Holnap vasárnap! (Húsvét 5. vas B év)
2024.04.27. 19:36
Mi, - mint szőlővesszők, - nem maradhatunk életben, ha nem vagyunk egységben Krisztussal, - a Fővel, - akárcsak a szőlővesszők a szőlőtővel. A szőlővesszők
soha nem lehetnek termést hozók a tővel való kapcsolatuk nélkül!
Holnap vasárnap! (Húsvét 5. vas B év)
Az én Jézusom a Krisztus, akinek mindenkire kiáradó
és szeretettel hívogató felszólítása nem csak a Jézus
korabeli emberekhez, hanem hozzánk is szól:
„Maradjatok bennem, akkor én is bennetek
maradok.” (Jn 15, 4) E felszólítást Jézus a
szőlővesszőkről és a szőlőtőről mondott példabeszéd-
ben, annak kifejtése után mondja.
A Szentírás mélyértelmű ószövetségi irataiban nagyon sokszor
szerepel a hasonlat, hogy Istennek szőlőskertje a
választott nép. Istennek úgy tulajdona, mint ahogyan
gazdájának tulajdona a szőlőskert. Jelképezi ezzel az
Isten és népe közötti szövetséget. Istennek újszövetségi
választott népéhez mindazon emberek tartoznak,
akik úgy kapcsolódnak Jézushoz, mint szőlőtőhöz
a szőlővesszők.
Mi valamennyien benne élünk a világunkban.
Napi elfoglaltságaink, feladataink vesznek körül
bennünket. Megkeresztelt voltunk, hitünk és
reményünk, valamint szeretetünk nem óvnak meg
bennünket az emberek bántásaitól, félelmeinktől és
aggodalmainktól. Sőt mindezek ellenére el kell jutnunk
egy minél mélyebb istenkapcsolatra. Ebből a szoros
kapcsolatból kell szert tennünk olyan örömre, melyből
erőnket nyerhetjük. Akkor már nem pusztán
kötelességeinknek teszünk eleget, hanem a teljes életre
törekszünk, melyben minden feladatunk és fájdalmaink
megváltoznak. Minderre a Jézussal való szoros
kapcsolatunk képesít bennünket. Erre hív Krisztus!
A Vele való életközösség boldogságára,
isteni természetében való részesedésre.
Egyesíteni akar önmagával, - a szeretetben.
Arra hív bennünket Jézus, hogy vele legyünk.
Ne önmagunkba zárkózva és ne a világgal, hanem
Ővele éljünk! Természetesen ezzel nem valami
életidegen zárkózottságot kíván tőlünk, hanem meg
akar ajándékozni egy magasabb életszinttel. Hogy az
Ő tekintetével nézzük életünknek minden gondját és
örömét, alakulását és történéseit. Éljünk Vele együtt!
A Vele való kapcsolatunk határozza meg rokonainkkal
és ismerőseinkkel, - sőt, minden emberrel, - való
kapcsolatunkat. Hitünket és életünket a Belőle és Általa
nyert kegyelmek erejében éljük meg. Szívünkre
figyelve, melyben a Szentlélek által Isten lakozik.
Ehhez természetesen tökéletessé kell tegyük napi
imaéletünket. Enélkül és a gyakori Szentírás-olvasás
nélkül aligha képzelhető el komoly és eredményes
előrehaladás. Ugyanígy fontos, hogy akarjunk
önzetlenül szeretni! Isten, aki oly sok
gyönyörűséget alkotott a világban, - minden rossz,
háború és szenvedés a gonosz és az ember műve, -
belőlünk is a legszebbet szeretné kihozni!
Tehát szükséges, hogy a hanyagságot, hajszoltságot és
tehetetlenséget állítsuk le magunkban és egyre jobban
Rá figyeljünk, Vele éljünk! Fedezzük fel, mit akar elérni
velünk, és hogyan szeretne átformálni minket!
Maradjatok bennem és akkor bennetek maradok én is!
Krisztusnak ezen szavai határozottan és pontosan
megvilágítják közösségét a megkeresztelt emberrel.
Azt az élő és elevenítő kapcsolatot, amely által
a keresztény emberek belépnek Jézus Krisztus életébe.
Ezt az egységet pedig Isten Szent Lelke,
- a Szentlélek Úristen, -
hozza létre a Szentháromság életének mintájára.
Jézusban kell maradjunk és Vele kell tanúságot tegyünk
Isten szeretetéről! A Jézusban való maradás nem passzív
cselekedet, hanem teljes értékű és aktív tanúságtétel.
Kereszténynek csak az mondhatja magát, aki azon van,
hogy teljes egységben maradjon Jézussal, és erről az
egységről életével tanúságot is tegyen a szeretetben!
Mi, - mint szőlővesszők, - nem maradhatunk életben,
ha nem vagyunk egységben Krisztussal, - a Fővel, -
akárcsak a szőlővesszők a szőlőtővel. A szőlővesszők
soha nem lehetnek termést hozók a tővel való
kapcsolatuk nélkül! A szőlőtőtől függnek, ami életük,
létezésük és gyümölcsöt hozó lényük forrása.
A megmaradás és a gyümölcshozás összefügg
egymással. Aki Krisztusban marad, az bő termést hoz.
De milyen gyümölcsöt kell a hívőknek teremniük?
A termés itt az eleven, tanúságtevő hitet és az
áldozatos szeretetet jelenti.
Ti énbennem és én tibennetek!
Ezek az egyszerű szavak fejezik ki nekünk azt a
titokzatos közösséget, mely Jézust és övéit,
a megkeresztelteket egységbe fogja. Ez a közösség élő
és eleven. Erejéből már nem önmagunkhoz tartozunk
hanem, mint beoltott szőlővesszők, Krisztuséi vagyunk.
A keresztények Krisztussal való közösségének őstípusa,
célja és forrása az a Közösség, amiben maga a Fiú van
a Szentlélek ajándékában együtt az Atyával!
A keresztények, amikor ugyanazon Szentléleknek
szeretetkötelékében egyesülnek a Fiúval,
akkor mennyei Atyjukkal egyesülnek!
Áldása legyen rajtunk, és szép vasárnapunkon!
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
Johann Sebastian Bach, Missa BWV 232,
chorus: Gloria / Et in terra pax
https://www.youtube.com/watch?v=9jc-F5hxLGA
C. P. E. Bach: Magnificat Wq 215 (1779) |
CPE-Bach-Academy Hamburg | Hansjörg Albrecht
https://www.youtube.com/watch?v=0RXunTTVheo
|