Holnap vasárnap! (évközi 24. vas. B év)
2015.09.12. 20:24
Minden napnak, szinte minden órájában
le kell mondanunk saját életünkről,
hogy megtalálhassuk a közös élet
gyümölcsöző gyönyörű örömét.
Holnap vasárnap! (évközi 24. vas. B év)
Az én Jézusom a Krisztus, aki így szólt:
„Ha valaki követni akar, tagadja meg magát…
aki meg akarja menteni életét
elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem, …
megmenti azt.” (Mk 8, 35)
Nem kevés titokzatosság van az Evangélium
e néhány szavában. Miért ne alkalmazzuk
egy kis logikai kanyarral e jézusi mondást,
az élet egy szép szeletére, - a házasságra?
Aki Isten kegyelméből, már több mint 53 évet élt
szentségi házasságban, talán kissé jogot is formálhat
erre, - szerény eszmefuttatásában.
Aligha van függetlenebb. szabadabb valaki,
mint egy felnőtt fiú, vagy leány.
Szüleiknek védőszárnya alatt szinte teljesen
maguknak élnek, esztendőkön át.
Övék szabad idejük, életbeosztásuk,
szokásaik és barátaik megválasztásának szabadsága.
Úgy gondolják, övéké az egész világ.
Abban a pillanatban, amikor az oltár előtt
kimondják a felelősséggel vállalt igent,
és örökre összekötik életüket, le kell mondaniuk
erről a csupa szabadság életről, erről az önállóságról.
Figyelembe kell vegyék a házastársukat,
majd gyermekeiket, - családjukat.
„Aki életét meg akarja menteni…”
Azért sikerül rosszul manapság
minden három házasságból kettő, mert a fiatalok,
- még inkább érvényes ez,
az idősebb korban kötött házasságokra, -
meg akarják tartani független életüket.
Nem képesek lemondani róla
sem egymásért, sem az új életért.
Átalakulni sem hajlandók.
Egymás terheit áldozatosan viselni,
egymásra tekintettel lenni, megbocsátani,
saját ötleteiket feláldozni, nem hajlandók.
Élnek valójában, „mint két csókolózó idegen…”
Két élet nem futhat egymás mellett,
ha nem akar igazán együtt futni, eggyé válni.
„…elveszíti azt.”
Aki házasságában úgy akar élni,
mintha még mindig független lenne,
az elkönyvelheti magáról azt, hogy ő,
- már elveszett.
Nem lesz övé az új, szép, közös élet,
mert ahhoz le kellene mondania a régi,
visszavágyott, - független életről.
Minden napnak, szinte minden órájában
le kell mondaniuk saját életükről,
hogy megtalálhassák a közös élet
gyümölcsöző gyönyörű örömét.
Aki valóban és helyesen szereti gyermekeit,
erre próbálja nevelni őket.
Tudjanak lemondani, - szeretetből!
Mert csak így találhatják meg azt az igazi életet,
mely méltó az emberi élet névre.
Szeretettel:
Árpád
VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:
www.youtube.com/watch?v=GIdr1QEnPYA
|