Holnap vasárnap! (évközi 4. vas B év)
2024.01.27. 13:02
Jézus, mikor beszélt, a szó Isten Szava volt! Igazságot hirdetett, amit Atyjától hallott. Ezt rögtön észrevették az Őt hallgatók, és azóta is felismerik azok, kik értő szívvel és mély hittel hallgatják szavát.
Holnap vasárnap! (évközi 4. vas B év)
Az én Jézusom a Krisztus, akinek igehirdetéséről beszél,
- annak újdonságáról, - Márk evangélista a vasárnapi
evangéliumi részben. A Jézust hallgató emberek is ezt
vették észre először. Ahogyan Jézus az egész irgalmával
ember felé forduló Istenről, - mint Atyáról, - beszél.
„Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás,
és milyen hatalmas!” (Mk 1, 27) Jézus az Ő tanítását
képes volt csodákkal megerősíteni. Hatalommal tanított,
melyet küldetéséből és istenfiúságából merített.
Jézus, - mint a mennyei Atya megtestesült Igéje, - nem
csupán kimondott szavakat mondott, hanem mikor
beszélt, a szó Isten Szava volt! Igazságot hirdetett,
melyet nem önmagától mondott, hanem mindig azt
mondta, amit Atyjától hallott. Ezt rögtön észrevették
az Őt hallgatók, és azóta is felismerik azok, kik értő
szívvel és mély hittel hallgatják szavát.
Szavait és mondatait tettei és elsősorban csodái erősítik
meg. Még a kételkedőknek és a Feléje rosszindulattal
közeledőknek is mindig a legtökéletesebb választ tudta
és tudja adni. Ha viszont úgy alakult, akkor tudott
tökéletesen hallgatni. Akkor egyszerűen néma maradt.
Ezzel a szelíd szótlansággal isteni módon tűrte az Őt ért
bántalmakat. Titkolnivalója sohasem volt, hiszen mindig
nyilvánosan tanított, szólt és cselekedett. Mivel pedig
boldognak nevezte azokat, akik ráhallgattak, boldogok
vagyunk mi is, ha Őt nyitott szívvel és lélekkel hallgatjuk.
És főleg, ha életünkkel, - életünkben, - meg is valljuk
mindazt, ami Tőle hallunk, amire Ő tanít bennünket.
Napjaink embere értékválságaival küzd.
Ezek között talán a szó, a beszéd és a tanítás értékválsága
a legszembetűnőbb. Rengeteg a megtévesztő, üres és
hazug beszéd! Az álhírek és hamis tanok egyre jobban
fokozzák a szó értékének csökkenését.
Az értelmiségiek és politikusok szócsatái hazugságokkal
vannak teli. Az írók, művészek, amikor kifogynak a
gondolatokból és a szépen megfogalmazott beszéd híjával
vannak, képtelenek igaz és helyes irodalmi formában
szólni, egyszerűen trágárkodnak, sőt káromkodásig
fokozzák üres beszédüket. Az emberhez méltó, Isten
által is elképzelt és akart szóért a szólóknak, beszélőknek,
írott szóval értekezőknek Jézushoz kellene fordulni
példáért és tanulásért. Neki már a fellépése is tökéletes volt.
Az Írásokat magára alkalmazva nem hagyott kétséget.
Sőt bátran tette ezt. Gondoljunk csak arra, amikor a názáreti
zsinagógában az első fellépése során öntudattal kijelentette:
„Ma teljesedett be az Írás,
amit az imént hallottatok” (Lk 4,21).
Jézus szava, tanítása mindig az ember javát és
üdvösségét szolgálta és szolgálja. Tartalma pedig az
üdvösségre vezető egyetlen Igazság.
Nekünk nem csak csodálkoznunk kell
szépségén és erején, hanem minél jobban
meg kell ismernünk és pontosan követnünk.
Ha megértjük Jézus tanításának újszerű szépségét
és erejét, azt, hogy az Úr ezzel képes kiűzni belőlünk
minden rosszat, akkor ennek nyomán megújulhat
|