Holnap vasárnap! (évközi 26. vas B év)
2018.09.29. 19:10
Jézus a kicsinyeket veszi védelmébe.
Egyben magunktól is óv, amikor a botrányról, az ártatlan,
a tiszta szívűek megbotránkoztatásáról beszél.
Holnap vasárnap! (évközi 26. vas B év)
Az én Jézusom a Krisztus, aki az Írásban
drámai hangon figyelmeztet bennünket
a megbotránkoztatás súlyosságáról:
„aki megbotránkoztat egyet is
e kicsinyek közül,
akik hisznek bennem,
jobb volna annak, ha malomkövet
kötnének a nyakára
és a tengerbe dobnák.” (Mk 9,42)
Botrányt okozni ebben a jézusi,
bibliai értelemben annyi, mint
valakinek megingatni a hitét,
vagy valakit a rosszra, bűnre vezetni.
Jézus szavai meghökkentenek bennünket,
sőt, - bizonyos fokú rossz érzést
keltenek bennünk.
Pedig amikor az Evangélium, - a jó hír,
mondatait halljuk, -
azt örömhírként éljük meg,
amely biztat, bátorít, felemel, gyógyít.
(Szép gondolat ez, Szentírás vasárnapra!)
Itt pedig most félelmet keltő szavak.
Jézus, - tanítványait oktató,
szinte sokkoló
kijelentésében nagy igényeket támaszt
velünk szemben.
A kicsinyeket veszi védelmébe.
Egyben magunktól is óv,
amikor a botrányról, az ártatlan,
a tiszta szívűek
megbotránkoztatásáról beszél.
Határozottan jelenti ki:
a kárhozat lehetősége adva van!
Ne játszadozzunk örök üdvösségünkkel.
A használt kép, - nagyon erős.
Ha valakit nyakánál fogva
a malomkőhöz kötnének
és a tengerbe dobnák,
az sokkal elviselhetőbb lenne,
mint az, ami az örök büntetéssel rá vár.
Pedig, - mennyire könnyen elsiklik
a közvélemény a lelki megtévesztés,
az erkölcsi megbotránkoztatás
sokszor előforduló esete fölött!
Érzéketlenek vagyunk a gyermekek,
és általában az emberek nevelésével,
alakításával kapcsolatos
felelősségünkkel kapcsolatban.
Csak saját szabadságunkat,
hamis önmegvalósításunkat
hangsúlyozzuk
és nem figyelünk oda eléggé,
azokra a szavainkra, tetteinkre,
- amelyekkel másoknak ártunk.
Korunk félreértelmezett
egyéni szabadságának hangsúlyozása
felmenteni akar a másokért vállalt
felelősségünk alól. Pedig ezt,
egyáltalán nem vehetjük félvállról.
Nem szabad elhinnünk
a szabados felfogású társadalomnak,
hogy semmi közünk egymáshoz!
Hogy mindenki élhet
a maga elgondolása szerint.
Hogy nem vagyunk hatással,
sőt nem is szabad hatással lennünk
egymás lelki, erkölcsi fejlődésére.
Nagyon is hatással vagyunk!
Akár belátjuk, akár nem.
A legtöbb bűn és megrögzött rossz szokás
az egyes emberek életében
a mások rossz példája,
rosszra vezető magatartása miatt
következik be!
Jézus szavai valóban félelmetesek.
Azért, mert még a „legkisebbnek” is
végtelen értéke van az Ő szemében,
- Isten szemében, -
és joga van az örök élethez.
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
https://www.youtube.com/watch?v=J5mshPsuFgI&t=1384s
|