Holnap vasárnap! (évközi 7. vas A év)
2023.02.18. 14:49
Istenünk ragyogtatja szeretetének fényét jókra és gonoszokra egyaránt! Az embereket nem hasonlítgatja egymáshoz! Mindenkinek, - állapotától függetlenül, - küldi szeretetének végtelen kegyelmeit!
Holnap vasárnap! (évközi 7. vas A év)
Az én Jézusom a Krisztus, aki tanítványainak,
- azaz nekünk, - annyiszor és oly meggyőzően
mondta, hogy nekünk Mennyei Atyánk van!
Hegyi beszédében azt is hangsúlyozza,
hogy olyan mennyei Atyánk van,
„Aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt,
és esőt ad mind az igazaknak,
mind a bűnösöknek.” (Mt 5, 45)
Szinte érthetetlennek és ellentmondásosnak tűnik
ez a kijelentése. Ha jobban belegondolunk e mondat
jelentésébe, és mélyebbre hatolunk tanításába,
titok tárul fel előttünk. Annak titka,
hogy milyen kép él bennünk, - Istenünkről.
Azt képzeljük Róla, hogy Ő a jókat egyszerűen
áldásának gazdagságába helyezi, a szeretetének
ellenszegülő bűnösöket pedig kegyetlenül megbünteti?
Vagy úgy gondoljuk, Istennek teljesen mindegy,
hogy mi milyenek vagyunk?
Közömbös számára, hogyan élünk, hisz bűntelenre,
bűnösre ugyanaz a sors vár?
Innen már csak egy lépés választ el bennünket attól
a kérdéstől, hogy helyesen lássuk,
mi hogyan viszonyuljunk azokhoz,
akik bennünket megbántanak, nekünk kárt okoznak.
Vagyis hogyan éljük meg Jézusnak azt a kérését,
hogy „Szeressétek ellenségeiteket,
- (ne tegyetek rosszat nekik,) -
mert így lesztek fiai mennyei Atyátoknak!”
Azt kell nekünk megértenünk és elfogadnunk,
hogy Isten igazságossága sokkal tökéletesebb,
mint egy egyszerű igazságszolgáltatás
vagy büntetés, jutalmazás.
Isten igazságossága
végtelen szeretetének igazsága!
Ő az igazsága által nem büntetni, - bennünket
elveszíteni akar, - hanem megmenteni és üdvözíteni.
Keresztjén ezért hozta meg értünk életáldozatát,
hogy ennek a végtelen szeretetnek
legyen aranyfedezete.
Kérése pedig hozzánk az, hogy bennünk is ez a
szeretet éljen Iránta, és ez a megmentő és ápoló
szándék éljen bennünk embertársaink iránt.
Még akkor is, ha ők szeretetlenül
és gonosz ellenségként közelítenek felénk!
Könnyű ez számunkra vagy lehetetlen?
Ez pusztán attól függ, kit veszünk magunk elé
példaképnek, és hogy felhasználjuk-e
Istenünk segítő kegyelmének gazdagságát
mindennek megéléséhez.
Jézus szakít az ószövetségi törvény-értelmezéssel.
A helyes felebaráti szeretetet sürgeti, sőt eljut egészen
az ellenségszeretet kívánalmáig is!
Ne tegyünk különbséget a hozzánk jó szándékkal
és rossz szándékkal közelítő emberek között!
Az Ő szeretetparancsa szerint, - a maguk módján, -
mindegyiket szeretnünk kell!
Ez a hősies szeretetünk mutatja meg a világnak
a Krisztus melletti tanúságtételünket.
Az igaz, hogy a bennünket üldözők,
a minket rosszakarattal megbántók
rossz színben tűnnek fel előttünk.
Ezt nem lehet és nem is szükséges letagadnunk.
De ha tudjuk őket hősies szeretettel,
- Isten segítő kegyelmébe kapaszkodva, -
nekik nem ártó szemmel nézni, akkor ezzel
gyakoroljuk magunkban annak a lelkületnek
kialakulását, melyben Isten fiai leszünk.
Annak az Istennek, Aki felkelti napját
jóknak és gonoszoknak egyaránt.
Mert az Ő szeretete nem szűkös,
hiszen jól láthatjuk, kiárad mindenkire egyaránt.
Bátran, - semmitől sem félve, - kimondhatjuk,
hogy aki az őt szerető embereket szereti,
szeretetük által több lesz.
Aki viszont Isten kegyelme által képes
ellenségeit is szeretni, az magában
Isten szeretetében nyer gazdagságot!
Egy érdekes afrikai közmondás szól így:
„A nap nem kerül el egyetlen falut sem!”
Igaz, hogy némelyikben korábban kel fel,
ám a többit sem hagyja ki.
Istennél is így van!
Ragyogtatja szeretetének fényét
jókra és gonoszokra egyaránt!
Az embereket nem hasonlítgatja egymáshoz!
Mindenkinek, - állapotától függetlenül, -
küldi szeretetének végtelen kegyelmeit!
A megbocsátás gondolata belekerült
az Úr által nekünk megtanított napi imádságunkba is,
- a Miatyánkba!
Amelyben Isten bocsánatát kérjük.
S mi magunk állítunk feltételt is, - Jézus nyomán.
Úgy bocsásson meg nekünk Isten,
ahogyan mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek!
Istenien merész ez a kérés!
Imádkozni azokért,
akik bennünket tönkre akarnak tenni!
Hogy Istenünk áldja meg őket is!
Csak Jézus szeretet logikája kérheti ezt tőlünk!
Aki képes volt az Őt keresztre feszítőiért is kérni
Atyját: „Bocsáss meg nekik!”
Hol vannak ettől azok az apró-cseprő megbántások,
amelyeket mi kapunk!
Az Úr úgy kéri tőlünk a mi megbocsátásainkat,
mint aki maga is erre példát adott!
Kérjük a Szentlelket, hogy megvilágosító kegyelmének
fényében megértsünk valamit a kereszténység e titkából!
Hogy minél legyünk tökéletesebbek, Atyánk példájára!
Aki gazdag javait nyújtja jóknak és gonoszaknak,
- egyaránt!
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
https://www.youtube.com/watch?v=9edu5FA_KVs
|