Holnap vasárnap! (nagyböjt 5. vas. C év)
2016.03.12. 17:15
A Szent Keresztnek, mely üdvösségünknek
eszköze és szentjele, lelkünkben,
az élet földjén kell állnia.
Holnap vasárnap! (nagyböjt 5. vas. C év)
Az én Jézusom a Krisztus, aki így szólt a
házasságtörő asszonyhoz: „Én sem ítéllek el.
Menj, de többé ne vétkezzél.” (Jn 8, 11)
Nem ítéli el, és nem akarja a bűnös halálát,
hanem azt hogy éljen, s többé ne vétkezzen.
Keresztjével, - halálával és feltámadásával,
őt is, és mindnyájunkat megváltott.
A kereszt ugyan a megváltásunknak jele,
de nem egyetlen magyarázata.
A keresztel ugyan Istenünk megoldotta
bűnös létünknek hatalmas problémáját,
- de meg nem magyarázta.
Így a Kereszt, csupán jel marad számunkra,
amint a rézkígyó is jel volt, ott a pusztában.
Aki hittel ránéz, az megmenekül.
Szeretetnek Jele ez,
az ember bűnének földjén áll.
Pontosan ott,
ahol a pokol halálgyűrűjének szorítása
gyilkos ölelésben összefonódni látszik.
Éppen erre a pontra tűzte ki Istenünk,
üdvösségünknek szent Jelét.
Kárhozatunk, de üdvösségünk is
lelkünkben kezdődik és ott is teljesül be.
A Szent Keresztnek, mely üdvösségünknek
eszköze és szentjele, lelkünkben,
az élet földjén kell állnia.
Ahogy haladunk Húsvét felé
egyre erősebben rajzolódik elénk
a Keresztjén Szenvedő Krisztus képe.
Ha valóban követni akarjuk Őt,
részt kell vennünk fájdalmaiban is.
S miközben együtt szenvedünk vele,
meg kell lássuk Benne, - a Győztest is.
Ki Golgotájának harcterén győzött.
S ha vele szenvedünk életünknek
újra és újra visszatérő időszakaiban,
- majd a végső küzdelmünkben is, -
akkor Vele fogunk győzni is.
Mert akit mi követünk, - Király!
Ki szenvedéseinek közepette,
keresztjének Trónján uralkodik.
Főpap Ő,
ki halálával lép be a Szentek Szentjébe.
Úgy, hogy magát áldozta fel értünk.
Hogy életünk feláldozásával mi is
Istenünk papjaivá váljunk.
Régi szokás, hogy ettől a vasárnaptól
lepellel takarja el az Egyház
a minket megváltó Jézus alakját.
Hogy majd éppen e letakarás után,
- a nagypénteki liturgiában,
még megdöbbentőbb legyen számunkra,
a Fán Függőnek képe.
Ez a megszokottól eltérő látvány,
mintegy késztet bennünket a Kereszttel való
bensőségesebb foglalkozásra.
A Kereszt titkába való mélyebb behatolásra.
Szemünkön keresztül a szívünket akarja megindítani,
a Szenvedő Krisztussal való együttszenvedésre.
Ettől legyen szép és „együttszenvedő,”
a vasárnapunk!
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
Luterbachi (Svájc) keresztút - 2012.
www.youtube.com/watch?v=VsHIz2RtLr0
Gyönyörű, - a mai élet talaján végigjárt Keresztút…
JÁRJUK VÉGIG, - EGYÜTT!
http://www.mediaklikk.hu/video/isten-kezeben-2016-03-06-i-adas-keresztut-botond-testverrel/
|