Holnap vasárnap! (évköz 6. vas B év)
2018.02.10. 18:16
Letérdelve Jézus elé borulni, elfogadni és átélni az Ő gyógyító érintését,
és hálát adni, -
ennek a sornak kell újra meg újra elölről kezdődnie az életünkben.
Holnap vasárnap! (évköz 6. vas B év)
Az én Jézusom a Krisztus, akit a leprás
így kérlelt: „Ha akarod, te meg tudsz
tisztítani engem!” (Mk 1, 40)
S ezt a Jézus felé intézett kérését,
- gyógyulása követte.
Hite az, ami térdre borulásra indította öt.
Lelkének teljes bizalommal való
odafordulását fejezte ki ezzel.
Nem azt kérte, hogy gyógyítsa meg őt,
- hanem mivel tudta, hogy Kihez fordul, -
képes volt magát egészen rábízni Jézusra.
Ebben kellene ez a leprás beteg ember,
példaképünk legyen!
Oly jó lenne tudnunk, kihez menjünk.
Hogyan forduljunk Hozzá.
És egészen Jézusra bízni magunkat.
Mert szeretetében és segítőkészségében
bátran bízhatunk. Abban, hogy
„rajtunk is megesik a szíve.”
Egyetlen pillanatig sem kétséges
a leprás ember számára,
hogy Jézus, megtudja-e tenni a csodát.
Eléje borulása mutatta, -
tisztában van azzal, Ki elé borul.
Az élet Ura, - az Isten Fia előtt borul le.
Az sem kérdés már e leborulásban,
hogy képes-e, akarja-e meggyógyítani őt.
Nekünk is ilyen bizonyossággal kellene
Jézus elé járulnunk.
Tudva, hogy Ő mindent megtehet,
és meg is akar bennünket gyógyítani.
Jézus nélkül ugyan mit kezdhetnénk
betegségeinkkel, nyomorúságainkkal,
a minket belül marcangoló kérdésekkel?
Nem tudjuk, hogy Néki adatott
minden hatalom az égen és földön?
Hogy Ő úr, - minden élet és halál fölött?
Akkor már csak azt kell megvallanunk Néki,
hogy hisszük,
képes bennünket is meggyógyítani.
És ha Ő másként látná,
- mi azt is elfogadjuk Tőle.
Letérdelve Jézus elé borulni,
elfogadni és átélni az Ő gyógyító érintését,
és hálát adni, -
ennek a sornak kell újra meg újra
elölről kezdődnie az életünkben.
Engednünk, hogy ezek segítségével
Urunk tovább dolgozzon rajtunk.
Formáljon bennünket Szentlelke által,
az Ő akarata szerint!
Reménytelen helyzet nincs, -
az ember életében.
A remény hal meg utoljára, - mondják.
Ez nem igaz!
A remény soha nem hal meg!
A remény előbb-utóbb beteljesül!
A keresztény ember reménye pedig
maga Jézus Krisztus!
Ő érintse meg lelkünk sebeit,
hogy azok begyógyuljanak!
S adja nekünk Szentlelkét, hogy mi, -
soha ne ejtsünk sebeket mások lelkén.
Sokkal inkább gyógyítsuk azokat,
- kegyelmének segítségével…
Szép, - és gyógyulást hozó
farsangvasárnapot, - szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
Lourdes - február 11. Betegek Világnapja:
www.youtube.com/watch?v=VJ1KjctGhVw&t=183s
Mit tehetnék érted? - Halász Judit (1989)
https://www.youtube.com/watch?v=R9MC8tBi0lU
|