Holnap vasárnap! (évközi 30. vas. B év)
2015.10.24. 14:02
Hiába ad nekünk mindent az Úr,
mit várunk Tőle,
mindez semmit sem használ,
ha nem akarunk Vele menni.
Holnap vasárnap! (évközi 30. vas. B év)
Az én Jézusom a Krisztus, aki a jerikói vaknak
visszaadta látását, majd így szólt hozzá:
„Menj, a hited meggyógyított téged.” (Mk 10, 52)
Nem csak testi vakságát gyógyította meg,
hanem a lelki vakságát is, és az,
- „vele tartott az úton.”
Örök példaképünk lehet arra,
hogyan közeledjünk Jézushoz.
Mindenekelőtt, - hittel.
A bajba jutott ember, fohászkodik.
Akár hitetlen, vallástalan, vagy pogány.
Valami ködös támaszkeresés szállja meg.
A megfoghatatlanban is segítséget remél,
ki a foghatóban már nem remél segítséget.
Ez még nem hit!
Hinni csak az hisz, aki kétkedés nélkül biztos abban,
hogy „Jézus, - Dávid fia!”
Az egyetlen Megváltó, Üdvözítő!
Aki nekünk mindent megélt és mindent elmondott.
Akiben Isten önmagát, szeretetét közölte velünk.
Példaképünk a jerikói vak, - az állhatatosságban.
Csitították, hogy hallgasson!
Ő annál hangosabban kiáltotta:
„Dávid fia! Könyörülj rajtam!”
Imáinknak buzgóságát csitítja saját lustaságunk,
a bennünk lapuló kishitűségünk,
a környezetünkben levő sok rossz, eltérítő hatása,
és ezernyi más gátló erő…
Nem elég az Úrnak egyszer-kétszer megmutassuk,
mi a kérésünk, mit szeretnénk.
Szükséges az állhatatosságban egyre jobban mélyülő
és abban megmutatkozó hit és bizalom.
A vak nem azt kiáltotta, hogy látni szeretne.
Akart ugyan látni, de ezt csak Jézus
egyenes kérdésére mondta ki.
Mily szép, tiszta hit van ebben:
Rád bízom magamat, - Jézusom!
Hisz Te tudod, mire van szükségem.
Ez a feltétlen,
- mivel feltételeket nem tartalmazó, -
teljes bizalom.
Ami pedig a legfőbb,
- ami hitéből és bizalmából fakadt, -
hogy amikor meggyógyult,
amikor visszakapta látását,
„vele tartott az úton.”
Nemcsak meggyógyult, - de Vele tartott!
Mi kérni szeretünk, a bajban Hozzá fordulunk,
de Vele tartani, - nem igazán akarunk…
Pedig, ha ez így van életünkben,
akkor hiába gyógyít meg.
Hiába ad nekünk mindent, mit várunk Tőle,
mindez semmit sem használ,
ha nem akarunk Vele menni.
Be kell lássuk, - ha semmit sem kapnánk tőle,
de Vele tartanánk egy életen át,
akkor is, - megnyernénk mindent!
Mert csak az, aki Vele tart, lesz ott, ahol Ő van!
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
www.youtube.com/watch?v=q1r59Cu73RQ
|