Holnap vasárnap! (évközi 5. vas B év)
2024.02.03. 18:27
Amikor Jézus gyógyított, - vagy gyógyít ma, - elsősorban cselekvővé tette, teszi az embert. Ez a cselekvés pedig az Isten és ember iránti szeretetben kell megmutatkozzon. Az Isten és ember szolgálatában.
Holnap vasárnap! (évközi 5. vas B év)
Az én Jézusom a Krisztus, akiről Márk evangélista,
mikor egy napját igyekszik leírni evangéliumának
elején, ezt mondja: „Jézus sokakat meggyógyított,
akik különböző bajokban szenvedtek.” (Mk 1, 34)
Az evangélista arra törekszik, hogy mi, akik
evangéliumának lapjairól szeretnénk pontos képet
alkotni Jézus Krisztusról, lássuk helyesen, hogy
hogyan is éli meg megváltói szolgálatát.
Nem nehéz felfedezni Márknak a gyógyító Jézus
ábrázolásában, hogy amint a Jézus elé járulókat,
úgy minket is, - betegségeinkben, gyarlóságainkban,
bűneinkben, - ugyanúgy érint meg Jézus, mint a
korabelieket. Melyikünk ne akarna meggyógyulni
ebben a betegségekkel, rosszal és bűnnel sújtott
világban? S amint akkor azok ott, - ma is és mi is
csak Jézusnál nyerhetünk igazi gyógyulást!
Amikor Jézus gyógyított, - vagy gyógyít ma, -
elsősorban cselekvővé tette, teszi az embert.
Ez a cselekvés pedig az Isten és ember iránti
szeretetben kell megmutatkozzon.
Az Isten és ember szolgálatában.
Mindannyian gyógyulásra vágyunk.
Ennek elismerése már önmagában is jó.
És különösen, ha ezzel azt is elismerjük, hogy
mindnyájan betegek és bűntől sebzettek vagyunk.
Ha betegek vagyunk, elmegyünk az orvoshoz,
kivizsgáltatjuk magunkat, gyógyszert kapunk
és reméljük a legjobbakat. Azt, hogy meggyógyulunk.
El is várjuk, hogy az egyre jobban fejlődő
orvostudomány igyekezzen ennek érdekében mindent
megtenni. A hívő ember számára az is természetes,
hogy mindezt Istentől kapjuk emberi erőfeszítéseink
ajándékaképpen. Az emberi orvoslásnak azonban
korlátai voltak, vannak és lesznek.
Ekkor van szükség az Istenbe vetett bizalomra!
Pontosabban mondva mindkettőre,
- teljes mértékben, - szükség van!
Azaz a gyógyszert és az imát egyformán kell
alkalmazni! Együttes alkalmazásuk pedig nemcsak
a betegségeiből gyógyítják meg az embert, de utat
mutat az egészséges és hívő emberi magatartás
létrejöttéhez is. A teljes ember, - a test és lélek, -
gyógyítására kell törekedni!
Mert Jézus ma is gyógyít! Gyógyításai, mint akkor,
ma is az Ő szeretetének és isteni hatalmának jelei.
Gyógyításai akkor, és ma is azt mutatták és
mutatják meg, hogy Isten országa elérkezett!
Minden gyógyítása helyreállította és helyreállítja
az emberek testi lelki egészségét. Rámutatott és
rámutat ma is arra, - hogy megértsük, -
hogy a legnagyobb betegsége az emberiségnek
az Istenének hiánya!
Csak az embernek Istennel való kibékülése adhat
az embernek igazi gyógyulást, azaz tökéletes életet.
Jézus tanított, prédikált és gyógyított egyszerre.
Hirdette evangéliumát, - Örömhírét, -
és akik azt befogadták, gyógyulást nyertek.
|