Holnap vasárnap! (évközi 16. vas A év)
2020.07.18. 18:03
A nagy kérdés, hogy életemben búza vagyok vagy konkoly, - Isten szemében?
Pusztán abból, hogy még mindig megtűr, nem következik, hogy búza lennék!
Az aratás ideje, - még nincs itt!
Holnap vasárnap! (évközi 16. vas A év)
Az én Jézusom a Krisztus, - mikor arról szólt,
hogy a jó és a rossz szétválasztása
majd az Ítélet napján következik be,
elmondta a konkolyról szóló példabeszédet.
„Hagyjátok, hadd nőjön
mind a kettő az aratásig!
Aratáskor majd szólok az aratóknak:
Előbb a konkolyt szedjétek össze,
kössétek kévébe és égessétek el,
a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!"
(Mt 13, 30)
A gonoszságnak, a rossznak elviselése
nagy teher életünk felett.
Hisz arcátlansága határt nem ismer.
Amikor a rossz, a gonosz még
azt is követeli magának,
hogy értéket lássunk benne,
ez már szinte elviselhetetlen.
Ugyanakkor a rosszból, a bűnből megtérő
kedves az Isten előtt. Ez tény…
A rosszból, a bűnből megtérők,
- a konkolyból hasznos kalászokká válók, -
Isten szerető irgalmának diadalai.
Botlásaik, hibáik, bűneik, - megmutatják
a megrongált és kijavított értékek nagyságát.
Elsősorban azzal, hogy kiderül,
ők már tisztán látják és el is vetették azt,
amit valaha értékeltek.
Amiből Isten kegyelmével kiszabadultak.
A nagy kérdés, hogy életemben
búza vagyok vagy konkoly,
- Isten szemében?
Pusztán abból, hogy még mindig megtűr,
nem következik, hogy búza lennék!
Az aratás ideje, - még nincs itt!
Ami pedig nem lehetséges
a természet világában,
az lehetséges az ember életében.
A konkoly válhat Isten tiszta búzájává.
Hála legyen érte Urunk kegyelmének!
A példabeszédbeli szántóföld nem más,
mint a világ, amelyben élünk.
A gazda, - Isten, -
aki a világot jónak teremtette.
Jó magot vetett a szántóföldbe,
az embert jónak teremtette.
Az Isten ellensége a Gonosz,
rosszat akar Istennek és az embernek.
Megszakítja a kapcsolatot
az Isten és ember között.
E megromlott kapcsolatot
Krisztus állította helyre.
Igazából a szeretet Titkáról és erejéről
szól a búza és a konkoly példabeszéde.
A szeretet képes a rosszat jóvá fordítani.
Ez az amit
a csak földre szegezett fejű ember
soha nem tud megérteni.
Az irgalom, a megbocsátás, a türelem,
- s a méltatlanságok hősies elviselése, -
legtisztábban
Jézus Krisztusban valósult meg.
Szeretetének,
s az Őt követők szeretetének ereje
a mi életünkben is,
- sőt még a leggonoszabb emberek között is, -
a konkoly sűrűjében szökken szárba,
valósul meg.
Ebben való biztos reményünket
indítsuk fel magunkban
ezen a szép, nyári vasárnapon!
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
https://www.youtube.com/watch?v=UhP6bKCfHv0
|