Holnap vasárnap van! (Virágvasárnap B év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki szent passiójában,

- szenvedésének történetében, - ott fenn a Kereszten,

agonizálásának csúcsán, - amikor dél már elmúlt,

abban a nagy sötétségben, a kilencedik óra környékén,

„Hangosan felkiáltott: „Éli, Éli, lámmá szábaktáni?”

Ez azt jelenti: „Istenem, Istenem, miért hagytál el

engem?” (Mk 15, 34) Ezzel a mondatával teljes

mértékű ember voltát mutatta meg nekünk az Isten,

ott fenn a Kereszten!  

Mi pedig, - kétezer évvel később, - Keresztje alatt

állunk és Őrá tekintünk, az értünk odaszegezett és

halált szenvedő Istenünkre! Hittel tudjuk és bátran

valljuk, hogy ez a Kereszt a mi feltámadásunk

legfontosabb záloga! Mert rajta függve kiáltotta

a világba Isten, hogy miként hagyta el Isten önmagát,

- értünk emberekért, - Jézusban!

Jézus ekkor lett az értünk teljesen kinyílott

„Virágoknak szép Virága!” Aki, - mivel már mindenét,

vérét, általszúrt Szívét, testi halálát, sőt isteni halálát

is odaadta, - ezzel a mondatával fejezi ki,

hogy teljesen kiüresítette önmagát még Istentől is.

A tökéletes elhagyatottság pillanatát, perceit, óráit

éli meg értünk! Amint azt Szent II. János Pál pápa

mondta: „Szavai nemcsak annak az elhagyatottságnak

a kifejezői, melynek többször hangot ad az Ószövetség,

különösen a 22. zsoltárban. Az elhagyatottságnak ezek

a szavai a Fiú Atyjától való elválaszthatatlan egységének

síkján születnek, mégpedig azért, mert az Atya

„őrá vetette mindannyiunk tisztátlanságát!” (Iz 53,6)

Ez volt a teljes és tökéletes elhagyatottság

az ember Jézus számára, aki Isten létére ott haldokolt

Szent Keresztjén! És hogy teljesebb legyen ez az

áldozat, - amit értünk hozott, - Atyja nem lép közbe!

Ugyanakkor nem valóságos elhagyatottság ez

Jézus istensége számára, mert Jézus, - mivel Isten, -

egy és elválaszthatatlan Atyjától és a Szentlélektől,

Akiktől el nem szakadhat, de különválhat.

Így már nem is fájdalom ez,

hanem a végtelen Isteni Szeretet!

Ahogyan azt J. Maritain írja valahol:

„A szenvedés Istenben végtelenül igazabb módon

létezik, mint bennünk, de hiányzik belőle minden

tökéletlenség, mivel a szenvedés Istenben

abszolút egységet alkot a szeretettel!”

Mi pedig bátran gondolhatunk minderre,

- de ugyanakkor, térden állva, -

Jézus elhagyatottságát szemlélve!

Sokan gondolkodtak, elmélkedtek és

imádkoztak már efelett!

Isten Egy a Három Személy megkülönböztetésében!

Egy és Három! Abban a természetfeletti síkban,

ahol a Szeretet, - Isten, - él!

Ott az Atya öröktől fogva szüli (nemzi) az Igét, - Fiát, -

és ahol a Szentlélek öröktől fogva származik.

Így tehát ebben az „időben” teljességgel lehetséges,

hogy az „elhagyatottság” éppen úgy,

mint a „megtestesülés” titka, - amiben az Ige testté lett, -

vagy mint a feltámadás titka,

- amiben az Atya hatalma a Szentlélekben

feltámasztotta a megtestesült, értünk teljességgel

meghalt Fiút, - végbement, végbemegy.

Valójában egy hatalmas Örömujjongás ez a mindig új

és minket mindig megváltó, értünk meghaló

Szeretet-Isten számára!  

Az Atya részéről tehát, - Aki ebben az

elhagyatottságban teljes mértékben megkülönbözteti

magától az Isten-Jézust, - az Ő egyszülött Fiát, -

ez a minket végtelenül szerető Szeretet tette!

Az ember-Jézus számára, - ott fenn a Kereszten, -

a teljes elszakadást jelenti!  

Ő ugyanis teljesen eggyé vált a megváltásra szoruló

emberiséggel. Ezért tudja tökéletesen megtapasztalni

tökéletes emberségében az Isten távollétét.

Szent II. János Pál pápa oly gyönyörűen szól erről

apostoli levelében:  

„Krisztus, - az Atyával való gyermeki egységének

isteni mélysége révén, - olyan mélyen átérzi azt a

fájdalmat, ami az Atyától való elszakadásból,

a kivetettségből, az Istennel való kapcsolat

megszakadásából fakad, hogy azt emberileg fel sem

tudjuk fogni. Ránehezedik az a borzalmas teher,

amely a rossznak abból a teljességéből származik,

hogy az ember, - a bűn következményeként, -

hátat fordít Istennek. De pontosan ezáltal a szenvedés

által viszi véghez a megváltást, és mondhatja,

mielőtt kilehelné a lelkét: „Beteljesedett!” (Jn 19,30)

Ennek a mérhetetlen fájdalomnak gyümölcse lesz,

hogy emberségében, - Krisztus, az Isten-ember, -

a halálból dicsőségesen feltámad.

E borzasztó fájdalma által válunk mi emberek

Isten gyermekeivé! Amint azt Keresztes Szent János

mondja: „Ez volt a legsúlyosabb elhagyatottság,

melyet életében megért, és éppen ebben végezte el

életének legnagyobb művét,

- sokkal nagyobbat összes csodáinál, -

azt tudniillik, hogy kiengesztelte Istent, és egyesítette

vele az emberi nemet, kegyelemből!”

Ne szűnjünk meg hálát adni érte, - az előkészület és az

Ünnep folyamán, - az Egy és Három Szeretet-Istenének!

Szeretettel:

Árpád

VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:

Passió Bátaszéken - 2009. - Márk evangéliuma szerint

https://www.youtube.com/watch?v=M_srqtTEm4k