az Isteni Irgalmasság vasárnapja
2023.04.15. 19:09
Nagy szükségünk van Isten irgalmára, Aki irgalmasságában szépséget lát bennünk. Ez Isten győzelme, és Általa, de csakis Általa lesz az ember győzelme is. Persze csak akkor, ha befogadja Istent és a szeretetet. Isten mindenkihez lehajol, - elítélés nélkül, - aki megnyílik Feléje és segítségét kéri.
Holnap vasárnap! Húsvét 2. vasárnapja,
az Isteni Irgalmasság vasárnapja
Az én Jézusom a Krisztus, aki feltámadása után
nyolc nappal a bezárkózott tanítványok előtt
megjelent és köszöntötte őket. Átszúrt kezeit és
lándzsával átdöfött oldalát megmutatta nekik.
Ezek a Drága Szent Sebhelyek ragyogtak!
Szavai békességet sugároztak,
a tanítványokat pedig
„Az Úr láttára öröm töltötte el!” (Jn 20, 20)
Ugyanakkor a félelem, a bezárkózás, - úgy tűnik, -
mintha erőteljesebben hatott volna rájuk,
mint a feltámadás öröme.
Mintha magunkat látnánk ott, abban a teremben.
Magunkat, kiknek könnyebb berendezkednünk
a világ zűrzavaros keserűségeibe, mint megnyílni
az újra, a szépre és igazra, - az életre
és a feltámadás gyönyörű igazságára.
Mintha könnyebb lenne ragaszkodnunk
megkötözöttségeinkhez, mint megnyílni arra az új
valóságra, ami a feltámadás fényében ragyog felénk.
Jézus azonban, - mint akkor ott, az emeleti teremben, -
nem vesz tudomást a lelkünket körülvevő zárt ajtókról
és falakról. Egyszerűen áthalad rajtuk.
Viszont ha hagyjuk, hogy az Úr békéje töltsön be
minket, akkor mi is egyre szabadabban és Vele éljük
napjainkat. Ő lép be életünkbe, világosítja meg
életünk értelmét, és ennek nyomán minket is
eltölt az öröm az Úr láttára.
Akkor valamelyest Tamás apostollá válunk.
Megértővé, - az Urat megtapasztalóvá.
Képesek leszünk már Isten jelenlétében
és az Ő valóságában tovább élni életünket.
Pontosan tudva, hogy Isten velünk van
és gondoskodik rólunk.
Ehhez kiteljesedett hitre van szükségünk,
mely teljes bizalommal vallja Tamás vallómását
a Feltámadott felé: Én Uram, én Istenem!
Életünk mindennek következtében elevenebbé
és örömtelibbé válhat majd, mert a Feltámadott
feltámadásának fényében lép velünk kapcsolatba.
Ez a kapcsolat pedig képes lesz átalakítani életünket
és tesz bennünket terheinket is örömben hordozókká.
Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat!
Mert Jézus megmutatta nekik kezét és oldalát,
a sebek helyét, hogy igazolja: Ő maga az,
élő valóságában, - Aki visszajött a halálból.
A tanítványok a feltámadott Krisztusban
ugyanazzal a Mesterükkel találkoztak,
Akit szenvedése és halála előtt ismertek.
Valósággá lett számukra, hogy Jézus él!
Ezt vallja a kereszténység több mint kétezer éve!
Ezt valljuk mi is! A Feltámadott valósága pedig
személyes életünkben szólít meg bennünket.
A húsvét hetének záró vasárnapját
a liturgia régen fehérvasárnapnak nevezte.
Mert a nagyszombat éjszakáján megkereszteltek
ezen a napon vehették le a fehér ruhát magukról,
amelyet ezen a héten viseltek.
A II. vatikáni zsinat, - helyesen, - húsvét második
vasárnapjának nevezte ezt a vasárnapot.
Szent II. János Pál pápa pedig, - kettőezerben, -
erre a napra tette az Isteni Irgalmasság ünnepét.
Ez az Irgalmas Szeretet támasztja fel a kétkedő
Tamás szívét és hitét. Fogadjuk be mi is az
Isteni Irgalmat, a világ üdvösségét!
Így megy majd végbe a mi feltámadásunk is.
Amikor a bűntől sebzett törékenységünk
Jézus elé borul. Kétségeink feloldódnak és
„Én Uram, én Istenem!” -mé lesznek.
Ekkor képessé válunk arra, hogy elfogadjuk
bűnös voltunkat és szeressük saját életünket,
valós önmagunkat.
Nagy szükségünk van Isten irgalmára,
Aki irgalmasságában szépséget lát bennünk.
Ez Isten győzelme, és Általa, de csakis Általa lesz
az ember győzelme is.
Persze csak akkor, ha befogadja Istent és a szeretetet.
Isten mindenkihez lehajol, - elítélés nélkül, -
aki megnyílik Feléje és segítségét kéri.
Életünk és örök életünk
a könyörülő Isten kezében van.
Urunk, fogadj be minket irgalmas Szívedbe!
Irgalmas Jézusunk,
aki Isten irgalmasságának kincstárából
bőségesen adod mindenkinek kegyelmeidet,
fogadj be minden embert irgalmas Szívedbe,
és ne engedd, hogy onnan eltávozzanak!
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
Az Isteni Irgalmasság Rózsafüzére
https://www.youtube.com/watch?v=M5jbrD4aweA
|