Holnap vasárnap! (évközi 16. vas C év)

Az én Jézusom a Krisztus, többször is járt Betániában.

Ott laktak a testvérek: Márta, Mária, és Lázár.

A mostani evangéliumi részben látjuk, amint Márta

iparkodott, hogy minden rendben legyen a vendéglátásban,

Mária pedig Jézus mellett hallgatta annak szavait.

Márta ezért, neheztelt testvérére és kérte Jézust,

biztassa Máriát, hogy segítsen neki. Erre Jézus Mártát

szinte megfeddi: „Mária a jobbik részt választotta.

Nem is veszíti el soha!” (Lk 10, 42)

Ez a rövid történet már önmagában is nagyon gazdag.

Az állandóan mozgó és tevékenykedő Mártában és

a hozzá hasonló embertársainkban van valami rejtett

bizonyítási kényszer. Ők azt gondolják magukról,

hogy nekik mondanivalójuk nincs a másik ember

számára. Ezért szinte beletemetkeznek a munkába.

Ezzel igyekeznek tűrhetőbbé tenni az életükben

olykor-olykor megjelenő csendet,

amiben szembesülniük kellene önmagukkal és azzal,

hogy ebben a csendben meg kelljen hallaniuk

az egyébként is csendben hozzánk szóló Istent.

Pedig az elvonulás, a csend lehet csak

minden változásnak és önismeretnek kezdete.

A zajban, az önmagától távol levésben élő ember

képtelen elcsendesedni.

Mert ez a körülötte kialakuló csend elviselhetetlen

egyedüllétbe kényszeríti a csupán tevékenységi

kényszerben élő embert.

Pedig csak a hallgatás, a csend képes

megtanítani minket a helyes Isten-kapcsolatra.

Mária pontosan erre példa.

Ő tud, - a folyton tevékenykedő

Mártával ellentétben, - Jézusra hallgatni,

Jézusra figyelni.

Benne bizonyosan meg fog születni a változás,

benne gyümölcsöt terem a hallgatás,

- az Úrra való figyelem.

Ez nem azt jelenti, hogy a tevékenykedés,

a szolgálat nem lenne fontos!

A világban bizony nagyon sok dolgunk, feladatunk van.

Igyekeznünk kell azt előbbre vinni. Sőt a munkálkodás

egyenesen Isten parancsa. Jézus nem ezt vonja kétségbe!

Ha Mária más körülmények között,

- nem amikor Jézus mellé lehet ülni, -

a hétköznapok egyszerűségében hagyná egyedül Mártát,

akkor lusta lenne és érzéketlen.

De amikor az Úr a vendégük, Márta bizonyul restnek

és érzéketlennek, mert a felemelő szellemi alkalmat

mulasztja el. Azt, ami talán soha nem tér vissza!

Azt semmiképpen nem lehet mondani, hogy a Jézusért

végzett bármely szolgálat nem lenne „jó rész!”

De az bizonyos, hogy Krisztus nélkül végezve

semmit sem ér!

Ha valaki folyton önmagát helyezi előtérbe,

és az énje meg nem hal Krisztusban,

ott azon a munkán, Istenért végzett szolgálaton

nem lehet rajta az Úr áldása!

Bármennyire is tevékeny is legyen valaki.

Az evangéliumi részletben nem az a gond Mártával,

hogy Jézusnak szolgál, hanem az, hogy méltatlankodik,

Jézust megpróbálja befolyásolni, hogy a saját értékrendje

szerinti jót a húgánál a Megváltón keresztül érje el.

Ez a Jézust befolyásolni akaró törekvés mindenképpen

elítélendő és helytelen. Emiatt Márta szolgálatának

alig van értéke, mert nemcsak az a lényeg,

hogy a Vendég el legyen látva, hanem az is,

hogy az milyen lelkülettel történik.

Legyen bármily csekély a szolgálat, amit Krisztus iránti

szeretetből végzünk el, annak igen nagy az értéke.

Ugyanakkor bármely nagy vagy nagynak látszó tett

e nélkül a szeretet nélkül

értéktelen az üdvösség szempontjából.

Mártának Jézust eszközként felhasználni akaró

törekvése egyértelműen azt mutatja,

hogy a húga iránti méltatlankodása

oly nagy volt benne, hogy észre sem vette,

felszólításával még Krisztust is megbánthatja.

Jézus azonban szeretettel van Márta iránt is,

de ugyanakkor védelmébe veszi Máriát.

Az evangélium itt és így, - így szembesít önmagunkkal.

Nem kell letagadni a saját állapotunkat,

sem az Úrral való felületes

vagy nem kielégítő kapcsolatunkat.

Mindenkor van esélyünk arra, hogy a Vele való

szövetségünket újra és újra megújítsuk, és teljesen

odaszánjuk magunkat Neki.

A valódi Krisztus-követésben

nem válik szét a Jézus lábaihoz való letelepedés,

az ima és az ő szavainak a hallgatása,

valamint az érte végzett bármely szolgálat,

hanem mindig együtt jár és együtt egész.

Akkor leszünk képesek végezni az Úr munkáját,

hogyha Vele élő eleven és állandó

imakapcsolatban vagyunk.

Minél bensőségesebb és személyesebb

Krisztussal a kapcsolatunk,

- a személyes Istenismeret, az ima,

és a belévetett bizalom által, -

annál inkább fogunk biztatást érezni arra,

hogy munkálkodjunk is

embertársaink üdvösségéért.

Szeretettel:

Árpád

VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:

https://www.youtube.com/watch?v=ucn4CWgepZY

https://www.youtube.com/watch?v=L9zgq5qrNGw