nagyb. 4. vas A év, Laetare vasárnap
2023.03.18. 18:54
Az emberiség ma ugyanolyan lelki vakságban és sötétségben él, mint a Jézus korabeli. Ma sem akarja elfogadni Jézust, aki képes kivezetni őt vakságából.
Holnap vasárnap! (nagyb. 4. vas A év,
Laetare vasárnap, az Egyházhoz való
tartozásunk feletti öröm vasárnapja)
Az én Jézusom a Krisztus, aki a vakon született
ember csodálatos meggyógyítása után, hallva,
hogy ezt az embert a zsidók kizavarták a
zsinagógából, megkérdezte tőle, hogy hisz-e
az Emberfiában.
Az ember kérdezte Jézust, hogy ki az.
Jézus pedig mondta, hogy Ő az, és azt is
hozzáfűzte, hogy Ő azért jött e világba, hogy
akik nem látnak, azok lássanak, akik pedig látnak,
veszítsék el látásukat. Jézusnak ezt a kijelentését
néhány farizeus is hallotta.
Megbotránkozva kérdezték Jézust, csak nem azt
állítja, hogy ők vakok? Erre Jézus így szólt
hozzájuk: „Ha vakok volnátok, bűnötök
nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok,
ezért megmarad bűnötök.” (Jn 9, 41)
A Jézus által végbevitt gyógyítási jelenetnek
vége, - ezzel még nagyobb távlatokat nyert.
A meggyógyult vakon született bátran vállalja
a Jézus melletti kiállást.
Jézus a gyógyítás után olyan kijelentést tesz,
amely átértelmezi az egész helyzetet.
Nem magyarázkodik, hanem kemény és
egyértelmű bírálatot mond. Amiben benne
van az, amit máskor is hangsúlyozott,
hogy Ő a Világ Világossága.
Hozzá képest minden egyéb sötétség.
Ez érvényes nemcsak a farizeusokra ott a
helyszínen, hanem érvényes
minden korok emberére.
Még az Isten útján járni akarók is homályban
botorkálnak, csak tapogatóznak,
ha maguktól szeretnének eljutni valahová.
Mondhatni, ma még bonyolultabb a helyzet,
mert Jézus mai ellenségei sokkal
kifinomultabb eszközök birtokában vannak.
Miben áll az, hogy valaki vak lesz vagy látó?
Jézus mellett álló vagy Vele ellenkező?
Kérdezhetnénk úgy is, hogy miért hisz
az egyik ember és miért nem a másik?
Jézus fel is teszi a kérdést a már meggyógyult
vakon születettnek: „Hiszel-e az Emberfiában?”
Mert van bűnös tudatlanság és hitetlenség,
és van bűntelen. Bűntelen annak tudatlansága,
akihez önhibáján kívül nem jutott el
Jézus evangéliuma, és ezért utasítja azt el.
Bűnös annak tudatlansága, aki teljes ismeretek
birtokában van, ám mégis elutasítja Jézust,
egyszerűen gőgből, kényelemből,
anyagi érdekből, vagy más hasonló okból.
Az ilyenek inkább letagadják az igazságot,
vagy egyszerűen nem vesznek róla tudomást.
Legtöbbször a hatalmas megtévesztések
és hazugságok áldozatai.
Ma mindennél fontosabb a Jézusba vetett
személyes hit, a Jézusba való kapaszkodás
és az, hogy nagyon ismerje az ember
a Szentírást, az evangéliumokat.
És ne higgyen senki másnak, csak akinek az
élete Jézus Krisztus életét,
tanítását tükrözi vissza!
Az emberiség ma ugyanolyan lelki vakságban
és sötétségben él, mint a Jézus korabeli.
Ma sem akarja elfogadni azt, aki képes
kivezetni őt vakságából.
Akik csak tengetik életüket céltalanul,
és úgy érzik, hogy olyan ez az élet,
mint egy sötét verem.
Sok ember úgy vág neki az élet sötét
rejtelmeinek, hogy a legcsekélyebb
fényforrás sem áll rendelkezésére.
Értelmetlenül mered az élet
sötét éjszakájába, de számára is felmerül a kérdés,
mi értelme van az egésznek?
Az élet nem ilyen, mert Krisztus,
a Világ Világossága
minden ember számára felragyog!
Ma is vannak emberek, akik találkoznak ezzel a
Világossággal, Aki képes megvilágítani életüket.
Akik számára lassan világosságot nyer,
hogy ki ez a Jézus Krisztus.
Isten és Jézus megismerése nem könnyű feladat.
Különösen akkor nem könnyű, ha csak a saját
eszünkre hagyatkozva akarjuk megismerni Őt.
Segítségül kell kérni hozzá, - az Ő kegyelmét!
Nála és Vele, - mindig újrakezdhetünk!
Ő nem kéri számon rajtunk az elhibázott,
de annál nagyobb és őszintébb bűnbánattal
megbánt múltunkat.
Kérjük Tőle a hit ajándékát! Hogy a hit által
világosságot gyújthasson életünkben!
Köszönjük, hogy megadta nekünk a hit
ajándékainak elfogadását.
A Neki való engedelmességet
és az Iránta való bizalmat.
Imádkozunk a még nem látókért,
hogy elvakultságuk, sötétségük börtönéből kilépve
meglássák a hit világosságát és fogadják el azt!
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
Csensztohovai keresztutam - 2016 ősze
https://www.youtube.com/watch?v=7vOoecyqTaE
|