2023 február 22-25 ig
2023.03.01. 12:04
Az idei Nagyböjt első négy napja
2023-02-21.
Holnap Hamvazószerda!
Az idei Szent Negyvennap első napja lesz!
Krisztus hív minket a keresztjével
https://youtu.be/H9qrzomzgEU
(katolikus.ma)
Az én Jézusom a Krisztus, kinek megváltó
életművét betetéző történésekre,
kínszenvedésére emlékezünk
ebben az időszakban.
Odafordulással, lemondással, több jó cselekedettel.
Különös tisztelettel, - s aki tudja, hódolattal, -
helyezzük lelki szemeink elé a
„mindenség legszebb jelét” (Guardini), -
a Keresztet.
Ez a kereszt, számunkra, keresztények számára,
a legdrágább szimbólum.
A római kivégzés szégyenbélyegző
eszköze lett Isten Fiának győzelmi jele!
Mely megjelenik egész életünk folyamán.
Felénk tart, értünk jön…
E jelben haladunk az Élő Isten felé.
Szenvedéseinkben, - így válik láthatóvá,
mint Isten legmélyebb szeretetének vigasza.
Ezt soha nem leszünk képesek teljesen megérteni.
Hogy Isten valódi arca a szenvedésben mutatkozik meg!
Ő velünk éli, - napjainkban nagyon érezzük, -
velünk szenvedi a világot!
Úgy, hogy legsötétebb óráinkban is érezhetjük:
keresztjeink által áll legközelebb hozzánk!
Bensőséges elcsendesedést alkossunk magunknak!
Szeretettel:
Árpád
Bach: Máté passió 1. részlet
https://www.youtube.com/watch?v=ShZbWiUphmw
2023-02-22.
Ma Hamvazószerda van!
Az idei Szent Negyvennapból
még 39 nap van vissza!
Mit akar Isten, aki a rejtekben is lát?
https://www.youtube.com/watch?v=gl_YJlhicP4
(katolikus.ma)
„Porból vagy, és porrá leszel!”
mondja az Egyház ma felettünk!
Kegyetlennek hangzó,
de tökéletes igazságot közöl,
s közben az elmúlást jelző hamuval
érinti homlokunkat.
Mi pedig belealázkodunk a hamuba!
Mely földi létünk hervadását,
testünk, érzékeink porladását jelzi.
Te szerencsétlen, alkotó ember!
a halál kultúrájának nagy művésze vagy!
Bűneid miatt a halál arat!
Emberi segédlettel!
Gondolj bűnbánóan, az utóbbi hatvan év
hét millió áldozatára,
- kiket megszületni sem engedtünk!
Gondolj, az állandóan dúló háborúk áldozataira!
Nagyböjt a bűnbánat ideje!
Van mit megbánnunk!
A Nagyböjt a megtérés ideje!
Van mitől elfordulnunk!
Van Kihez, - hozzá forduljunk!
„Higgyetek az Evangéliumban!”
Az Örömhírben!
A halál átérzett jelenlétéből,
így fordulunk az Élethez!
Új Nagyböjt! Új Lehetőség!
Ha ez az odafordulás megtörténik,
- akkor egykor, -
halálunk szép Alkony lesz.
És gyönyörű ébredést hoz!
Bízó és reménykedő Fénnyel.
Ám ha nem történik meg
odafordulásunk
az Élethez, akkor halálunk,
a csillagtalan éjbe való zuhanás lesz!
Idei Nagyböjtünk,
igaz magunkba térést is sürget!
Mert még élünk! Még kezünkben az
Életre fordulás ideje, kegyelme, és lehetősége!
Éljünk vele!
Szeretettel:
Árpád
Hamvaszkodjál hívő lélek
https://www.youtube.com/watch?v=N7Rt3OmNpb0
2023-02-23.
Ma Hamvazószerda utáni csütörtök van!
Az idei Szent Negyvennapból
még 38 nap van vissza!
Így mentheted meg az életedet!
https://www.youtube.com/watch?v=VzsbIdp51uo&t=8s
(katolikus.ma)
Az egyik legveszedelmesebb kísértésünk
az életben, - az önzés.
Ez teljesen beszűkíti az embert,
és szeretetlenné teszi.
Nagyböjtünk napjai kiválóan alkalmasak
arra, hogy felélesszük a bennünk levő,
még nem egészen leküzdött hibánk között,
az önzés leküzdését..
Együtt kell lássuk magunkban
az önzést és szeretetet.
Tökéletes igazság, hogy az önző ember
soha sem lesz boldog.
Legfeljebb ideig, óráig,
- így vagy úgy, - boldogul.
Mert az önző ember önmagát süketté teszi
a mások irányába,
amivel együtt jár önmaga némasága is.
Az önzés ellen úgy küzdhetünk magunkban,
ha soha sem adunk igazat életünkben
annak az általános, de ugyanakkor téves
megtapasztalásnak, hogy az ember tetteinek
örökös mozgatórugója,
- bármily nemes legyen is célja, -
mindig az önzésből fakad.
A jó és rossz, örökös harcában,
küzd egymással az önzés és önzetlenség.
Nagyon sok bajnak és rossznak
eleve az önzés a forrása.
Majdnem minden jónak és nemesnek
az önzetlenség az alapja.
Életünk örök példája Jézusunk, aki a Krisztus,
nem a maga javáért akar élni és küzdeni,
hanem mindig másokért.
Nem ragyogni és uralkodni akar mások felett,
hanem szolgálni nekik teljes önzetlenséggel.
Nem az önzők az emberiség példaképei,
hanem az önzetlenek.
Főleg akik gazdagságukat jótékonyságra,
tehetségüket, szeretetüket
embertársaik javára fordítják.
El kell ismernünk, hogy az önzés valamennyire
mindnyájunkban megvan.
Mert meg vagyunk győződve
veszede1mes voltáról
mindent meg kell tennünk legyőzésére.
Szeretettel:
Árpád
Bach: Máté passió 2. részlet
https://www.youtube.com/watch?v=B66dJ1QOauA
2023-02-24.
Ma Hamvazószerda utáni péntek van!
Az idei Szent Negyvennapból
még 37 nap van vissza!
Jézus csapatjátékosokat keres
https://www.youtube.com/watch?v=wcITjTXPgLQ
(katolikus.ma)
Annyira érthetően adja eligazításait Jézus!
„Aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét.”
Mi pedig halljuk és idézzük,
de amikor a nap hevét, és az élet terhét kell
hordozzuk, értetlenül és zúgolódva gondolunk rá,
vagy igyekszünk figyelembe sem venni.
Az emberre nagyon jellemző ez.
A nehézségekről szeretne tudomást sem venni.
És az is, hogyha elérkezik keresztünk,
Istentől elhagyottnak érezzük magunkat.
Nézzünk sokkal távolabbra, - előre, -
az Örök Életre!
Nem könnyű, de hinni kell abban,
amit Krisztus felszólítása tartalmaz.
Nem csak a szenvedés ígéri,
hanem azt is, hogy az életünkön átfutó
szenvedéseink egyben egyre nemesedő és
erőssé váló életünk felemelője is!
Oly szép már a megjelenése is az ősi
latin szavaknak: Per crucem, - ad lucem!
Hát még mennyire gazdag a tartalma!
A kereszten át, - a Fény felé!
A kereszt visz, - a Fénybe!
Szeretettel:
Árpád
Bach: Máté passió 3. részlet
https://www.youtube.com/watch?v=UtGulZTnTw0
2023-02-25.
Ma Hamvazószerda utáni szombat van!
Az idei Szent Negyvennapból
még 36 nap van vissza!
Kapcsolatban, közösségben
https://www.youtube.com/watch?v=fM8mlv34LhQ
(katolikus.ma)
A nagyböjt ismét remek alkalom arra,
hogy vallásos életünk súlypontjáról
gondolkozzunk, - az egymás iráni szeretetről.
Remek időszak ez arra, hogy Isten igéje,
az abban való elmélyülés segítségével
megújulva haladjunk hitbeli utunkon.
Ezt az utat kell járjuk, - akár így,
a naponkénti elmélkedéseink és imáink által,
akár a bennünk kiépített csend által,
akár a szószerinti böjt, az önmegtagadásaink által.
Mindezt azért, hogy jobban és erősebben várjuk,
és majd átéljük a húsvét örömét.
Szent Pál figyelmeztetését is magunk elé tartva:
„Figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és
jótettekre buzdítsuk egymást” (Zsid 10,24).
Azaz biztassuk magunkat és egymást arra,
hogy bízzunk Jézus Krisztusban,
aki szenvedéseivel és kereszthalálával
meghozta számunkra a teljes megbocsátást,
sőt szabad utat nyújtott nekünk Istenünkhöz.
Mindennek segítenie kell bennünket
rendíthetetlen reménységünk megélésében!
Szeretettel:
Árpád
Bach: Máté passió 4. részlet
https://www.youtube.com/watch?v=IuSE8OnyUq4
|