Holnap vasárnap! (advent 3. vas. A év)
2016.12.10. 18:32
A krisztusi élet lényege: e földi létben alkalmassá válni
az isteni élet boldogságának ÖRÖMÉRE.
Holnap vasárnap! (advent 3. vas. A év)
Az én Jézusom a Krisztus, akitől nekünk
már nem kell kérdeznünk, hogy
„Te vagy- e az, akinek el kell jönnie,
vagy valaki mást várjunk?” (Mt 11, 2)
Jóságáról, szeretetéről a megjövendölt
messiási jelekről, - mi már felismertük Őt.
Arról, hogy nem megy el részvétlenül és érzéketlenül
a szenvedő, a rászoruló ember mellett.
Arról hogy segít, gyógyít, Evangéliumot,
- ÖRÖMHÍRT hirdet.
Ez a vasárnap, az öröm vasárnapja!
Gaudete vasárnap.
Mert a szentmise bevezető éneke, (introitusa)
így szól: „ Örüljetek az Úrban szüntelenül,
újra csak azt mondom, örüljetek,
az Úr közel van” (Fil 4, 4-5)
Sajnos a látszat még mindig,
- kétezer évvel azután, hogy eljött,
s annak ellenére, hogy minden adventben,
- így az idén is, - várjuk Őt, -
nem azt mutatja,
hogy a kereszténység az öröm vallása.
Bizony a Mester azt mondta:
„Aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét!”
Hordozza Vele együtt. Tagadja meg magát.
Üdvösség nincs önmegtagadás,
a bűnös én keresztre feszítése,
a tilalmak tiszteletben tartása nélkül.
A Krisztus-követés mégis az ÖRÖM vallása!
Mert nem a kereszthordozás a cél!
Csak eredményt hozó eszköze a Nagy Célnak,
- amely ÖRÖM a Szentlélekben.
Az sem teljesen igaz, hogy míg a földön élünk,
sorsunk a sanyarúság és csak
utána következik a végtelen boldogság.
A keresztény ember életének lényegét
nem a parancsok
és szertartásos előírások teszik.
A krisztusi élet lényege:
e földi létben alkalmassá válni
az isteni élet boldogságának ÖRÖMÉRE.
A jelen megpróbáltatásainak célja,
hogy eltávolítson a lélekből mindent,
ami megakadályozná,
hogy majd részt vegyen
Isten kimondhatatlan ÖRÖMÉBEN.
A bűnökre beállított ember számára ugyanis
idegen és élvezhetetlen az az ÖRÖM,
amely a végtelen Jóság, Igazság, Szépség - sajátja.
Aki pedig őszintén,
még ha bukdácsolva is,
ha gyarló módon éli is meg
Jézus Krisztus kereszthordozó életét,
az egyre alkalmasabbá válik
a mennyei ÖRÖM befogadására.
Ő már itt, - „útközben” - olyan ÖRÖMRE tesz szert,
olyan belső derűre, amelyet kizárólag
a krisztusi élet adhat meg.
Ha elbuktunk is,
ha erőt vesztettnek érezzük magunkat,
- akkor is, - ebben legyen részünk.
Ebben az ÖRÖMBEN éljük meg vasárnapunkat
és majd, a már nagyon közeledő Ünnepet!
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
www.youtube.com/watch?v=MCq0d_L_DSM&feature=c4-overview&list=UUm2V9Sw1tqEN-ShBSd52LWQ
Gaudete in Domino - gregorián
https://www.youtube.com/watch?v=V8kYS92kNTw
|