Holnap vasárnap! (nagyböjt 2. vas B év)
2024.02.24. 17:44
A tábor-hegyi jelenet rá kell vezessen bennünket is arra, hogy életünk kiemelkedő pillanataiban, - de még a legfájdalmasabb mélységeiben is, -velünk van Jézusunk! Mert örömeink, fájdalmaink egyaránt fontosak neki.
Holnap vasárnap! (nagyböjt 2. vas B év)
Az én Jézusom a Krisztus, aki arra kér bennünket,
hogy ebben a kegyelmi időszakban, - nagyböjtünk
idején, - lépjünk ki hétköznapjaink sorából és legyünk
készek határozottabban követni Őt.
Együtt járni Vele utunkat, - életutunkat, - amely, mint
Jézus keresztútja, ugyancsak a feltámadásba vezet.
Mert Ő megmutatta számunkra, hogy Keresztjének útja,
- mint Számára, - az Örök Dicsőségbe vezet.
Ősi igazság: minden ember boldog akar lenni!
Az igaz boldogsághoz pedig a hívő ember csak Krisztust
követve juthat el. Mert a keresztút csak látszólag vezet
a Golgotáig. Életünk keresztútja csak felületesen nézve
sötét kilátástalanság. Ha hűségesen és bátran követjük
Urunkat, mi is elmondhatjuk, - már itt, földi éltünkben, -
amit Péter apostol fogalmazott meg ott, a Tábor-hegyen,
hogy mennyire jó Jézussal lenni:
„Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk!” (Mk 9, 5)
A Színeváltozás, amit ezen a vasárnapon olvastat az
Egyház, az evangéliumok nagyon hangsúlyos eseménye.
Nem sokkal azután történik, hogy az apostolok
Messiásnak ismerték el az Urat. Belerendül a lelkünk,
ha jobban meggondoljuk, hogy miről is beszélnek az
evangéliumok, amikor erről tudósítanak bennünket.
Ezután mondja el apostolainak, hogy Neki fel kell
mennie Jeruzsálembe, ahol sokat fog szenvedni,
ahol megölik Őt, de harmadnapon fel fog támadni!
Amikor pedig a kiválasztott három tanítvány
lejön a hegyről, szinte teljesen megváltoznak.
Az a Péter jön le, akire majd Jézus ráépítheti
Anyaszentegyházának teljes világát.
Az a János, aki szeretett tanítványává válik és talán
a leghűbb tanítványa volt, akinek tudása a szeretet
mélységével és magasságával volt mérhető.
Az a Jakab apostol, akinek gyakorlati tanítása,
- az, hogy a hit cselekedetek nélkül holt, -
az erkölcsi rend példája!
Ugyanakkor a többiekkel együtt ez a három tanítvány is
gyáván megfut Jézus elfogatásakor, sőt egyikük, -
egyszerű szolgálók előtt, - háromszor is megtagadja!
Ennél érzékletesebb módon nem lehetne elénk
állítani emberi gyengeségeinket!
Azt, hogy magunktól még a legkisebb kitartásra,
hűségre vagy bármi jóra is képtelenek vagyunk!
Minderre csak Isten erejében vagyunk képesek!
Pétert ott a hegyen a pillanat gyönyörűsége,
rendkívülisége ragadta meg. S ekkor, - mintegy
zavarában, - igyekezett megőrizni mindezt
felkiáltásával: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk!”
A tábor-hegyi jelenet rá kell vezessen bennünket is
arra, hogy életünk kiemelkedő pillanataiban,
- de még a legfájdalmasabb mélységeiben is, -
velünk van Jézusunk!
Mert örömeink, fájdalmaink egyaránt fontosak neki.
Mikor tanítványainak arról beszélt, hogy szenvedés és
halál vár rá, akkor azonnal említette a feltámadását is.
Tanítványai a közelgő szenvedését és halálát tiltakozással
fogadták. A színeváltozás csodájában a három
kiválasztott apostol rövid időre megláthatta Jézus
dicsőséges Arcát. Azért, hogy ez az élmény erőt adjon
majd nekik, amikor Jézus szenvedő, fájdalmas
Arcát látják. Feltámadása pedig istenségének
legfőbb bizonyítéka lesz apostolai számára,
mikor megdicsőült testben újra látják Őt.
Valójában mindnyájunknak naponta fel kellene
mennünk egy ilyen, - Táborhegy-szerű, - magaslatra!
Fel kellene emelkednünk hétköznapjaink laposságaiból!
És erre nagyszerű időpont a nagyböjt negyven napja!
Imádkozva, elmélkedve, szemlélődve felülemelkedni
mindenen és mindenkin, sőt még magunkon is.
Bátran kimondhatjuk, hogy a mai időkben, de különösen
majd az elkövetkezendő években nem is lehet enélkül
keresztényként, sőt egyáltalán emberként élni!
Jól látni, - mindent, - csak felülről lehet!
A lenti dolgok, lenti feladatok, célok és
megoldhatatlannak tűnő nehézségek egyszerűen
lenyomnak bennünket a földre. Ahol
nem is lehetséges helyesen látni az arányokat.
Amikor pedig teljesen benne vagyunk az érzések,
teendők és események sodrában és kiutat nem találunk,
fogalmunk sincs arról, mi marad meg abból,
amit ma fontosnak és elviselhetetlennek találunk.
Mi lesz akár egy hét múlva… (lásd az elmúlt hetek
szomorú eseményeit). Örömhír kell legyen
számunkra is az, hogy ha hiszünk Jézus Krisztusban,
és e hitben éljük életünket, akkor nekünk is
részünk lesz a mennyei dicsőségben!
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
Palestrina: Stabat Mater dolorosa - Áll a gyötrött Isten Anya
Szöveg:
https://stabatmater.info/stabat-mater-hungarian-translation/
Kottával: - Tallis Scholars
https://www.youtube.com/watch?v=Gz9o-wF7RoU
Choir of King's College, Cambridge
https://www.youtube.com/watch?v=WF8NzzLow6A
|