Holnap vasárnap! (évközi 4. vas C év)
2022.01.29. 16:21
Mindig voltak és vannak, akik képtelenek elfogadni a názáreti Jézust Isten küldöttének, - Isten Fiának. Ez a „Jézus-megvetés,” - újra és újra megismétlődik egyének és közösségek életében. Az emberiség nem döbbent rá, hogy mi következik abból, ha kiutasítja Jézust az életéből!
Holnap vasárnap! (évközi 4. vas C év)
Az én Jézusom a Krisztus, kinek egyenes szavú
tanítása egyenes beállítottságú lelkekre hat.
Ők képesek szavait úgy hallgatni,
hogy közben tudják,
hozzájuk szól és róluk beszél.
Azonban nagyon sokan vannak,
akiknek nehezükre esik az,
ha valaki egyenesen szemükbe mondja
róluk alkotott véleményét.
Így tettek a názáretiek is, Jézus földijei.
Míg sokan mások Jézus Örömhírét
nyitott szívvel fogadták,
a názáretiek önmagukat kiejtve
Jézus szeretetének vonzásából
„fölvezették arra a hegyre,
amelyen városuk épült,
a szakadék szélére, hogy letaszítsák.
De Ő áthaladt közöttük …” (Lk 4, 29-30)
Először mindenki helyeselte
a szavakat, amelyek ajkáról fakadtak.
Majd, - mivel megragadtak
felszínes tapasztalataiknál, - egymás befolyásának
hatására haragra gyulladtak Jézussal szemben.
A szólás, amit Jézus idézett,
- de még inkább a két példa, -
amivel alátámasztotta mondását,
hogy „egy próféta sem kedves hazájában”,
ugyanúgy szólt hallgatóinak, mind önmagának.
Ugyanis Isten, - az Ő végtelen szeretetéből, -
állandóan prófétákat, figyelmeztetőket küldött
a történelem folyamán választott népéhez.
Végül pedig egyetlen Fiát küldte, -
már nem csak a választott néphez,
hanem a földkerekség minden népéhez.
Hallatlan gondolat volt ez
a korabeli zsidóság számára, nem csoda tehát,
hogy gyilkos harag ébred a názáretiek szívében.
Az az ember, kinek életét a szeretet
gyakorlása jellemzi, - Isten gyermekeként, -
Istenéhez hasonlít.
Aki azonban ezt az életprogramot
nem képes elfogadni,
az kivonja magát ebből a szeretetkörből.
Ezt tették a názáretiek is.
Ez az ellenkezés, visszautasítás,
kétkedés és gyűlölet kíséri végig Jézus útját
a történelem folyamán. Mindig voltak
és vannak, akik képtelenek elfogadni
a názáreti Jézust Isten küldöttének,
- Isten Fiának.
Ez a „Jézus-megvetés,” -
újra és újra megismétlődik
az egyének és közösségek életében.
Az emberiség még mindig nem döbbent rá,
hogy mi következik abból,
ha kiutasítja Jézust az életéből!
Súlyos veszteség és tragédia
az egyén és az emberiség számára.
Az igazság és annak hirdetése ma is
sokakban ébreszt gyűlöletet.
Akit ugyanis az igazság eltalál,
az vagy megváltozik, vagy megharagszik.
Ez utóbbi pedig
megsemmisítő ítéletet von magára,
annak ellenére, hogy Jézus
nem sújt le rá büntető végzéssel és csapással.
Egyszerűen átvonul közöttük!
Jézus hatását ugyanígy nyomon követhetjük
saját lelkünkben, - saját életünkben.
Vele kell járjuk életutunkat,
ha nem akarunk sötétben botorkálni!
A mércéje annak, hogy mennyire tökéletes
a mi Krisztusba való gyökerezésünk az,
hogy a gyakorlati életben
szeretet irányit-e bennünket.
Az Isten és ember iránti szeretet,
mint egyetlen maradandó érték!
Erről kell felelősen döntenünk,
hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus
köztünk áthaladva, itt ne hagyjon bennünket!
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
C.Saint-Saens: Messe op.4 for two organ, soloists,
chorus and symphonic orchestra
https://www.youtube.com/watch?v=lNqicSIP5wE
A mára már 31 éves kórus,
a Bátaszéki Pedagógus Kórus 2005-ben
https://www.youtube.com/watch?v=hMbtrCzXtXQ
|