Igazság morzsák : Holnap vasárnap! (Húsvét 2. vasárnapja, az Isteni Irgalmasság vasárnapja) |
Holnap vasárnap! (Húsvét 2. vasárnapja, az Isteni Irgalmasság vasárnapja)
2024.04.06. 17:42
Minden keresztény, - Krisztus tanúja a világban! Küldetését mindenkinek teljesíteni kell! Erre küldte Jézus tanítványait, mint ahogyan küldte az Atya Jézust! Ennek megvalósítására küld bennünket is Krisztusunk!
Holnap vasárnap! (Húsvét 2. vasárnapja,
az Isteni Irgalmasság vasárnapja)
Az én Jézusom a Krisztus, aki feltámadása után,
a hét első napján, megjelent tanítványainak,
akik nagyon megörültek ennek a találkozásnak.
Így köszöntötte őket: „Békesség nektek!
Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is
titeket.” (Jn 20, 21) Azonnal küldetést is adott nekik.
Olyan küldetést, mint amilyent Ő kapott a mennyei
Atyától. Jézus először békességét ajánlja apostolainak.
Hasonlókepén ajánlja nekünk is. Ugyan így a nekik
hangzó küldetés is szól nekünk is, mindnyájunknak,
akik megvagyunk keresztelve. Ez azt jelenti, hogy
amint az apostoloknak, nekünk is tanúságot kell
tennünk a feltámadt Krisztusról. Hirdetni az Örömhírt,
hogy Jézus meghalt értünk, a mi üdvösségünkért és
feltámadott. Valamint azt, hogy akik hisznek
a feltámadott Krisztusban, - és e szerint élnek, -
azok részesei lesznek a boldog örökkévalóságnak.
Krisztus békéje különösen is vigasztaló korunkban,
amikor esztelen háborúk dúlnak világunkban.
De ezért a Feltámadott által ígért békéért nekünk
imádkoznunk is kell! Küldetésünk pedig arra is szól,
hogy mi magunk is építsük a békét kitartóan.
A magunk szelídségével és azáltal, hogy segítő
szeretettel fordulunk az arra rászoruló
embertársaink felé. Imádságunkban kérjük a Mennyei
Atyát, - Jézus nevében, - hogy küldje Szentlelkét,
hogy a békét, az egyetértést és a kiengesztelődést
tudjuk szolgálni ott, ahová állít bennünket!
Ennek érdekében mindennap hívnunk kell
a Szentlelket, hogy átformáljon bennünket!
Szükséges lenne átlépve határainkat,
bátornak lennünk!
S ezzel a bátorsággal engednünk azt,
hogy a Szentlélek általunk is munkálkodjék.
Az apostolok példája kellene szemünk előtt lebegjen,
akik Isten közelségét oly bőségesen megtapasztalták.
Ez a közelség bennük örömet váltott ki mely öröm
hatalmas energiákat mozgósított bennük.
Ettől sokszorozódott meg bennük a meggyőző erejük
és jóra irányuló törekvéseik.
Ezek a tulajdonságok bennünk is meg kell szülessenek
és ezek hatni fognak apostoli küldetésünkben.
Az apostolok igehirdetésének megtapasztalása
komoly kihívás elé kellene állítson bennünket!
Feltétlenül észre kellene vennünk, hogy Isten olyan
szolgálatokra és feladatokra hív bennünket, melyek
sokszor úgy tűnik, felülmúlják képességeinket.
Ám keresztény hivatásunk éppen ezért természeténél
fogva is apostoli hivatás! Ez a meghívás nemcsak
azoknak szól, akik megkapják a papság szentségét,
hanem mindenkinek szól! Ez olyan kincs, amit nekünk
is tovább kell adnunk! Mert éppen ennek a hivatásnak
ereje teszi lehetővé az apostoli feladat ellátását.
Az apostolok és utódaik Krisztustól kapták ezt a
megbízást, hogy az ő nevében és tekintélyével
tanítsanak, kormányozzanak és megszenteljenek.
Ugyanakkor a világi hívők is megkapják ezt,
- éppen megkeresztelt voltuknál fogva, - hogy
részt vegyenek Krisztus papi, prófétai és királyi
szolgálatában. Ez sajátos értékével túlmutat a
pillanatnyi esetlegességen! Mert valójában az
egész Egyház apostoli jellegű! Nem tekinthető
igazán megalapozottnak keresztény mivolta annak,
aki nem éli teljesen ezt és nem tökéletes jele
Krisztus jelenlétének az emberek között.
Alapvetően közös hivatása minden kereszténynek
az Atya imádása, a közösség szeretete és szolgálata!
Az apostolok Isten közelségét megtapasztalt és megélt
emberek voltak. Ez a közelség, ha törekszünk rá és
igyekszünk megélni, mint bennük, - bennünk is, -
örömet kell kiváltson. Ez pedig olyan energiákat kell
mozgósítson bennünk, amit másképpen lehetetlen
elérnünk. Az apostolok meggyőző ereje, - munkabírása, -
éppen ettől sokszorozódott meg és növekedett.
Minden keresztény, - Krisztus tanúja a világban, -
Isten adományaként részesül ugyanebben.
Ennek erejében pedig a jézusi küldetést mindnyájan
teljesíthetjük! Ennek lesz fenséges eredmény az,
hogy nem a Nagypéntek lesz a Krisztus történet
végső napja, hanem a dicsőséges Húsvétvasárnap!
Amely minden ember számára meghozza a megváltást,
a feltámadást! A halál, s a gonosz feletti győzedelmet!
Ez pedig Isten győzelme!
Általa, - de csakis Őáltala, - lesz az ember győzelme is!
Persze csak akkor, ha befogadja Istent és az Ő szeretetét.
Ennek megvalósítására küldte Jézus tanítványait,
mint ahogyan küldte az Atya Jézust!
Ennek megvalósítására küld mindnyájunkat Jézus,
aki a mi Feltámadt Krisztusunk!
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
J.S. Bach - Cantata BWV 4 "Christ lag in Todesbanden"
https://www.youtube.com/watch?v=3ffg4mU7FNE&t=24s
A kantáta szövege:
https://drive.google.com/file/d/1fVp5kpoUttgGQ36GGq41AcsDN0v1mDJv/view
A világnak Krisztus kell!
https://www.youtube.com/watch?v=MtcdaztngIQ
|