Holnap vasárnap! (évközi 22. vas)
2021.08.28. 17:44
Jézus rá akarja ébreszteni az írástudókat és a farizeusokat, - de ugyanígy minket is, - nagy hibájukra, hibánkra, amikor idézi nekik, nekünk, az izajási figyelmeztetést: „Ez a nép ajkával tisztel engem,ám a szíve távol van tőlem!” (Mk 7,8)
Holnap vasárnap! (évközi 22. vas)
Az én Jézusom a Krisztus, aki mint Istennek
közénk érkező Fia, egyedül jogosult
az ószövetségi törvények magyarázására.
Ezzel pedig a farizeusok és írástudók
szenvedélyes ellenkezését vonta magára.
Nem az előírások szó szerinti betartása
jelenti Istenhez való tartozásunkat,
hanem Feléje való nyitottságunk,
és főleg a szeretet parancsának megélése.
Jézus rá akarja ébreszteni az írástudókat
és a farizeusokat, - de ugyanígy minket is, -
nagy hibájukra, hibánkra,
amikor idézi nekik, nekünk,
az izajási figyelmeztetést:
„Ez a nép ajkával tisztel engem,
ám a szíve távol van tőlem!” (Mk 7,8)
Jézus szigorúan és nagyon határozottan
hangsúlyoz!
Mert Istennel való kapcsolatunk igazságáról,
vallásos életünk hitelességéről van szó.
Ma úgy tűnik, - többen, mint régen, -
nem tartják tiszteletben Isten törvényeit.
Azokban csupán korlátozásokat látnak.
Jézus, amikor úgy tűnik, fellazítja
a zsidó hagyományokat és parancsokat,
nem eltörli azokat, hanem rávilágít a lényegre.
Azok igazi értelmére.
Mert egyértelmű, hogy a vallási előírások
betartása teljesen hiábavaló,
ha nem Isten és ember iránti szeretetből fakad.
Annak a veszélynek elkerülésére hív
bennünket is Jézus,
hogy fontosabbnak tartsuk vallási életünk
külsőségeit annak belső tartalmától.
Arra kér, hogy ismerjük fel újból és újból,
hogy hittapasztalatainknak,
hitben való életünknek középpontja
a tökéletes Isten és ember iránti
tevékeny szeretet.
Aminek minden képmutatástól
mentesnek kell lennie!
A vallásos, hit szerinti élet soha sem lehet
bezárkózó és elszigetelődött.
Nem pusztán külső magatartás!
Sőt inkább valamiféle őrködést jelent.
Annak őrizetét, hogy a külső megjelenése
a belső tartalom kifejezése.
Gondolkodásunkat és cselekvésmódunkat
ne ássa alá az evilági gondolkodás, hiúság és gőg!
Mert az az ember, aki hiúságban,
gőgben és kapzsiságban él,
- ugyanakkor szerinte hitben,
és magát vallásosnak tartja, -
az egyértelműen képmutató!
Ugyanide tartozik az a gondolat is,
hogy mikért fogadja be Isten szavát az ember,
melyet vasárnapról vasárnapra
hallgat a szentmisében.
Amennyiben figyelmetlenül és felületesen,
akkor bizony édeskevés a haszna belőle.
Észszerű meghajlással
és szívének mélységében teljesen nyitottan,
jó termőföldként kell azt fogadni!
Csak így verhet gyökeret benne
és így hozhat gyümölcsöt életében.
Mert Isten szava olyan,
mint a földbe elvetett búzamag,
melynek konkrét tettekké kell növekednie.
Így tisztítja meg szíveinket és tetteinket,
Istennel és emberrel való kapcsolatainkat
a képmutatástól!
Így tiszteljük és szeressük szívből és lélekből
Istent és az embertársat, - mindig!
Egész életünkben és mai szép,
nyár végi vasárnapunkon!
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
https://www.youtube.com/watch?v=XPGF9kIt-Ag
|