Holnap vasárnap! (évközi 25. vas. B év)
2015.09.19. 14:25
Ha befogadjuk, akiket be kell fogadnunk,
- akárcsak egy közbenjáró imádsággal, -
nem leszünk szegényebbek,
mert a Szeretet virágzik ki lelkünkben,
mely az Isten élete bennünk,
ami soha meg nem szűnik.
Holnap vasárnap! (évközi 25. vas. B év)
Az én Jézusom a Krisztus, aki egy kisgyermeket
állított tanítványai elé: „aki befogad
egy ilyen gyermeket az én nevemben,
engem fogad be. Aki pedig engem befogad,
nem engem fogad be, hanem azt,
aki küldött engem.” (Mk 9,37)
Könnyedséggel kezeli tanítványait.
Mondhatnánk, hogy eléjük,
- ugyanakkor elénk is, állítja, -
a befogadó Egyház modelljét.
A kisgyermeknek látványa,
ugyanúgy, mint a szeretetre szoruló
nyomorultak tömege, - megindít
minden jóérzésű embert.
Krisztus, ma is ezt kéri Egyházától!
S nyomában, földi helytartója,
Ferenc pápa is, - erre hív!
Halljuk meg a világ ki nem mondott, -
de ma már kétségbeesésükben
ajtóinkon dübörgő százezreinek,
több millióinak,
- esdeklő könyörgését.
(most tekintsünk el azoktól,
akik még ebből is képesek hasznot húzni,
vagy a gyűlölet háborús fanatizmusával
közelednek határaink felé)
Könyörögnek felénk: „Fogadjatok be minket,
ti, - akik az igazság, és az „istenközelség”
boldog részesei vagytok.
Szomorú valósága kétezer év kereszténységének,
hogy ez mindaddig nem valósulhat meg,
amíg a krisztuskövetők, saját lényegüket
egymás fölé való kerüléssel próbálják elérni.
Vagy azzal, hogy bezárkóznak
kényelemviláguk elefántcsont palotájába,
és elzárkóznak az esdeklők elől.
Jézus azonban ennek az elénk vezetett
kisgyermeknek képében, újra és újra,
elénk vezeti nem csak a kisgyermekeket,
de elénk állítja felkiáltó jelként
az összes rászorulót.
E gyermek szüleit,
és mindazokat kik e gyermekhez tartoznak.
Mert életünkben jelen van
a kegyetlen csábítás,
amikor az anyagi dolgok céllá változtak.
Ez meggátol minket,
hogy befogadókká váljunk.
Ekkor Jézus újabb biztatásul
az élet összes nyomorultjait,
- menekülteket, betegeket,
bűneiktől eltorzult vergődőket, -
vezeti elénk…
Elénk, mint közösség elé,
kiknek a jézusi parancs értelmében,
nem szabad félteni saját lakkozott parkettájú
értékeit az elpiszkolódástól.
Hiszen Krisztust fogadjuk be!
S ha befogadjuk, akiket be kell fogadnunk,
- akárcsak egy közbenjáró imádsággal, -
nem leszünk szegényebbek,
mert a Szeretet virágzik ki lelkünkben,
mely az Isten élete bennünk,
ami soha meg nem szűnik.
Széppé teszi egész életünket
és vasárnapunkat!
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
https://www.youtube.com/watch?v=-FbQRru4XjY
|