Holnap vasárnap! PÜNKÖSDVASÁRNAP!
2022.06.04. 19:14
Mindazokat a tulajdonságokat, melyeket a keresztény lét tartalmaz egy emberben, azokat a Lélektől kapott ajándékoknak köszönhetjük. A Lélek által vagyunk képesek Istent Atyánknak szólítani. A Lélek műve az, ahogyan a keresztény közösség Krisztus Egyházát építi.
Holnap vasárnap!
PÜNKÖSDVASÁRNAP!
Az én Jézusom a Krisztus, aki mintegy lezárva
tanítását, - szinte annak befejezéseként, - mondta
tanítványainak: „A Vigasztaló, a Szentlélek,
akit majd a nevemben küld az Atya,
megtanít titeket mindenre!” (Jn 14, 26)
Ezzel határozottan elmondta, mit fog tenni az
Általa küldendő Szentlélek az Egyházban és a világban.
Nagy ívű és erőt nyújtó isteni ígéret ez!
Amelyben minden Krisztusban hívő részesülni fog.
Annak az embernek lesz tanítómestere a Lélekisten,
aki szívében és lelkében már szert tett istenismeretre,
de annak mélységeit még nem tudta magáévá tenni.
Ezeknek maga a Lélek fogja „elmagyarázni” mindazt,
ami szükséges.
A Lélek növeli szívünkben a szeretetet,
amellyel szeretjük a már megismert igazságokat,
és ugyancsak a Lélek sürget bennünket
további igazságok megismerésére.
A Lélek alakítja Krisztus követőit
hatásos és nyílt tanúivá.
Vagyis mindazokat a tulajdonságokat,
melyeket a keresztény lét tartalmaz egy emberben,
azokat a Lélektől kapott ajándékoknak köszönhetjük.
A Lélek által vagyunk képesek Istent
Atyánknak szólítani.
A Lélek műve az, ahogyan a keresztény közösség
Krisztus Egyházát építi.
Amit hiszünk és teszünk, az ugyan a saját akarati
elhatározásunk és tettünk, de az ebben
szerepet játszó hit és szeretet elsősorban
a Szentlélek ajándéka.
Mint ahogyan a bennünk virágzásnak indult hit
és keresztény életünk fejlődése a jobb,
a szebb felé is, - a Szentlélek műve.
Így tehát minden megkeresztelt hívőnek tudnia kellene,
sőt kell, - hogy amikor a fentiek érdekében cselekszik,
akkor a Szentlélek eszköze.
Ezért oly fontos a Szentlélek állandó segítségül hívása.
Ebben az egyre jobban elpogányosodott világban
különösen is szükséges, hogy a Szentlélek működését
megértsük és magunkat egyre jobban átadjuk,
- hasznos eszközül, - Isten országa építéséhez.
Ami feladata a keresztény világnak,
- a „lélekben való megújulás,” -
akkor válik valóra, ha a hívő emberek tömegei
mindennapi életükben türelmesen, alázatosan
és szünet nélkül törekednek arra,
hogy felismerjék a Lélek indításait.
Éppen ezt akarja a szavaival Jézus megvilágítani
számunkra és ehhez adja Ígéretét,
hogy elküldi nekünk Isten Szentlelkét.
Bennünk pedig, ha erre gondolunk,
a szerelmes ember tapasztalatához hasonló
érzület kell, hogy legyen.
A szerelmes tapasztalata ugyanis éppen az,
hogy szerelmesének hiánya ellenére is képes
megélni a szeretett személy boldogító jelenlétét.
Mert eltölti annak tudata, - miközben várakozik, -
hogy szerelmével való találkozása
biztos remény számára.
Az egyház ezt az ígéretet híven őrzi és adja tovább,
immár kétezer éve. Hogy Isten népének közössége,
mely azt meghallotta, - egyben tökéletesen
megtapasztalja Isten jelenlétét.
Konkrétan pedig, gondoljuk csak a Szentírás olvasására.
Ha azt nem pusztán kötelességünknek tartjuk,
hanem áhítatos és buzgó imádságos olvasásnak, -
ezáltal Isten éltető jelenlétének körébe kerülünk!
Mely, mint tápláló forrás és újjáteremtő erő
jelenik meg életünkben. Ekkor és éppen ebben válik
eredményt hozó segítséggé a Szentlélek Úristen!
Így tesz nyitottá arra, hogy az Úr Szavát befogadjuk.
Mindebben részünkről arra van szükség,
hogy nyitott lélekkel tudjuk befogadni Istennek
hozzánk szóló és hozzánk hajló Lelkét és Szavát!
Engedjük, hogy az átjárjon, éltessen
és formáljon minket!
Isten Szent Lelkével eltöltött ünnepet kívánok,
szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
Bach: Cantata Pentecost (BWV 68.) –
Also hat Gott die Welt geliebt –
https://www.youtube.com/watch?v=neKFWb1_uAw
Szövegkönyv:
https://drive.google.com/file/d/1HpHiGYnvlP1SYjja-0-yNUVV_nmRaI7i/view
Kottával:
https://www.youtube.com/watch?v=0hntj3JMonE
|