Holnap vasárnap! (évközi 15. vas C év)

Az én Jézusom a Krisztus, aki az írástudó által feltett

kérdésre: „Ki az én felebarátom?” (Lk 10, 29),

határozott választ adott. Annak ellenére, hogy

példabeszéddel válaszolt, - vagy talán éppen ezért, -

Jézus teljes, kimerítő és érthető választ adott.

Válaszában a jerikói országút, - a történelmem átívelő

kegyetlenségek és szenvedések útja, -

az emberiség leghosszabb és legfájdalmasabb útja.

Hatalmas ívén, - Jézus korától napjainkig, -

nemzedékek hosszú sora járt és jár.

Ezernyi jel figyelmeztet bennünket az út mentén,

hogy óriási nagy a baj!

Hogy az emberiség élete mennyire kegyetlenné

és irgalmatlanná vált. Jézus idejében általános volt

az út porában fekvő kifosztott és félholtra vert áldozat

fájdalmas nyöszörgése. Ma pedig?

Ma csak meg kell nyitnunk az internet hírhálóját,

és áradnak ránk a háborúságoktól és kegyetlenségektől

torzult élet borzalmai. Ennek nyomán persze

okosabbnál okosabb kérdések és válaszok

özönét fogalmazhatjuk meg.

Magukat a kérdéseket nem követik azonban más,

csak üres magyarázkodásokkal teli válaszok.

Ezekben pedig nincs semmi más,

csak önzéseink olcsó trükkjei.

Mindezek nyomán ezen a vasárnapon legalább mi,

akik keresztényeknek valljuk magunkat,

tegyük fel magunknak őszintén a bibliai kérdést:

„Ki az én felebarátom?”

Hisz oly könnyű a válasz, - egyértelmű, hogy mindenki!

Valóban! Már megkeresztelésünk által is, mi elsősorban

ebbe, - a segítésre kötelezettek körébe lépünk be.

Mert annak nyomába lép minden megkeresztelt

Krisztus-követő, aki az Ő parancsát, „új parancsnak” nevezi.

Alapvető mércéje magának Jézusnak, - irántunk való szeretete!

Aki embertársát nem becsüli, megveti, gyűlöli,

az nem nevezheti magát kereszténynek, - Jézus tanítványának.

Az ezzel a gondolkodásával kizárja magát Isten országából!

Hányszor és hányszor kerül elénk életünkben segítségünket

kérő embertársunk, akit úgy viselkedve, mint a példabeszédben

szereplő pap és levita, - elutasítunk.

Mi már tudjuk, hogy egy keresztény embernek mindenkit

a felebarátjának kell tekintenie!

Ugyanakkor azt is tudni véljük, hogy ez igaz is, meg nem is.

Elméletileg biztos, hogy igaz, hogy a Krisztust követő

embernek mindenkiben felebarátot kell látni.

Gyakorlatilag azonban azt mégsem lehet kívánni,

hogy mindenki gondját magunkra vegyük.

Jézus gyönyörűen leszűkítette

a felebarát fogalmát példabeszédében.

Jól tudja Jézus, hogy nekünk minden szánalomra méltó,

szerencsétlenül járt emberért fáj a szívünk.

Csak éppen mindig azért az egyért nem,

aki az utunkba akad, akivel pillanatnyilag találkozunk!

Akivel szemben viszont, - éppen abban az adott esetben,

a felebaráti szeretet

gyakorlati megvalósítására kellene sor kerüljön.

Mert, - ott és akkor, - csak az az egyetlen ember

kell legyen a felebarátunk!

Akivel szemben a találkozás

éppen időszerűvé teszi a szeretet parancsát!

Ilyen értelemben nem mindenkit kell nekünk szeretnünk,

- csak úgy, általánosságban, - hanem őt,

akit kifosztottak, félholtra vertek s elhagytak.

Ő szorul a segítségünkre, s ezt kell nekünk,

teljes mértékben meg is adnunk.

Ők a mi felebarátaink!

Az élet sokszor ismert, sokszor névtelen vándorai,

akikre rátámadt a másik ember erőszakossága,

igazságtalansága, önzése, amely kifosztotta őket.

Testileg vagy lelkileg megsebesítette őket és most

vergődnek és nem tudnak talpra állni.

Ők kiáltanak felénk!

Sőt az igazi felebaráti szeretet továbbmegy és

felebarátnak tekinti a rablókat, gonosztevőket,

az irgalmatlanokat, akik mások életét

testileg, lelkileg teszik tönkre.

A Krisztusi ember őket sem megvetéssel nézi,

és főleg nem gyűlölettel,

hanem meglátja bennük a bűnös embert,

ki rászorul az értük való imáinkra.

A való élet teljes mértékben igazolja

Jézus példázatának helyénvalóságát.

Valójában ennyire egyszerű a válasz arra a kérdésre,

hogy ki a mi felebarátunk, - és ki nem.  

Bocsássa meg nekünk az Úr, amikor nem törődünk azokkal,

akiknek szüksége éppen a mi segítségünkre vár.

Erősítsen meg minket, hogy igazi felebarátként viselkedjünk.

Mert amikor másoknak szolgálunk, - Krisztusunkat szolgáljuk!

Szeretettel:

Árpád

VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:

J.S. Bach: Oh, Örökkévalóság, Te mennydörgő szó! – (BWV 60.)

https://www.youtube.com/watch?v=Sa0s8C4N8o4

https://drive.google.com/file/d/17zxg2RxxUcpCWn8wXQl_sykqYbgebnU4/view

https://www.youtube.com/watch?v=-eObPSoYajg