a 2012. esztendő adventjének tizenkilencedik estéje!
2012.12.19. 17:33
Ajándékozzunk szeretetet egymásnak, -
Karácsonyra.
Önmagunkat adjuk annak, ki jó szóra,
vagy éppen meghallgatásra vár.
A mai este, - a 2012. esztendő adventjének tizenkilencedik estéje!
Händel: Messiás – Gyermek születik nékünk:
http://www.youtube.com/watch?v=B-ljKokyYtc&feature=player_embedded
ADVENT
A legkurtább nap. Hajnali sarat
tapos lábunk rorátés hajnalon,
nincs semmi fény, rőt köd a pirkadat,
lelkünk bozótos, baljós ősvadon.
Így tévelygünk sok advent hajnalon,
míg a sötétség fény felé szalad,
míg fordul lassan a nagy szélmalom
és fény ébred az őszi sár alatt.
Míg zsugorodnak vágyunk s csontjaink,
az életünk a végtelenbe hág,
s ha majd halálunk fényes arca int,
mosollyal lépjük át a nagy határt.
(Ney Klára Mária)
AZ ÍRÁS MONDJA:
„Mert Gyermek születik, fiú adatik nekünk,
s az ő vállára kerül az uralom.
Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten,
Örök Atya, Béke Fejedelme.” (Iz 9.5)
Igen! Ma este azokra gondoljunk,
akik egyedül készülnek a Megváltó születésére.
A tavalyi adventben még talán együtt nézték
a koszorú gyertyáinak fényét. Idén már egyedül.
Vagy azokra, akik tavaly még fenyőfa mellett énekelték
a karácsonyi dalokat, idén már arra sem futja…
Gondoljunk azokra, akiknek nem is ez,
hanem igazi hiánya ünnepüknek az lesz,
hogy nélkülözniük kell az emberi szót.
Hiányzik ez egész évben, -
de hiánya Szenteste, - különösen fáj.
Nekik, - végig tekintve életük kilátástalanságain, -
valóban nincs miért örülniük.
Ők csak menekülhetnek azon az estén, - emlékeikbe.
A régi karácsonyestékre gondolva.
Az akkori, örömtől csillogó szemekre,
amikor még együtt énekelték,
együtt zengték a karácsonyi dalokat.
Együtt indultak az éjféli szentmisékre,
s talpuk alatt a friss hó ropogott.
Hová lett a család?
Némely tagja a temetőbe költözött,
- mást, munkája vitt idegen országba…
S most maradtak az egyedüllét fájdalmában.
Anélkül, hogy saját maguk emelték volna, -
falak meredeznek körülöttük.
E képzelet alkotta falak mögül kitörni,
szinte a lehetetlenséggel egyenlő.
A kívülállók még dörömbölésüket sem hallanák meg.
Ők pedig csak szelíden kopogtatnának,
ha képesek lennének erre rászánni magukat.
Inkább saját gondjaikba-bajaikba menekülnek.
Meg kellene próbálnunk,
belekapcsolni szeretetünk áramkörébe,
- akit lehet, - aki szeretethiányban szenved.
Jézus léte, - születésétől fogva, - ezt kötelességként rója ránk.
Ajándékozzunk szeretetet egymásnak, - Karácsonyra.
Önmagunkat adjuk annak, ki jó szóra,
vagy éppen meghallgatásra vár.
Sugározzuk rájuk, - magunk körül, -
mindazt, ami a Jászolból ránk sugárzik.
Melegítsük át a mások szívét, úgy,
ahogyan a Megszületett Gyermek,
a miénket átforrósítja.
Szeretettel:
Árpád
|