Krisztus Szent Teste és Vére, - Úrnapja! B év
2021.06.05. 22:53
Az Úr és a tanítványai az emeleti terembe vonultak be. Itt tette Jézus a világtörténelem első konszekrációját. A kenyérnek és bornak átváltoztatását Testévé és Vérévé! Benne foglaltan az egyházi rend szentségét: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre!”
Holnap vasárnap!
Krisztus Szent Teste és Vére, - Úrnapja!
Az én Jézusom a Krisztus, kinek szent Testét és Vérét,
- mert az alapítás napjára, Nagycsütörtökre már
a másnapi Kereszthalál a szomorúság felhőjét vonja, -
egy külön ünnepen, Úrnapján ünnepeljük.
Ebben az esztendőben az Egyház
Márk evangéliumából olvastatja fel az alapítás történetét.
Amiből engem az idei esztendőben
az előkészület prófétai jellege ragadott meg.
Amit Márk evangélista így ír le:
„A tanítványok elmentek, s a városba érve
mindent úgy találtak, ahogy megmondta,
és elkészítették a húsvéti vacsorát.” (Mk 14, 16) -
már pontosan jelzi Jézust istenségét.
A háttérben az az előírás áll,
hogy a bárányvacsorához
mindent gondosan elő kell készíteni.
Jézus, mint a vacsora házigazdája kettőt
a tanítványok közül a városba küld.
Megbízásuk Jézus prófétai tudásáról tesz tanúságot.
Ismeri a jövőben előforduló eseményeket,
és képes azokat akaratának alárendelni.
Egy vizeskorsót vivő emberrel fognak találkozni,
- aki majd megmutatja, hogy hol kell felkészülni
a húsvéti vacsora megünneplésére.
Ez a picinek mutatkozó jelenet, körülmény
a hívő embernek már jelzi,
hogy Jézus számára semmi sincs, amit ne tudna,
ne látna előre. Számára a jövő, - nyitott könyv.
Földi életének egyik legfontosabb mozzanata,
cselekedete ez a Vacsora.
Amiről most már azt is elmondjuk,
hogy annak még a helyszínéről is
maga Isten gondoskodott.
Ez a helyszín bent a városban, Jeruzsálemben,
egy bizonyos házban volt,
annak egy tágas emeleti termében.
A tanítványok ott készítették el a húsvéti vacsorát
a törvény előírásai szerint és úgy is tálalták fel azt.
Ahogy az este elérkezett, az Úr és a tanítványai
oda vonultak be, és ott foglaltak helyet.
Itt tette Jézus a világtörténelem első konszekrációját.
A kenyérnek és bornak átváltoztatását
Testévé és Vérévé!
Ekkor alapította meg az Oltáriszentséget.
Benne foglaltan az egyházi rend szentségét
azzal, hogy ezt mondta:
„Ezt tegyétek az én emlékezetemre!”
Így született meg a szentmise! Az Eucharisztia!
Érdekes arra a mozzanatra gondolnunk,
hogy az Úr Jézus még Júdást is megáldoztatta!
Döbbenetes árnyéka ez
annak a szent és gyönyörű Estének!
Előrevetíti mindazok árulását,
akik bűnnel a lelkükben veszik magukhoz
az Úr testét és Vérét a szentmiseáldozatokban.
Továbbá, hogy Júdás, miután áldozott,
hagyja el a vacsorát, - a szentmisét,
hogy megtegye árulását a gonosz ösztönzésére.
Hívő keresztény életünkben,
hányszor és hányszor történik meg ez!
Ezen a vasárnapon az Egyház
különleges tisztelettel ünnepli meg az Úrnapját.
Jézus köztünk maradó szeretetének
legközvetlenebbül elérhető jelét, az Eucharisztiát.
Árulásainkra gondolva bizony
nehezebben lehet ünnepelni.
Pedig árulásainkat, bűneinket megbánva
és erős fogadással elhatározva, hogy többet soha!,
- máris ünnepre alkalmassá tehetjük lelkünket!
Tegyük és ünnepeljünk!
Szeretettel:
Árpád
Dicsérd Sion Üdvözítőd!
https://www.youtube.com/watch?v=u6e_zDpdETc
https://www.youtube.com/watch?v=F-oyduxFGgE
|