mikor, hol, mi módon következik be a várva-várt esemény.  Ez volt a helyzet a Jézus korát megelőző időkben, és ez a helyzet, amikor az ember életének szálai összekuszálódnak. Ekkor tett tanúságot, ott a Jordán partján János, - a Keresztelő. Érthetően mondja: „Térjetek meg! Ne veszítsétek el a reményt!” Alakja a keresztény ember magatartásának és szerepének jelképe. Bárhová állítsa is az élet, neki is mondania kell embertársai felé: „Térjetek meg!” Magatartásának pedig bizonyítani, - van remény, - vannak soha meg nem szűnő, maradandó értékek. És ha rá kérdeznek, kertelés nélkül kell megvallania, - ki az, Aki küldte. Kihez tartozik. Az bizonyos, ezzel a tanúságtétellel nem lehet vagyonokat gyűjteni. Sőt, e küldetés birtokosának arra van késztetése, hogy amije van, - megossza másokkal. Azt az igazságot, - azt a reménységet. S úgy kell élnie, hogy ne hozzon szégyent arra, Aki küldte. Hogy ne kelljen röstelkednie, - főleg saját maga előtt, - ha lelke mélyére pillant. Jutalma: érezheti annak mérhetetlen nagyszerűségét, hogy ő megpróbál igazán keresztény lenni. Ebben az adventi szent időben, - egyre jobban.   Adventi kérés: Azt mondtam egy angyalnak, aki az ég kapujánál fogadott: adj nekem egy lámpást, hogy biztos léptekkel mehessek szembe, a bizonytalansággal. Ő így válaszolt: Indulj csak sötétben, és tedd a kezed, - Isten kezébe. Ez jobb, mint egy lámpás, és biztosabb, mint egy ismert út. (Ismeretlen szerzőtől)

2009.12.06. 08:21 Csukor Árpád

Ádvent, - szépséges Várakozás! 2009. kilencedik ádventi estéje lesz ma. „Ne ítélkezzetek időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ö majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait. Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől.” (1 Kor 4, 5) Jön! Érkezik! Várjuk! - Várjuk? Van, aki tudja, hogy jön, - ám egyáltalán nem várja. Mert mi lesz, ha megérkezik, s körül néz? Minden szanaszéjjel. Összevissza a bútorok. A szőnyegek porosak, Az edények elmosatlanok. A szobák szellőzetlenek. Az éléskamra üres. S mi ott állunk lehangoltan, tanácstalanul. Dehogy várjuk! Van, aki hetykén kiáltozik: na, - és? Mi van akkor, - ha jön? Kit érdekel? Nem úr ő már! Mit vagytok oda? Bizony, kevesen maradtunk. Szétszórattunk, - megtörettettünk. Sokszor mást nem is látunk, csak a rendetlenséget. Életünk rendetlenségeit. A szél, - a kegyelem adventi fuvallata azonban, zörgeti az ágat. S valaki szól: te, - már itt is van! A másik mondja: rendet kellene végre rakni! Visszaállítani az eredeti, - Istentől eltervezett állapotokat. Megteremteni az otthonosságot, a békességet és biztonságot. Ő nem csak jön, s körülnéz, - hanem várja a válaszunkat! A kertelés, a kitérő nélküli feleletet. Az igent, - vagy a nemet. Rendezkedjünk, - míg lehet! S közben emeljük fel szíveinket, úgy nézzünk az égre. A győzelmes távlatok felé. Ezeket nem fegyverrel vívjuk, hanem állandó napi önépítések s önlegyőzések sorozatában. Aki igyekszik rendbe tenni magát, - az nem akad fenn a többiek józanésszel ellenkező életmódján.  Lehetőséget nyitott arra, hogy Krisztus megszülessen benne! „Te szörnyű, vajúdó idő, ne szülj, ne szülj több rémet, most már örömmel, békességgel legyen megáldva méhed. … Szüless meg bennünk, tisztaság, szüless meg bennünk, béke, s tedd kezedet a vad világ lázas ütőerére. Szüless meg bennünk szeretet te legszebb lelki virtus, teremts bennünk új életet, szüless meg bennünk, Krisztus!” (Bódás János: Ádvent – részl.)

2009.12.05. 16:42 Csukor Árpád

Ádvent, - szépséges Várakozás! 2009. nyolcadik ádventi estéje.   „Urunk, Jézus Krisztus megjelenését várjuk, aki mindvégig megerősít minket, hogy feddhetetlenek legyünk Urunk, Jézus Krisztus eljövetelének napján. Hűséges az Isten, aki meghívott minket Fiának közösségébe.” (l Kor l, 7b-9)   Második gyertya ég, az adventi koszorún. Már egy hete úgy várakozunk, hogy közben VÁGYAKOZUNK! Hátha egünk borongós peremén, feltűnik nekünk is valami jel. Vágyakozás járja át szívünket, - hogy ebből a lármás, és ellenségeskedésekkel telített világunkból megtérhessünk az „isteni béke, s a boldog öröm,” biztonságába. Olyasféle ez a vágyakozás, mint mikor a hóval befedett tájon, az útját vesztett vándor, már messziről érzékelhette, hogy hamarosan révbe jut, hisz harangszót hall! Templom tornya sejtődik szeme előtt. (oly szépen ír erről, s hányszor, Fekete István, az irodalmi Nobel-díjra igazán érdemes magyar író) Mert az a falu, vagy város, melynek szellemiségét jelezi az a torony, az az épület, az az „Egy”- ház!, - melyben Krisztus jelen van, - az képes fogadni, az élet bármily sanyarúságában vándorló embert. De kár, hogy mára már, e „tornyok” összezsugorodtak, - s a mai ember nem a templomot, hanem a felhőkarcolót, a pénzvilág toronyházait pillantja meg először. A templomok szinte összeaszottak. Kevesek tekintetét igézik. Csak álldogálnak, - még a karácsonyi árut kínáló dísz és pompa közepette is. Lelkünkben azonban, - családunk, s a ránk bízottak körében, - ne így legyen! Használjuk ki az adventi napok, emelkedett, örömre hangoló, „tornyokat” megláttató bíztatását.   ADVENTI HAJNAL   Zihál a szél s megfagy a sóhaj, a felhõ fenn hajó raj.   Könyörtelen, vad téli éjjel, az út a messzeségbe vész el.   De lángruhában száll az angyal s lila sugárral gyúl a hajnal.   Adventi hajnal, zeng és árad a lélekbõl a tiszta bánat.   S a vágy zokog és zsolozsmázik s harsog az Isten trónusáig.   Sikolt a könnyes antifóna, hogy jöjjön a szépséges óra,   harmatozza az Úr, az áldott, a békét és az igazságot.   Táruljon ki a Menny, a fénydús s szülessék meg a drága Jézus. (Ölbey Irén)

2009.12.05. 16:41 Csukor Árpád

Új Ádvent, - új várakozás! 2009. hetedik ádventi estéje.   „A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek, őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig! Aki meghívott benneteket, az hűséges, és végbe is viszi.” (1 Tessz 5, 23-24)   Az életünket, akaratunkat, időnket, tehetségünket, sőt a legszebb éveinket is odaadhatjuk, bárkinek, - akinek akarjuk. Akit választottunk, vagy aki minket választott. Ám a lelkünk szentélye csak akkor lesz az övé, ha azt szívünk is akarja. Miért van ez így? Mert nem mi választunk a szívünknek, - hanem a szívünk választ nekünk. Nem mi adjuk oda a szívünket valaki másnak, hanem a szívünk ad oda bennünket. A szívünk ad oda bennünket annak, akit választott. Ez az odaadás nem feltétlenül a fizikai átadásra értendő. A szív ereje az érzelmek szabadságában rejlik. Erős akarattal ugyan elnyomhatjuk érzelmeinket, - különösen, ha az zavaróan hat ránk, - de teljes diadalt felettük, - soha sem arathatunk. Kevesek vagyunk ahhoz, hogy érzelmeinket megváltoztassuk. Ám ha ismerjük Azt, - Aki szívünket alkotta, - és Urunknak fogadjuk el Őt, - akkor már jó úton járunk ahhoz, hogy belső harmóniánkat megtaláljuk. Mennyei Atyánk szeretetteljes tekintetével figyeli önmagunkkal vívott harcainkat, - már a kezdeteink óta. Ő a szívek Ura, akinek egyetlen szavára, mosolyára, -  a legvadabb vihar is elcsendesül, -  érzelmeinktől felkorbácsolt lelkünk tengerén. Ne féljünk tehát! Keltegessük Őt, - most az Advent idején, - különösen. Életünk bárkájában, - még ha aludni látszik is, - nem hagy magunkra. Odafentről éberen és szeretőn figyel, - csak szavunkra vár. Hívjuk és várjuk Őt!   Minden ádvent kegyelem: vétkem jóvá tehetem. Minden ádvent vigalom: Isten Úr a viharon! Minden ádvent érkezés: átölel egy drága kéz! Minden ádvent alkalom: győzhetsz saját magadon! Minden ádvent ítélet: így kellene - s így élek! (Ürögdi F.: Minden ádvent - részl.)

2009.12.05. 16:39 Csukor Árpád

Erre a mai, - szomorú, - 5. évfordulóra:   http://hem.passagen.se/mihi1/100.htm   Ha mást nem is, - nézzétek azokat a síró arcokat a Kossuth téren… Jómagam is ünnepelni mentem fel, azon a délutánon…, reménnyel telten. Óriásit csalódtam! Magunkban! Ki fogjuk ezt valaha heverni? Talán a legszomorúbb az egészben, - hogy beszélni is félünk róla!   http://oriasmail.citromail.hu/dl/?tid=52573cdba3206a3ea648f24b4b7be5379 http://oriasmail.citromail.hu/dl/?tid=32573cdba3206a31db25239e994

2009.12.03. 16:47 Csukor Árpád

Új Ádvent, - új várakozás! 2009. hatodik ádventi estéje.   „Urunk, Jézus Krisztus megjelenését várjuk, aki mindvégig megerősít minket, hogy feddhetetlenek legyünk Urunk, Jézus Krisztus eljövetelének napján. Hűséges az Isten, áld meghívott minket Fiának közösségébe.”  (l Kor l, 7b-9)   Adventi koszorúnk első gyertyájának fényénél,- azokért a testvéreinkért fohászkodjunk, akik ellene szegülnek a hitnek. Akik támadják az egyházat. Akik a keresztényeket lenézik. Jézus imájával könyöröghetünk értük. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” A magunk számára kérjünk olyan lelkületet, mint ami Jézusban volt. Jézussal tudjuk vállalni, ha hitünkért gúnyos megjegyzések, vagy olcsó tréfálkozások célpontjává válunk. Illúzió lenne azt gondolni, hogy ha már a kommunizmus ateista ideológiája nem nehezedik a pártállam súlyával többé a keresztényekre, vagy az egyházra, - akkor a hit már mindenkinek magától érthetővé, és megbecsült magatartássá lesz. A vallásos hit áldozatos hűséget kíván, - és pedig, minden körülmények között. Ezt a keresztényeknek örömmel kell vállalniuk, - még pedig, anélkül, hogy a legcsekélyebb haragot, vagy neheztelést táplálnának szívükben. A hitbeli ismeretek nélkül felnőtt nemzedékért pedig, különös szeretettel kell fohászkodnunk. Azokért, akik saját hibájukon kívül, nem találkozhattak Jézus Krisztussal, s nem ismerkedhettek meg a kereszténységgel. Hogyan szerethetné Krisztust az, akinek alkalma sem volt arra, hogy megismerje Őt? Akik ismerik, és szerinte igyekeznek élni, - azoknak óriási a felelősségük, hogy hiteles keresztény életük tanúságtételével éljék meg Krisztus evangéliumát. Advent az Istenre várakozás lelkületét ébresztgeti bennünk. Bárcsak betöltené ez egész nemzetünket: hívőket és nem hívőket, - egyaránt!   „Urunk, felséges Istenünk, a lét rendjét ki megszabod, … … oltsd el minden viszály tüzét,  … … a testet egészséggel áldd, szívünket békéd járja át.” (zsolozsma himnusz sorok…)

2009.12.02. 16:54 Csukor Árpád

Új Ádvent, - új várakozás! 2009. ötödik ádventi estéje.   „Itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból: üdvösségünk közelebb van, mint amikor hívők lettünk. Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.” (Rom 13, 11-12)   Adventi koszorúnkon, esténként, - az első gyertya ég.  Jelképezve könyörgéseinket azokért, akiknek nincs hitük. Felmérések mutatói alapján ugyan, minden második ember, - sőt talán valamivel több is, - vallásos. De a „maga módján.” Nem él igazán a hite szerint. Valószínű elsősorban azért, mert nem is ismeri vallását megfelelően. Értük kell fohászkodni. Hogy ébredjenek rá, - az ember nem arra van hivatva, hogy csak az élet felszínén sodródjon. Támadjon igény bennük is arra, hogy alaposan átgondolják életüket. Fedezzék fel, és tisztán álljon előttük a világ valódi célja és értelme. S ha ez megvilágosodott előttük, akkor legyen bennük erő és elszánás, - majd kitartás abban, hogy e felismerések nyomán, életükön fordítsanak is. A 90 - es évek elején mintha többen közeledtek volna a hit, az Isten felé. Egyedül a szíveket is vizsgáló Isten a tudója, - hogy közülük ki jelentkezett őszinte megtéréssel. S kik maradtak korábban távol, - talán kényelemből, talán gyávaságból. S kik azok, akik valamiféle politikai vagy egyéni előnyök miatt igyekeznek kereszténynek látszani. Vagy pusztán csak „emlegetik” a keresztény jelzőt. Értük kell imádkoznunk advent napjaiban, hogy eljussanak az őszinte megtérésre. Hogy korábbi életüket megváltoztatva arra az elhatározásra jussanak, hogy valóban Jézust akarják követni, - közösségében egyházával. A keresztények pedig, képesek legyenek, hitelesen tanúságot tenni, Jézus Krisztus örömhíréről.   Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.   Száj, nyelv, ész, érzék és erő zengjen hitvalló éneket, a lánggal égő szeretet gyújtson tüzével szíveket. (zsolozsma himnusz)

2009.12.01. 17:09 Csukor Árpád

Új Ádvent, - új várakozás! 2009. negyedik ádventi estéje.   „Íme, Isten az én szabadítom, bizalom tölt el, és nem félek, mert az Úr az én erőm és dicsőségem, ő lett szabadulásom.” (Iz 12, 2)   Adventi koszorúnkon, esténként, - az első gyertya ég.  Jelképezve fohászainkat, testvéreinkért, - akiknek nincs hitük.   A képekben tanító Mester picinyke mustármaghoz hasonlította a mennyek országát. Kétségtelen tény, a hívő keresztények kisebbségben vannak a világon. Édes hazánkban is oly sokan vallanak más hitet. Azok is sokan vannak, akik elhárítják maguktól a következetes döntést. Csak élnek, - tétován. A nélkül, hogy akarnának egyáltalán tájékozódni, - határozottan állást foglalni. Élnek a pillanat parancsának kényszerűen engedve. Azok sincsenek kevesen, akik tudatosan utasítják el maguktól a keresztény hitet. Példát erre is, - hogy hogyan forduljunk feléjük, - Jézus Krisztus ad nekünk. Ő nagyon nagy tisztelettel, felelős segítő készséggel és tapintattal fordult minden emberhez. Legyen az bűnös, vagy akár tétova. Sőt szeretettel fogadta magához még ellenségeit is. E példa van adva, a keresztény embernek. Nem nézheti le, nem vetheti meg, s nem zárhatja ki tiszteletéből és szeretetéből a nem hívőket. A hitüket cserélgetőket, - tegyék ezt azok bár divatból, vagy haszonból. Soha sem teheti hite a hívő embert gőgössé, sem elbizakodottá. Nem élhet meg sem kirekesztést, sem elzárkózást. Viszont, imádkozhat értük, - kérve számukra a hit kegyelmét. Ezeken az adventi estéken, - ha szabad mondani, - talán még jobban bízhatunk a meghallgatásban. Gyújtsa fel az Úr, - minden magyar testvérünk szívében, - a hit világosságát!   AZ ISTEN-KERESŐ LÁRMA   Neved sem értem, Istenem, De van két árva, nagy szemem S annyi bolondot látok, Hogy e sok bolondságból Nagy ijedelmemben, Uram, hozzád kiáltok.   Próbáltam sokféle mesét, De, hajh, egyik se volt elég: Szívemben, idegimben Kiabáló, nagy lárma Téged keres, Fölség, Isten, a Tied minden. (Ady Endre)

2009.11.30. 20:15 Csukor Árpád

Új Ádvent, - új várakozás! 2009. harmadik ádventi estéje.   „Ne ítélkezzetek időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ö majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait. Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől.” (1 Kor 4, 5)   Adventi koszorúnkon, esténként, - az első gyertya ég. Jelképezve fohászainkat, - égre szálló könyörgéseinket, - azokért, akiknek nincs hitük. Az adventi köd sötétbe borulásában, azokért a magyarokért, akik nem hisznek Istenben. E száll gyertyának világa, - jelképezze a mi hitünket. Azt a gyönyörű hitvallást: „Mi hiszünk az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben!” Ezt a hitvallást vallotta oly boldogan magáénak keresztény nemzedékek hosszú sora. Magyar nyelven majd 36 generáció. Sokan életüket is készek voltak feláldozni érte. Ezzel a hittel tudunk Istenbe, - Jézus Krisztus Atyjába belekapcsolódni. S a benne hívők boldog közösségében, az Egyházban. Ez a mi hitünk, - drága kincsünk. Melyet boldogan vallunk Krisztusban, a mi Urunkban. Hitünk közösségéhez való tartozásunk boldog tudatában, öröm kél szívünkben. Ugyanakkor szomorú valóság, hogy bűnös és gyenge emberek vagyunk. Hitünk is oly sok kísértésnek van kitéve. Folytonosan erősítésre szorul, folytonosan növekednie kell. Esdve kell kérni: „Hiszek Uram, - de segíts hitetlenségemen!” Amikor a hit hiányában élő testvéreinkre gondolunk, - s értük fohászkodunk, - először a keresztényekben, - a bennünk, -  lévő hitbeli gyengeségeinkért kell bocsánatot kérnünk. S kérni, hogy hitünk egyre elkötelezettebbé, teherbíróvá és a szolgáló szeretetben tevékennyé váljon.   Lámpás volt reszkető kezemben és rongyolt lelkemben a hit s eszemben a régi ifjúság: éreztem az Isten-szagot s kerestem akkor valakit.    Jó volt, kegyes volt az Öreg. Ráncos, vén kezét megcsókoltam S jajgatva törtem az eszem: »Hogy hívnak téged, szép, öreg Úr, Kihez mondottam sok imát?   »CSAK NAGYSZERŰ NEVEDET TUDNÁM!« (Ady Endre: A Sion-hegy alatt - részletek)

2009.11.29. 23:35 Csukor Árpád

Új Ádvent, - új várakozás! 2009. második ádventi estéje.   A próféták megjövendölték: Szűz Máriától születik a Megváltó. „Gábor angyal így szólt Máriához: Üdvöz légy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között!” (Lk 1, 28)   Gábor szavát Mária „igenje” követte. S Mária szíve alatt testté lett az Ige. A názáreti Lány méhében, - elsőt dobbant az Isten Szíve! Mert Isten Szava, nem csak valami, általánosan kimondott szó. Hanem Ige! Mely tökéletes cselekvés. Semmiből teremtő energia. Számomra minden további nélkül elfogadható tökéletes, isteni Csoda. Mert ha Isten olyan, mint amilyennek kinyilatkoztatta Önmagát, s amilyennek hisszük, - akkor Ő a határtalan Lét, a tiszta Szellem, aki maga a végtelen Szeretet. S ha ez így van, - már pedig biztosan így van, - akkor elkerülhetetlenül meg kellett szólalnia. S akkor lényének leglényegét kellett bele árasztania Igéjébe. S akkor az a legtermészetesebb természetfeletti, - hogy Igéje Testet öltött. Isten Szava emberré lett. Tehát meg kellett születnie, - szűz Anyától, - aki megszoptatta, pólyába takarta, jászolba fektette. Tudom, hogy Ő nem is lehet más, mint amit önmagáról kijelentett: az emberiség, az én Megváltóm. Akkor minden igaz, mit az evangéliumok hirdetnek felőle. Akkor a mi emberi sorsunk jó kezekben van. Történjék bármi, - aggodalmaskodnunk nincs miért. Az Ige testesült meg. A végtelen Szeretet testesítette meg. Ennek tudata az igazi Fény életünk adventjének sötétjeiben. Ezért van okunk advent örömére!   Magasból érkező Ige, Atyádtól fényként jössz ide, a világ megmentőjeként tűnő időben lépsz közénk.   A vak világnak éjjelén, mint nászházából vőlegény, a tiszta Szűztől földre lépsz ki zárt szentélyed volt előbb.   Most néked, Krisztus, nagy Király, s Atyádnak áldás, tisztelet, magasztalja a Lelket is a zengő ének szüntelen. (zsolozsma himnusz)

2009.11.28. 16:19 Csukor Árpád

Új Advent, - új várakozás! 2009. első adventi estéje.   „Hirdessétek és mondjátok a népeknek: íme, eljön üdvözítő Istenünk. Íme, eljön majd az Úr, és ragyogó fényesség lesz azon a napon. Eljön az Úr nagy hatalommal, és meglátja őt minden ember.” (zsolozsma)       Új advent!   Mely alkalom lehet annak örvendező felismerésére, hogy senki sincs közöttünk olyan közel az Úrhoz, hogy ne kellene Rá újra és újra várakoznia. Fontos lenne annak felismerése is, - ebben az idei ádventben, - hogy egyikünk sem várakozhat úgy az Úrra, hogy ne tudná, az Úr már jó ideje, - várakozik rá! Alkalom lehet ez az idő, az önvizsgálatra, ebből eredően a bűnbánatra, és ezzel együtt, a reménykedő várakozás örömének felindítására. Sosem lehetünk megelégedve önmagunkkal. Szükséges ebben az időszakban több figyelmet fordítanunk a lelkiekre. Nagyobb teret engedve a csendnek, - önmagunkban, - és magunk körül. Teljes valónkkal „jelen lenni” a várakozásunkban. Ezzel tenni szép „adventivé,” ezt a nem egészen négy hetet. Felkészítve lelkünket a kegyelemnek új esztendejére, melynek minden napján, lankadatlanul igyekszünk Krisztus felé. Miközben várjuk érkezését, - ma este meggyújtva, az első gyertyát.   Csillagvilágot alkotó, hívőknek áldott fénysugár, mi Megváltónk, jöjj, Krisztusunk, és halld meg esdő sóhajunk.   Megszánva árva népedet, nehogy halálban vesszen el, a bűnre hoztál gyógyulást, a fásult földnek újulást.   Hozzád könyörgünk, Krisztusunk, ki egykor mint bíró ítélsz, jöjj, hárítsd el ma őrizőn az ártó ellen fegyverét.   (zsolozsma himnusz)

2009.11.21. 18:33 Csukor Árpád

Holnap vasárnap! Krisztus Király vasárnapja!   Az „én” Jézusom, - a Krisztus, a mindenség királya, aki Pilátus faggatására, méltósággal és fenséggel nyilvánítja ki: „Az én országom, - nem e világból való!” (Jn 18, 35)   Az igaz, - a mai ember előtt zavarba ejtő ez a királyság. Alig tud vele mit kezdeni… Csak akinek jó szándékú szívében már elkezdte életét Isten országa, az képes minden további nélkül elfogadni ezt a királyságot. Ez nem annak hatalma, aki fortélyosan, hazugsággal bitorolja a hatalom bársonyszékét. Isten országa valójában, - a megkezdett örök élet, a folyton változó, esendő és mulandó történelemben. Oly kincs, amiért érdemes mindent kockára tenni. S amire a hűségesek bátran ráteszik életüket. Olyan érték, amit csak szenvedélyesen szabad szeretni. Isten országa öröm és béke a szívben, - a Szentlélek által. Isten országa, - Krisztus Királysága, - a mindenség zengő himnusza. Szent törvény, amit nem képes leszavazni semmiféle parlament! Nem manipulálhat semmiféle média. Kiáll minden történelmi vihart, és frissé tesz minden fárasztó állóvizet. Egyszerre van távol, - s mégis oly közeli! Megtapasztalhatjuk életünk minden jeles fordulójánál, - szerető hívását. Ez a hívás sohasem kihívás, hanem az atyai ház hívó szava. Biztató és felszólító Üzenet. Mely ott van a legkisebbek mosolyában és tekintetében. Ott van az életút elején haladó kamaszok és fiatalok útkeresésében. Jelen van a tisztaszívű jegyesek gyönyörű terveiben, a házastársak megpecsételt hűségében. Az őszülő és megfáradt nagyszülők édes örömében. Fénye világít a szenvedők éjszakájában, s a haldoklók szép reményében.   Ez a Király valóban, - létünk szuverén ura. Akinek dicsősége, a mi egyetlen biztonságunk. Bátran, - teljes ráhagyatkozással lehetünk „alattvalói,” - tehát, barátai. Miért ne, - pont ezen a vasárnapon?

2009.11.15. 07:56 Csukor Árpád

Vasárnap van!   Az „én” Jézusom, - a Krisztus, kinek országában könnyen lehetséges az elsőkből utolsókká válni. „Vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek." (Lk 13, 30)   Hogyan juthatunk be? Ez attól függ, - feltételeinek hogyan teszünk eleget. Példa rá a sport. Ott is a jó rajt és indulás még csak az első lépés a győzelemhez vezető pályán. Itt még nincs nagy hátrányban, - különleges előnyt sem élvez, - senki,a másikkal szemben. Beérkezni, - a legizgalmasabb, s ugyanakkor a legemberibb viadal.   Mindnyájan, meghívottak vagyunk erre a versenyre. A rajtengedélyt senki emberfia nem vonhatja vissza, - mert hiszen ezt az engedélyt magától az Emberfiától kaptuk. Mozgó rajttal történik az indítás, mely akkor veszi kezdetét, amikor az ember képes megkülönböztetni a jót a rossztól. Amikor tudatára ébred valaki az önmaga és mások felé érzett felelősségének. Akik soha nem indulnak, soha sem érhetnek célba, s bármire hiába hivatkoznak… Ebben nem mások, hanem önmagunk legyőződésével érjük el a legfényesebb győzelmet. A jól rajtoló, de elbizakodottan haladó versenyzőt éppen ez a gőgje rántja görcsbe, és már annak is örülhet, ha utolsónak vánszorog a célba. A késve rajtoló bűnöst viszont az alázata, valami ragyogóan megtalált belső pályára vezeti, és ez felhozhatja az elsők közé. Aki rajt-cél győzelemmel futja be a teljes pályát, annak külön díja magának a versenynek szépsége, melynek minden perce az élet szépségét nyújtja. Őrangyalok, égi szentek hada, mint segédkezők menedzselnek bennünket e versenyben. Kegyetlen „hangzavar” vesz körül bennünket a „lelátóról”, - ahol egybeolvad az ellentábor kiabálása a szurkolók biztatásával. Ám közben mindent felülmúl szívünk legbiztosabb hangja, a lelkiismeretünk, s az Úr Szava, mely vezet, - egészen a célig. Az Úr velünk van kora ifjúságunk, - vagy önmagunkra eszmélődésünk pillanatától.   Jó alkalom ezt megköszönni Néki,   - ez a mostani, késő őszi vasárnap!

2009.11.08. 10:40 Csukor Árpád

Vasárnap van! Az „én” Jézusom, - a Krisztus, aki ezekben a borongós novemberi napokban, - talán még jobban, mint máskor, - éberségre szólít. „Legyetek készen, mert amely órában nem gondoljátok, eljön az Emberfia.” (Lk 12, 41)   A keresztény ember, - talán joggal, (?) rákérdezhet erre Péterrel: „Uram, nekünk mondod ezt, … vagy mindenkinek?” (Lk 12, 41) S milyen meggyőző Jézusunk válasza: „Mindattól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és akire többet bíztak, attól még többet fognak számon kérni. Egyértelmű! Hűséges helytállásra biztat. Hányszor keressük, - Péter nyomán, mi is, - éppen szokványos okoskodásainkkal, - a kibúvókat. Bűnnel megrontott génjeinkben, ott van a késztetés, hogy a dolgok könnyebbik végét válasszuk. Hogy lerázzuk magunkról a kötelezettségek kényelmetlenségeit. S legtöbbször ezt normálisnak, emberinek tartjuk. Sajnos a tapasztalat arról győz meg, hogy az igazán emberi értékek, többnyire a dolgok nehezebbik oldalára szorulnak. A hűség, a szülői küldetés, a hivatás, az állhatatosság, s egyáltalán a közösség szolgálata, - az élet továbbadásának és megtartásának kötelezettsége, vagy az élet végső szakaszának emberhez méltó szolgálata, - nagyon kemény erőfeszítéssel jár. Igen sok szülő, - sajnos, - nem hiszi el, hogy akkor, amikor gyermekét iszonyú erőfeszítések árán megkíméli a terheknek fokozatos megismerésétől, vállalásától, - akkor éppen ezzel gyengíti meg gyermekében egy éltre, - a teherbírást. Az Úr segítségével vállalhatjuk bátran a terheket, - amiről egyszer, számot kell adnunk. S ezzel a vállalással ugyanakkor, a magunk és sokak javát szolgáljuk. Ő mondotta: „Az én igám édes, az én terhem könnyű.” (Mt 11, 30) Ez a teher azért nem nehéz, mert Ő segít bennünket hordani, - mert Ő hívott bennünket erre a szolgálatra.   Ebben találkozunk Vele. Vele, aki soha nem tért ki a szenvedő, a szomorú, s a rászoruló kérése elől. Kérjétek az erőt Tőle ezen a vasárnapon, - biztos megadja, Mindnyájunknak!

2009.11.02. 10:50 Csukor Árpád

Halottak napja van!   Az „én” Jézusom, - a Krisztus, akitől oly sok kérdésre kaphatunk választ!   Életünk legnagyobb kérdésére pedig, - Ő maga a válasz! Ő, - aki feltámadása által legyőzte a halált. és ez által örök életet készített számunkra!   Ő tudja, hogy ma, - és ezekben a napokban, - amikor meglátogatjuk eltávozott szeretteink sírjait, - sok kérdés foglalkoztat bennünket. Állva a sírok előtt, - átgondoljuk a születés, a meghalás, az élet, az elmúlás nagy kérdéseit, melyekre a hívő ember, Nála megtalálja a választ. És csak Benne talál megnyugvást!   Mindenszentek estéje … halottak napja… Ezek az elnevezések, hordozzák - e, egyáltalán, - a keresztény reménységet, a feltámadásba vetett bizodalmat? Az Ő Szava, - Evangéliumában, - Örömhírében: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is,- él; - és aki úgy él, hogy hisz énbennem, az nem hal meg soha sem”. (Jn 11,17-27) Titokzatos, - az emberi értelem számára már-már megfejthetetlen mondat ez, - de a hit által, megragadható üzenet!   Aki nem látja a láthatón túl a láthatatlant, az csak addig jut el, mint Kosztolányi, - a sokat idézett versében: „Nem kelti fel többé, se csók, se könny, se vegyszer. Egyszer volt a világon, csak egyszer…” Mennyire szomorú és fájdalmas, ha valaki csak erről tud, s csak ennyit! És milyen csodálatos, ha valaki biztos hitével ki tudja mondani azt a mondatot, - ami, Londonban Handel sírjára is rá van vésve, - Jób könyvéből:  „Tudom hogy Megváltóm él, és a végső napon feltámadok a halálból. Testemet ismét bőr veszi körül, és így látom meg Istenemet. Én magam látom majd Őt, - saját szememmel.” (Jób 19, 1.  24 – 27)   Lehet így látni a láthatatlant, - és lehet így gondolni szeretteinkre, - akik már előttünk elmentek a minden élők útján, - és lehet így várni az örök életet! Hála legyen érte, - az értünk szenvedett és feltámadott Krisztusnak. Vigasztaljon bennünket a tudat,   - hogy Ő erre hívott minket!

2009.11.01. 09:52 Csukor Árpád

Vasárnap van!   MINDENSZENTEK ÜNNEPE.   „Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás lelkét, hogy megismerjétek. Gyújtson lelketekben vilá­gosságot, hogy megértsétek, milyen reményre hívott meg benneteket, milyen gazdag az a felséges örökség, amelyet ő a szenteknek szán.” (Ef l, 17-18)   Krisztus, a mennynek jóságos Királya, szenteknek üdve, élete, reménye, légy kegyes hozzánk, fogadd el ma tőlünk hódolatunkat. Angyalok összes kara mindörökre, áldva magasztal fenn a magas égben, ővelük együtt valamennyi szentnek éneke áldjon. Szűz Máriának érdemeit nézzed, és vele együtt összes szentjeidnek. Ostorod szűnjék, bár megérdemeljük rút bűneinkért. Add, hogy mi téged mindenkor dicsérjünk, és hozzád mindig hívebbek lehessünk. Zengjük a mennyben a Szentháromságnak himnuszainkat. Ámen. (zsolozsma himnusza)   Az esztendőnek ezen az egy napján azokra emlékezünk, akik előttünk jártak, és a hitet, a reményt, a szeretetet hősies fokban gyakorolták. A szentekre! Azokra a szentekre is, akiket az egyház hivatalosan nem emelt ugyan oltárra, de ők már ott vannak, - ahová mi is készülünk, - Istenünknek boldogító szine látásában, a Mennyországban. Mi, - még úton levők, - feltekintünk őrájuk, akik már célba értek. Hogy biztatást nyerjünk, látva azt, hogy akik vállalták a küzdelmet, azoknak részük van a győzelemben. Akiknek hitvallása szilárd volt a szenvedésben, ragyognak a tisztességben. Krisztustól kaptuk a tanítást, hogy ne féljünk sem a nehézségektől, sem kereszttől de még a haláltól sem, mert a harcból hazatérőket, a mennyei Városban kitárt karral várják. Örömnek napja ez a mai nap, bár a gyakorlatban, az evilági gondolkodás már bánatot, a sírok bánatát fonja rá. Ma örvendezzünk, mert nem egyszerű jövevények vagyunk itt e földön, hanem Istennek házanépe, Krisztusnak örökösei és a szenteknek polgártársai.   LEGYEN SZÉP AZ ÜNNEPETEK!

[223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1] [Archívum]