Van már pápánk!
2013.03.14. 14:37
A két fél, - az új pápa és Istennek népe, -
egy pillanat alatt eggyé tette magát.
Van már pápánk!
Megalapozott öröm lehet bennünk!
Jorge Mario Bergoglio, -
jezsuita bíboros érsek lett az új pápa,
aki I. Ferenc nevet választva foglalja el
Szent Péter apostol trónját.
Argentína, - Buenos Aires, - 76 éves bíboros érseke.
A remény jele és a katolikus egyházon belüli
egység bizonyítéka, hogy a konklávé,
ennyire rövid idő alatt hozott eredményt.
A Szent Péter téren, a rendkívül hideg eső ellenére,
százezrek várták az új pápa megjelenését,
- első szavait és az első pápai áldást.
Az új pápa először csak szótlanul állt,
majd olaszul köszöntötte a tömeget.
„Testvéreim és nővéreim, jó estét!"
Azután szinte humorral mondta,
hogy a bíborosok a világ végére is elmentek volna,
hogy új püspököt válasszanak. „Hát itt vagyok!”
S szólt tovább! A római egyház, a püspök és a nép
kezdje meg útját a testvériség, a szeretet
és az egymás iránti bizalom szellemében!
A kevésbé esélyesek közül érkezett.
Igazi meglepetés.
Személye azonban, - derült égből, - fénysugár.
Nagyobb meglepetést okozott,
mint az emeritus Benedek pápa lemondása napján
a Szent Péter székesegyház
kupoláját ért villámcsapás.
Vagy ki tudja, - talán az már e választás előjele volt?
Egyszerűen jelent meg: semmi főpapi dísz,
csak mellkeresztje volt a fehér pápai reverendán.
A papi stólát is csak az áldásadáshoz vette magára.
Alkatából eredő szerénysége,
félénknek tűnő magatartása ellenére,
bátorság tapasztalható benne.
Mielőtt még adott volna,
- áldást a Városra és a világra, -
kért!
Imáinkat kérte, - fejét meghajtva,
és kérte az áhítat csendjét.
Évszázadokra kiható,
megrendítő pillanat volt
a fohászt sóhajtó tömeg némasága.
A két fél, - az új pápa és Istennek népe, -
egy pillanat alatt eggyé tette magát.
Dél-Amerikából jött,
ahol friss és élettel teli Egyház van jelen.
Szemben az európai,
mondhatni megfáradt kereszténységgel.
Amit sajnos, sok szempontból,
Édes Hazánkban is tapasztalhatunk.
Valószínű, hogy őszinte
kérdésfeltevések következhetnek,
és több bátorság, - az Egyházon belül is!
Nagy valószínűséggel, - nem lesznek tabuk.
Az új pápa várhatóan
kifog merészkedni olyan területekre,
ahol az eddigi vezetés
talán kevésbé otthonosan mozgott.
Ez társadalmi elkötelezettséget,
- az igazság védelmét hozza.
Párbeszédet a világnak azon részével,
mellyel bizony, - ez manapság nagyon nehéz.
Mindezt annak ellenére,
hogy még az Egyházon belül is vannak
a jezsuitákkal szemben némi fenntartások.
Attól a perctől kezdve,
hogy először lépett ki
a Szent Péter-bazilika lodzsájára,
látszik I. Ferenc pápán,
hogy szolgálatként éli meg megválasztását.
„Az Urat kereső szívek örvendezzetek!”
(Zsolt 104, 3)
Tartsd meg Isten, Szentatyánkat!
Szeretettel:
Árpád
|