Holnap vasárnap! (évközi 14. vas C év)
2022.07.02. 19:20
Hogy egyéni, saját életünk is eljusson az Isten Országába, megtérésünkre van szükség. Azaz radikális fordulatra, határozott irányváltásra. Azaz, - „arra ne haladj, mert rossz felé mész!” Ebben maga Isten fog kézen bennünket és visz ebbe a teljesen újba.
Holnap vasárnap! (évközi 14. vas C év)
Az én Jézusom a Krisztus, aki, mikor elküldte
hetvenkét tanítványát, elmondta nekik, mit tegyenek.
Akkor a lelkükre kötötte,
- mint legfontosabbat, - hogy hirdessék:
„Közel van hozzátok az Isten országa!” (Lk 10,
Isten országa, az Istennek eredeti gondolata szerinti
Rend, - amiben helyre áll a teljes világ rendje.
Ahol Isten akarata valósul meg azáltal,
hogy benne létre jön az Öröm, - a Szentlélek által.
Az Igazság és a Béke!
Ennek felépítéséért jött el Krisztus, mert ezt az ember
pusztán jóakaratával képtelen teljesen felépíteni.
Mégsem az egészen távoli jövőben lesz
megtapasztalható ennek kialakulása.
Sőt abban a pillanatban átjárta elérkezte a jelent,
- az életünket, - amikor Isten Szíve a názáreti lány
Szíve alatt elsőt dobbant!
Szinte ellentmondásként Jézus mégis azt hirdeti,
hogy elközelített a betelt időben az Ígéret,
de még mindig csak egészen közel van!
Azaz még nincs itt a maga teljességében.
Tehát már itt van, - de hiány nélküli kiteljesedése
Krisztus második eljövetelével történik meg.
Hogy egyéni, saját életünk is eljusson
az Isten Országába, megtérésünkre van szükség.
Azaz radikális fordulatra, határozott irányváltásra.
Azaz, - „arra ne haladj, mert rossz felé mész!”
Ebben maga Isten fog kézen bennünket és visz
ebbe a teljesen újba.
Emberi nyomorúságunk éppen az, hogy mi
gondolkodás nélkül, - magyarázva bizonyítványunkat,
szinte észre sem vesszük, -
hogy mennyire a rossz irányba haladunk!
Megtérésünk az, amikor elfogadva Isten kegyelmét,
- a mi közreműködésünkkel, építve Isten Országát, -
maga Isten visz be bennünket az Ő Országába.
Az Ő eredeti, üdvözítő gondolata szerint.
Meggondolva mindezt láthatjuk,
hogy a saját megtérésünk Isten kegyelmi tette életünkben.
Ebben adja meg nekünk ingyenes ajándékát,
a hit kegyelmét, amely által megtörténik a csoda!
E csoda folytán vagyunk Isten Országában
és Isten Országa így van bennünk!
Általunk jelenik meg a világban!
Ez volt és ez szándéka most is Jézus Krisztusnak,
hogy ez az Ország bennünk valósuljon meg.
Ebben a világban, ebben a posztmodern és hajszolt,
olykor bűnében fetrengő emberben!
Ez az ország nem választható el Isten Egyházától,
Krisztus Titokzatos Testétől!
Mert az Egyház nem önmagáért létezik,
hanem Isten Országára irányul.
Az Országnak jele, eszköze és csírája.
Imájával szolgálja az Országot.
Mit ahogyan az az ima is,
mire maga Jézus tanított minket,
s amiben ott van kérésünk:
|