Holnap vasárnap! (Húsvét 3. vasárnapja B év)
2024.04.13. 21:30
A Feltámadott felszólít bennünket, hogy tanúi legyünk! Elsősorban az Ő feltámadásáról tegyünk tanúságot! Hírdessük az Ő Örömhírének embert átalakító erejét. A bűntől való elszakadást és ezzel a szabadság megélését. Ennek a küldetésnek eredménye nem a gyarló ember képességein alapszik, hanem magának az Úrnak hatalmán.
Holnap vasárnap! (Húsvét 3. vasárnapja B év)
Az én Jézusom a Krisztus, akiről húsvét 3. vasárnapjának
evangéliumában olvashatjuk, hogy tanítványainak egy
nagyobb csoportja előtt megjelent és étkezett is velük.
Egyértelmű következtetés, hogy nem csak látomás,
de valóságos találkozás történt a Feltámadottal.
Hogy a bennük még meglevő kételyeiket eloszlassa.
Hogy erős meggyőződés legyen bennük arról,
hogy Ő valóban él! Nem csakhogy él, de övéinek
különös megbízatást is ad. Tanúi legyenek
feltámadásának és mindannak, ami történt!
Így szólt hozzájuk: „Ti tanúi vagytok ezeknek.
Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét.”
(Lk 24, 48-49)
Legyenek tanúi a feltámadása utáni Vele való
találkozásoknak és hirdessek az Ő megtérésre való
felhívását és a bűnök bocsánatát. Megfélemlített és oly
bizonytalan, esendő embereket bízott meg ezzel
a hősöket kívánó hatalmas feladattal. Ezek a
találkozások teljesen bizonyossá teszik számunkra is
keresztény reményünket, a mi feltámadásunk
reményének, annak beteljesedésének valóságát.
Azaz, hogy mi is fel fogunk támadni, mint Ő!
Általa és Ővele!
Olvasva az evangélisták beszámolóit Jézus
feltámadásáról, kitűnhet számunkra, hogy a Vele való
találkozásokat a szerzők mindig azonos módon
fejezik be. A missziós paranccsal.
Menjenek minden néphez! Én veletek vagyok!
A küldés mindig a Szentlélek erejében való küldetés.
Úgy küldi tanúit, - övét, - a világba, ahogyan Atyja
küldte Őt. Kitűnik a küldetés egyetemes jellege is,
ugyanis minden néphez küldi őket, - és az egész világra, -
a földnek végső határáig. Erőt és segítséget ehhez
Tőle fognak kapni, a vég nélküli Vele való kapcsolatból.
Legpontosabban Lukács fogalmazza ezt meg,
amikor azt mondja evangéliumában, hogy ez a küldetés
abban áll, hogy tanúi legyenek, tanúságtevői mindannak,
amit láttak és tapasztaltak. Elsősorban
az Ő feltámadásáról tegyenek tanúságot!
Ezzel párhuzamosan hirdessék az Ő Örömhírének
embert átalakító erejét. Isten szeretetét és vég nélküli
irgalmát. A bűntől való elszakadást és ezzel a szabadság
megélését. Ugyanakkor kihangsúlyozza azt is, hogy
ennek a küldetésnek eredménye nem a gyarló ember
képességein alapszik, hanem magának az Úrnak hatalmán.
Szükséges, hogy a keresztény ember, ha felismeri
küldetését, tanúja legyen a Feltámadottnak! Kérnie kell
ehhez az Urat, hogy nyissa meg értelmét és erősítse hitét
és akaratát, hogy ezzel tudjon Krisztus tanúja lenni.
Imáival esdekeljen, hogy mint Krisztus első tanúi,
ő is megkapja a mennyei Atya ígéretét, - a Szentlelket, -
és töltse el erejével. Így lesz éppen ebben a küldetésében
Krisztus Testének tagjaként Krisztus tanúja.
Egyházának építő köve! Mindenki a saját helyén,
a saját feladatát megtalálva.
Szomorú valóság, hogy bár rendszeresen olvassuk és
meghallgatjuk a küldetésünkkel kapcsolatos jézusi
szavakat, mondatokat, mégis, mintha nem értenénk,
nem élnénk át teljesen annak tartalmát. Mintha az
nem nekünk, hanem másoknak szólnának.
Nem érezzünk annak súlyát, hogy a megvalósulás
a mi vállainkon nyugszik. A tanú feladatát
saját korunkban nekünk, magunknak kell megélnünk!
Személyes meggyőződésünkké kell váljon ez!
Átélnünk annak igazságát, hogy szívünk valóban,
csak Benne nyerhet békét és a küldetéshez szükséges
erőt! Ez a krisztusi béke kell elűzzön belőlünk minden
félelmet és kételyt. Az igazi Krisztus képét kell
kialakítsuk magunkban, hogy Róla tanúságot tudjunk
tenni! Nem azzal kell törődnünk, hogy mennyire kicsik
és mennyire gyarló vagyunk. Hanem az Isten szeretetének
megtapasztalásából kell erőt nyerjünk küldetésünkhöz.
Meg kell értenünk ezt és minden napunkat e szerint kell
megélnünk, hogy eljussunk arra az erős hitre és bizalomra,
ami megvolt az első tanúkban!
Az apostolok, a tanítványok, Krisztus első tanúi
oly világosan mutatják nekünk a tettre kész hitre való
eljutás útját, amelyen nekünk is járnunk kell.
Amelyen mi is felismerhetjük a Feltámadottat.
Amelyen mi is megérthetjük szenvedésének, halálának
és feltámadásának teljes értelmét.
Ennek a felismerésnek és a megértésnek útján élve
van segítségünkre minden nap a megígért Vigasztaló,
a Szentlélek, hogy saját küldetésünket felismerve és
betöltve el tudjunk induljunk és a feltámadt Krisztus
tanúi tudjuk lenni családjainkban,
környezetünkben és világunkban.
Boldog tanúságtevést!
Ebben legyen az első nem is oly nagy feladatunk,
teremtsünk magunknak szép vasárnapot!
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
Beethoven: Klavierkonzert Nr. 4 G-Dur op. 58
https://www.youtube.com/watch?v=TDRkfBhE_b0
Victime Paschali Laudes – húsvéti szekvencia
https://www.youtube.com/watch?v=hkzX1ToNcYw
|