Holnap vasárnap! (évközi 30. vas C év)
2022.10.22. 18:58
Akkor leszünk megigazultak Isten előtt imáinkban, ha, - mint a vámos, - lelkületünkben távol, hátul állunk és szemünket sem merjük az égre emelni. Ha csak Isten bocsánatáért tudunk esdekelni. Lehajtott fejjel, szívünk felett keresztbe tett karjainkkal bűnbánatunkat kifejezve.
Holnap vasárnap! (évközi 30. vas C év)
Az én Jézusom a Krisztus, amikor arról beszélt,
hogy éppen azt, aki magát megalázza, azt emelik
dicsőségre, - így kezdte megvilágító példabeszédét:
„Két ember fölment a templomba imádkozni,
az egyik farizeus volt, a másik vámos.” (Lk 18, 10)
Nincs ember, aki csak egyszer is hallotta vagy
olvasta e példabeszédet és ne tudná azonnal
maga elé idézni, ne lenne tökéletesen tisztában
a két templomba felmenő személy egyéniségével,
Istenhez és egymáshoz való viszonyával.
A farizeus imája hosszú és végig önmagát igyekszik
jó színben mutatni a mindentudó Istennek.
Szavai nem is Isten felé irányulnak!
Önmagával van elfoglalva és másokhoz,
- a hátul álló vámoshoz, - hasonlítja önmagát.
A vámos ezzel szemben alázatosan magát helyezi
Istene elé. A farizeus az akkori kor szokásos
testtartásában imádkozik, vagyis égre emelt
tekintettel és szélesre kitárt karokkal.
Teljesen más testtartással imádkozik hátul, - a vámos.
A farizeus imájában, - ha jobban szemügyre vesszük, -
talán nem is találhatunk semmi kivetnivalót.
Ő kizárólag valóságnak megfelelő dolgokat sorol
imájában. Ugyanakkor nem is kér semmit sem.
Mennyire hasonlítanak az ő imájára a mi imáink!
Mennyire vigyázunk mi is arra, hogy tökéletes embert
mutassunk Istenünknek, - imáinkban!
A "nem öltem, nem loptam",
- a "belőlem nem hiányzik semmi", - embert!
Pedig mennyire nem igaz ez!
Ha pedig mindezt még az is súlyosbítja életünkben,
hogy a jónak gyakorlása mellett oly könnyen lenézzük,
megvetjük a magunknál bűnösebbnek tekintett embereket,
akkor már teljesen azonosítani kellene magunkat a farizeussal!
Azzal, aki önmagában nem képes mélyebbre ásni,
nem mer szembesülni, azaz fél találkozni igazi önmagával.
Hiányosságaival és bűneivel, személyiségének sötét oldalával.
Azzal, - akiben semmi sincs a bűnös vámos alázatából.
Akkor leszünk megigazultak Isten előtt imáinkban,
ha - mint a vámos - lelkületünkben távol, hátul állunk
és szemünket sem merjük az égre emelni.
Ha csak Isten bocsánatáért tudunk esdekelni.
Lehajtott fejjel, mellünkön, helyesebben a szívünk felett
keresztbe tett karjainkkal bűnbánatunkat kifejezve.
Mert a vámos ebben a lelkületben vált Istennek tetszővé.
Így magasodott fel azáltal, hogy alacsonnyá tette magát!
Azáltal, hogy irgalmat kért, megnyílt Isten felé.
Elindult annak az Istennek Szíve felé, aki maga az Irgalom.
Nem lehet elképzelni, hogy az Irgalom Atyja ezt a tiszta
önmagába nézést és Feléje való elindulást
ne nézte volna jó szemmel.
Kell, hogy következzék mindebből, hogy a vámos,
- szemben a farizeussal, - Isten által igazzá lett nyilvánítva.
Azaz Isten szemében, - Isten mércéje alapján, - igazzá vált.
Nem vitás, hogy melyik ember, - a farizeus, vagy a vámos, -
magatartása kell közelebb álljon hozzánk!
A farizeushoz vagy a vámoshoz kell jobban hasonlítsunk?
Ha igaznak, - tökéletesnek, - tartjuk magunkat,
Isten nem tud semmit ajándékozni nekünk.
Úgy fogunk távozni Isten közeléből, ahogyan érkeztünk.
Ha elégedettek vagyunk önmagunkkal, sosem fogjuk megtudni,
hogyan értékeli viselkedésünket, életünket Istenünk.
|