Krisztus szent Teste és Vére: Úrnapja,
2013.06.01. 15:33
Ő azt akarja, hogy tanítványai adjanak enni az embereknek.
Tanítványain keresztül ad lelki eledelt Egyházának is,
igénybe véve szolgálatát,
Ferenc pápától kezdve, a legutolsó diakónusig …
Holnap vasárnap! (Krisztus szent Teste és Vére: Úrnapja, C év)
http://www.youtube.com/watch?v=w8fVgqTtPfA
Az én Jézusom a Krisztus, aki apostolait
a csodálatos kenyérszaporítás előtt,
- bár tudta, mit fog tenni, - felszólította:
„Ti adjatok nekik enni!” (Lk 9, 13)
Erre a felszólításra, - kishitűen ugyan, -
de előveszik a közösség rejtett tartalékait,
az öt kenyeret és két halat.
A csoda, - csak ezután történik meg.
Az élet csodái, ma is éppen így működnek.
Nekünk kell mozgósítanunk mindazt, ami érték.
Elő venni azt, ami a miénk.
Ekkor már nincs jelentősége az enyém-tiéd örök,
emberi vitáinak.
Az egyéneknek, a családoknak, a nemzetnek kell összefogni.
Azt, ami érték, - kell elő venni!
Akkor Isten áldásával, minden gáncsoskodás ellenére,
meg fog történni újra az élet csodája.
Arányaiban többet, - ma sem kér tőlünk a mi Jézusunk,
mint annak idején a kenyérszaporításkor.
A kiindulás akkor, ott, - az öt kenyér és a két hal volt.
Nevetségesen kevés, annyi embernek.
De azt, - kiosztva! Jézus áldása után!
Sok ezer embernek jelentette a teljes, aznapi betevő falatot.
Ma, - a kiindulás, az a fehér kenyér, s az a kevéske bor.
Hozzá adva talentumainkat.
S az Úrhoz való indulásunk lendületét.
Nem akárhogyan, hanem ünneplő szívvel,
rászánva időnket, csöppnyi energiánkat.
Akkor újra és újra megtörténik a csoda.
Szó szerint CSODA!
Mert az arányok ma sem változtak.
Nemzetünk, - István népe, - alig több,
mint ezer éve tette meg ezeket az első lépéseket.
Őket is a ma ünnepelt Krisztus Teste és Vére
bátorította hitre és tettre.
A megszentelt, megáldott és átváltoztatott kenyér és bor.
Ezen a járt úton kellene haladnunk ma is!
Ez az egyetlen, a tévedésmentes út.
De csak akkor,
ha a kishitűséget nem engedjük magunkban elhatalmasodni.
Ha a reménytelenség bénító némítását képes bennünk felváltani
a hitnek erőt és cselekvést felszabadító csodája.
Krisztusunk táplálni akarja azokat,
kik hitet és üdvösséget keresnek Nála.
Neki hatalma van a kenyér és a világ felett.
Ő azt akarja, hogy tanítványai adjanak enni az embereknek.
Tanítványain keresztül ad lelki eledelt Egyházának is,
igénybe véve szolgálatát,
Ferenc pápától kezdve, a legutolsó diakónusig …
S akkor még a maradék is elég lesz a tizenkét kosár megtöltéséhez.
Annak áldása lesz a miénk,
ki földre szállt és a Kenyérben „vándorlásunk társa lett”.
Mutassuk meg neki hálánkat, hitünket, szeretetünket,
ezen a szép vasárnapon!
Szeretettel:
Árpád
http://www.youtube.com/watch?v=-xs67InkZ3A
|