URUNK MENNYBEMENETELE!
2021.05.15. 18:10
Jézusnak mennybemenetele előtt szavai számunkra meghívás és küldetés.
Olyan emberré kell válnunk, aki Isten szeretetét és gondoskodását kell megjelenítse a világban. Tegyünk meg tehát, - az Ő segítségével, - ennek érdekében minden tőlünk telhetőt.
Holnap vasárnap! (húsvét 7. vas B év)
URUNK MENNYBEMENETELE!
Az én Jézusom a Krisztus, kinek a feltámadása utáni
negyvenedik napon mennybemenetelét ünnepli
az Egyház világszerte.
Magyarországon ez idő szerint
még mindig a következő vasárnapon.
Jézus utoljára szólt övéihez a rájuk váró küldetésről,
- ezután pedig „Felvétetett a mennybe,
és helyet foglalt az Isten jobbján.” (Mk16,19)
Mennybemenetele előtt nem csupán búcsút vesz tőlük,
de meg is bízza őket evangéliumának hirdetésével.
Küldetést ad nekik, hogy életének, halálának
és feltámadásának tanúi legyenek.
Sőt kijelenti, hogy az evangélium elfogadása
és a szerinte való élés, mely a keresztség felvételében,
mint hit-megnyilvánulásban jut kifejezésre,
az ember üdvösségének feltétele.
Ez a lényeges Jézus-mozzanat
egyben az örökkévalóságba való átlépését jelenti.
A történelem jelen állapotának
képszerű megfogalmazása van benne.
Az evangélista ezzel az egyetlen rövid mondatával
az isteni dráma Főszereplőjét végső helyére helyezi.
Egyben szól Jézus felmagasztalásáról, igazságáról
és arról, hogy a szerető és szelíd Jézus
részese Isten teljes hatalmának.
Számunkra pedig meghívás és küldetés
Jézus szava és tette, - ekkor!
Olyan emberré kell válnunk, aki Isten szeretetét
és gondoskodását kell megjelenítse a világban.
Tegyünk meg tehát, - az Ő segítségével, -
ennek érdekében minden tőlünk telhetőt.
Isten művei részben
életünk által nyilvánulhatnak meg.
Imáinkban erőt kérjünk, hogy a lehető legjobban
használjuk fel tehetségeinket Isten szolgálatára.
Életmódunkkal hirdessük evangéliumát!
Ezáltal legyünk áldássá
az Isten által teremtett világ számára.
Megtisztelő és gyönyörű megbízatás ez.
A megsebzett és bűn által kárt szenvedett teremtés
gyógyítása van ránk bízva.
Erre küld Jézus, amikor azt kéri tőlünk,
hogy menjünk és hirdessük az egész világon
Örömhírét.
Így teljesedik be a jövendölés,
Isten a Messiást úgy dicsőíti meg, hogy jobbjára ülteti.
Ebben az is benne van, hogy a feltámadott
és mennybement Üdvözítő, - az egész világ ura!
Ugyanakkor mennybemenetele
a mi fölemelkedésünk is egyben.
Ahova felemelkedett Krisztus,
- oda vagyunk mi is meghívottak.
Ő nem hagyott minket magunkra.
Megígérte Szentlelkét.
A Szentlélek működik bennünk,
hogy küldetésünket eredményesen tudjuk elvégezni.
Krisztus mennybemenetele a földre szállott Isten
emberségének végleges bemenetelét jelenti
Isten mennyei országába.
Ahonnan ismét el fog jönni!
Az addig eltelő idő elrejti Őt szemeink elől.
Addig azonban abban a reményben kell élnünk,
hogy egykor örökre együtt leszünk vele!
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
Tégy, Uram, engem áldássá (Berkesi Sándor / Füle Lajos)
https://www.youtube.com/watch?v=27N0FEiqcnA
|