Holnap vasárnap! (évközi 6. vas C év)
2022.02.12. 18:43
Azokhoz szól Jétus, akik már Isten Országához tartozónak vallották magukat. Akik már követik Őt. Akik befogadták az Örömhírt. Róluk beszél, - a szegényekről, a sírókról. Akiket miatta gyűlölni és rágalmazni fognak. Vigasztalásukra mondja, hogy mindezekért jutalom lesz a részük.
Holnap vasárnap! (évközi 6. vas C év)
Az én Jézusom a Krisztus, aki végignézve tanítványain
sokakat boldognak mond, sokakra jajt kiált,
és közben jelentőségteljesen kihangsúlyozza:
„Örüljetek, … ujjongjatok, mert nagy jutalomban
részesültök a mennyben!” (Lk 6, 23)
Azokhoz a tanítványaihoz szól, akik már Isten Országához
tartozónak vallották magukat. Akik már követik Őt.
Akik befogadták az Általa hirdetett Örömhírt.
Róluk beszél, - a szegényekről, a sírókról.
Azokról, akiket miatta gyűlölni és rágalmazni fognak.
Vigasztalásukra mondja,
hogy mindezekért jutalom lesz a részük.
Ugyanezzel egy időben elmondja azt is, mi vár azokra,
akik itt a földi létben gazdagok, jóllakottak,
az életet végigszórakozzák s akiknek hízelegnek.
Jaj-mondásokkal ostorozza ezeket,
kiknek céljuk csak a földi gazdagodás,
a felelőtlen szórakozás.
Rámutat arra, hogy a Mennyei Atya,
boldogságot szán teremtményének.
Azt a boldogságot, amit csak Ő adhat.
Ám ebben csak annak lehet része, aki szegény lélekben.
Vagyis ha javai vannak, azokat elsősorban
saját és felebarátja lelki hasznára használja.
Jézus oly gyengéden képes szólni és ezzel egy időben
képes keményen is fellépni. Ugyanakkor nem kizárni,
nem elítélni akar, hanem megtérésre és bűnbánatra biztatni.
Ez azóta is mindig így volt, ma is így van és
a jövőben is így lesz. Ugyanakkor a keresztény ember
számíthat az Isten megerősítő
és vigaszt nyújtó segítségére is.
Igaz ugyan, hogy Jézus azt hangsúlyozza ki,
hogy a nagy jutalomban a mennyben részesülnek,
de tapasztalni fogják azt is, hogy ez az ígért boldogság
már itt a földi létben elkezdődik.
És majd a mennyben fog egészen beteljesedni.
Jézus, az Ő szeretetprogramjában, arra bátorítja
és bíztatja követőit, hogy segítsék a szegényeket.
Legyenek nyitottak irányukban.
A mennyek országának teljes boldogságát
csak akkor érhetik el, ha hisznek Krisztusban
és ha felismerik, szeretik a szegényekben
Őt magát!
Már küldetésének kezdetekor kijelentette,
Ő arra kapott megbízást, hogy jó hírt hozzon
a szegényeknek, mindazoknak,
akiket lenéznek és megvetnek.
Az elhagyottaknak pedig meghozza a szabadulást.
A szegénység egyet jelent az alázatos szívvel.
A szív magatartásával, mely nem engedi,
hogy a pénz a karrier és a luxus legyen az élet célja.
A boldogmondások szövege a jelen élethelyzetekben
megtapasztalt, problémákat feledtető Istenre hagyatkozó
földi életre vonatkozik.
Tisztán kell lássuk hogy ezekben Jézus új és természetfeletti
életfelfogásra tanít minket.
Hogy Isten országát és igazságát többre becsüljük
minden földi gazdagságnál.
Lássuk meg azt, hogy az Egyház a világnak
az evangéliumi élet boldogságát ajánlja.
Hogy miközben a mulandó élet javaiért dolgozunk,
aközben meg ne feledkezzünk az örök értékekről!
Hogy Jézus nevéért béketűrő lélekkel viseljük el
az élet szenvedéseit.
Hogy a legfőbb erőt nyújtó vigaszunk az legyen,
hogy Jézusunk boldognak mond minket,
ha a végsőkig hűségesen kitartunk Mellette
és szeretetprogramja szerint éljük le életünket.
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
Lévén farsang, - de ne csak most mosolyogj!
https://www.youtube.com/watch?v=Psqk5ELZQMg
https://www.youtube.com/watch?v=RT-AyliiclA&t=57s
|