Holnapután vasárnap! (évközi 30. vas. C év)
2016.10.21. 17:24
Az őszinteség, az alázat, a bűnbánat
és a bizalom, - a szeretettel együtt, -
a legfontosabb jellemzői a krisztusi embernek.
Holnapután vasárnap! (évközi 30. vas. C év)
Az én Jézusom a Krisztus, aki miután elmondta
gyönyörű példabeszédét
a farizeusról és a vámosról,
megjegyezte: „Mindazt, aki magát felmagasztalja,
megalázzák, aki pedig megalázza magát,
az felmagasztalják.” (Lk 18, 14.)
A farizeus teljesíti a törvényt.
Annak betűit, legalább is.
Ám ezzel nem Istent,
hanem önmagát akarja megdicsőíteni.
Önmagában csak a jót látja,
embertársaiban csak a rosszat.
Képet fest önmagáról, hogy hódoljon előtte.
A vámos ezzel szemben teljes mértékben
tudatában van bűneinek.
Menekvést egyedül Isten irgalmától remél.
Bennem, - milyen lelkület van?
Jó harcomat csak akkor tudom végigharcolni,
hitemet megtartani,
ha a vámos alázatosságával állok Istenem elé.
Nem gyáva meghunyászkodással,
képmutató szerénységgel!
Mert az alázatosság: helyes igazságérzet!
Elsősorban, - Istent elismerem Istenemnek,
magamat pedig,
az Ő gyönge és esendő teremtményének.
A példabeszéd gondolatától
mintha kissé távol állna,
de elmondhatjuk,
- valamiképp a szeretetről is szól.
Szeretetre int és oktat.
Mert a farizeusi, gőgös, öntelt és beképzelt ember
képtelen a szeretetre.
Először is nem tudja szeretni Istent.
Mert hiányzik belőle a szeretet
egyik legfontosabb motívuma, - a hála.
Úgy érzi nem szorul senkire sem,
- még Istenére sem.
Néhány bűnt kerül, s a többit,
- figyelembe sem veszi.
Istennel szemben követelőzve lép fel.
Elismerésre vár kérkedve.
Isten megbocsátó szeretetét nem érezve,
nincs ami őt szeretetre indítsa.
Csak aki elismeri elesett, bűnös voltát,
az érezheti a megbocsátó Isten jóságos irgalmát.
Az megtanulja szeretni Istent,
és ez lesz legnagyobb boldogsága.
A gőgös ember nem tudja szeretni
embertársait sem.
Hisz úgy érzi, - rájuk nem szorul.
Ha őt segítik, azt természetesnek veszi,
de azt gondolja, meglenne anélkül is.
Lenézi az embertársait,
mert csak a hibájukat veszi észre.
Le is kezeli, sértegeti embertársait.
Ilyen embertől nem is kér senki szeretetet.
Hisz valójában nem is szeretet az,
amint képes lenne nyújtani.
Aki szeretne megtanulni, - szeretni,
az tanulja meg és élje, a vámos imáját:
„Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek.”
Az őszinteség, az alázat, a bűnbánat
és a bizalom, - a szeretettel együtt, -
a legfontosabb jellemzői a krisztusi embernek.
Szép vasárnapot!
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
„Aki felemeli magát, azt megalázzák,
aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják!” (Lukács 18.14)
https://www.youtube.com/watch?v=ERWkIKBvpVY
J. S. Bach: c-moll versenymű két zongorára, BWV 1062
https://www.youtube.com/watch?v=E5i5hje4JE8
|