Holnap vasárnap! (nagyböjt 3. vas A év)
2023.03.11. 17:21
A Krisztusunktól kapott élő vizet kell tovább ajándékozzuk! Néha elég egy-egy szó, mosoly, az együttérzés egyszerű jele is erre. Akkor ebből ő is merít és minket is eltölthet az öröm érzése.
Holnap vasárnap! (nagyböjt 3. vas A év)
Az én Jézusom a Krisztus, aki Szamaria egyik
városában elfáradva leült az ún. Jákob kútjához,
és ott egy asszonyt kért meg, hogy adjon neki vizet.
Gyönyörű párbeszéd alakul ki Jézus és a szamariai
asszony között. Előbb szinte hétköznapi
beszélgetés, - Jn 4, 5-42, - majd a lényegre fordítja
az Úr a szót, amikor a vízről beszél, mint életbevágóan
fontos elemről. Előbb a forrásvízről, ami természetes
életünket szolgálja, majd az élő vízről beszél,
mely az örök életet nyújtja számunkra.
És mindenki számára, - aki Jézushoz megy, - mondja:
„Az a víz, amelyet én adok,
örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” (Jn 4, 14)
A természet is csak egy-egy bőséges esőzés után
virágzik ki, ugyanígy Isten szava, az Úr Igéje és
végtelen szeretetének kegyelme az, mely lelkünkben
gyönyörű virággá képes fejlődni.
Az Élő Ige vizéből táplálkozik az Örök Élet.
Vízből születtünk, és a víz vezet el bennünket egészen
a beteljesülésünkig. A forrás sziklája maga Jézus,
aki a bensőnkben fakasztja fel az élet vizét.
Aki hisz és ebből a kegyelmi életvízből táplálkozik,
erről a hitről tetteivel vall tanúságot az nem fog
kiszáradni, elsorvadni életének legkedvezőtlenebb
körülményei között sem.
Víz nélkül nincsen élet!
Isten Szentlelke nélkül istengyermeki élet sincs!
A forrás mely az örök életre szökell szívünkben
a Jézus Krisztusba vetett hit által,
élő és folyamatos kapcsolatban van Istennel.
Életet és reményt nem kívülről,
hanem belülről nyújt az embernek
Ez a kapcsolat a szívünkbe és elménkbe, - lelkünkbe, -
árasztott isteni kegyelem által lehetséges.
Aki pedig ebből a vízből ivott, nem fog kívánni
közönséges italt, amely után csak szomjúság maradhat.
Az ember nem iszik posványt,
ha az Úr friss forrásvizet ajánl számára!
Mi ez az értéktelen ital? Minden olyan szórakozás
például, ami nem felüdíti az embert, hanem amitől
csak elfárad és kiég benne az élet.
Sajnos pedig ezt tesszük, amikor nem Isten életre hívó
szava szerint élünk, hanem környezetünk és felületes,
sőt olykor bűnös vágyaink irányítanak bennünket.
Érdekes a változás, melyet az asszony a Jézussal,
való beszélgetés során élt meg.
Nem merített a kút vízéből, még edényét is visszahagyva
ment és hirdette, hogy rátalált a Messiásra!
Hogy megtalálta az örök életre szökellő vízforrást!
Krisztus hírnöke vált belőle!
Szavára pedig az emberek tódultak Jézushoz!
Ennek a vasárnapnak nagy kérdése lehet számunkra az,
hogy ha valaki ránk néz, látja-e bennünk Isten küldöttét?
Valami langyos kereszténységet lát-e rajtunk, vagy olyan
embernek lát, aki más forrásból már nem akar inni, csak
Jézusnak örök életre szökellő tiszta és friss forrásából!
Életünk minden pillanatában ebből a forrásból kell
merítsünk! Ez a forrás itasson át szép üzenetével
bennünket! Szeretetünk minden megnyilvánulása
Isten és az embertárs felé: egy-egy csepp ebből a
forrásból! Ráadásul annyira lesz bővizű ez a forrás
bennünk, amennyire az embertársaink szeretetszomját
enyhítjük belőle szeretet-tetteinkkel!
A Krisztusunktól kapott élő vizet kell
tovább ajándékozzuk!
Néha elég egy-egy szó, mosoly, az együttérzés
egyszerű jele is erre. Akkor ebből ő is merít
és minket is eltölthet az öröm érzése.
Ha ebből a vízből önzetlenül adunk,
akkor ez a forrás egyre több vizet fog nyújtani,
és nem fenyeget a kiszáradás veszélye.
Gyönyörűséges, megvalósult és megvalósuló ígéret!
A bűntől való szabadítás és szabadulás ígérete!
Annak az ígérete, hogy az élet, a fény túláradó forrásvize
előbb utóbb elárasztja, betölti a föld minden emberét!
Akkor majd ebből az életbőségből bárki meríthet!
Akkor be fog telni a világ sorsa!
Az ősóceánból áradó, Isten által teremtetett víz végül is,
- éppen a Forrás Élő Vize, - Krisztus által jut el majd
a végső beteljesülésre!
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
Hercegszántói Vodica-Máriakert keresztútja
https://www.youtube.com/watch?v=ZwwukQ0FFG8
|